Találkozás Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
Ég és föld között kell gazdálkodni
Bocskor Bíborka a Megasztárban debütált, de értékrendje mindig is távol tartotta a kommersztől, művészi megnyilvánulásai hitelességről, értékközpontúságról vallanak. Ezért is lehetséges, hogy a Magashegyi Underground – bár mondhatjuk, rétegzenét játszik – mégis a vezető magyar zenekarok közé került. Bíborka kísérletező kedvű alkotó, dalszerző, szövegíró és pár éve családanya is, aki mindig derűsen, mosolygósan és optimistán lép a közönség elé, dalainak üzenete az élet és az ember szeretetére fókuszál, de láttatja a realitást, változó világunk rezdüléseivel együtt. Mindemellett még a macskákat is szereti.
– Mit lehet szeretni egy macskában?
Egy macskában? Sok macskában! A múltamat, a jelenemet rendesen átjárták mindent átrendezve, a legnagyobb játékmesterek a szó legkomolyabb értelmében. A csend, amivel képesek kommunikálni, az a dorombolás-rezgés, a tanításuk, amit ők eredendően tudnak, én pedig még mindig tanulom, a konkrét éles határaik és a megparancsolt tiszteletben tartás, macska autonómia, egyszerre lenni ott és ugyanakkor távol, ahogyan szeretni tudnak, de van nullpont is, a rendszerük és amit képesek hagyni bennem vagy benned.
A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022. / 8. szám számában olvasható.