Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasó!

Ahhoz, hogy egy dolog érdekes legyen, elég, ha sokáig nézed –még egyetemistakoromban hallottam ezt az évfolyamvezető tanáromtól. Arra már nem emlékszem, mi volt az óra témája, de ez a kijelentés valahogy elkísér azóta. Talán mert az igazságtartalmát számtalanszor megtapasztalhattam, ha szabadabb óráimban egy-egy téma nyomán hagytam magam sodorni egyik olvasmánytól a másikig, és beláttam, rendkívül izgalmas gondolkodnivalót biztosíthat bármi a medveállatkáktól kezdve az antropológiai kutatásokon át a népballadákig vagy a teológiai értekezésekig. Ez a kíváncsiság, és ez az öröm az alapja a szerkesztői munkámnak is.

A kutya-lapszámot szinte magától-értetődően követi most a macska-téma. A kollégáimmal megkíséreltük összefoglalni, hogyan jelenik meg ez a titokzatos lény egyes mitológiákban, hiedelmekben, a műalkotásokban az irodalmi művektől kezdve a képzőművészeti alkotásokon át a filmekig. Rámutatunk a macska és a divat kapcsolatára, betekintést nyertünk tudományos kutatások hátterébe, a vadmacska fajmegőrzési programba és az alkotói munka inspirációs forrásaiba egyaránt. Egy-egy árnyalatot még a macska–ember viszonyból is sikerült megragadni, mégis azt érzem, itt egyre több titok sejlik fel.

Nem értem, sokan miért osztják az embereket kutyásokra vagy macskásokra, holott mindannyian számtalan példát tudnánk hozni olyanokra, akik mindkét társállathoz kötődnek – akár gazdái egy-egy különleges lénynek, akár csak távoli csodálói. Nehezen hiszem, hogy tényleg létezhet ember, akinek a lelkét nem érinti meg a macska – talán csak nem nézte még elég ideig. Hiszen ravasz lény ő, nem adja mindenkinek könnyen magát: olyan, mint a szépség – meg kell tanulnunk érzékelni, meg kell tanulnunk érteni, hogyan fér meg e parányi tökéletességben a végtelen nyugalom és az örökös készenlét, a szabadság és a cirógatásra vágyó szeretetéhség, az önzés és a gyógyítás képessége.

Akinek megadatott, hogy elég ideig nézhetett egy macskát, természetesnek tekinti, hogy Albrecht Dürer Ádám és Éva című rézmetszetén egy szunyókálni készülő macska dorombol a jó és gonosz tudásának fája tövében. A közelben egy egér is látható, de talán nem csak a szelídség megmutatása indokolja ezt a különleges kompozíciót. (Egyes művészettörténészek amellett érvelnek, hogy a képen látható állatok a négy alapvető vérmérsékletet szimbolizálják, közülük pedig a macska épp a kolerikus személyiségtípust testesíti meg.) Meglehet, ez az állatportré itt magába sűríti mindazt az ellentmondást, melyet a lénye évezredek óta hordoz. Kultúrától függetlenül a világ minden táján úgy tartják, a macska kapcsolatban áll a földi tapasztalatokon túli világgal, vannak, akik attól tartanak, ártó lényekkel cimborál, mások épp segítséget, védelmet, szerencsét remélnek tőle. Akik elég időt szántak arra, hogy figyeljék őt, érzékelik, hogy ez a szabad lény ki- és besétálhat bármely világba, akár az álmainkba is, szemvillanásával megidézi a félelmeinket, dorombolásával oldja a nyugtalanságunkat, kecses mozgásával könnyedségre tanít, a fel-feltámadó gyilkolni kész vad a túlélés vérszagával szembesít, aztán komótos mosakodás közepette letisztogat minden sallangot, amely elfedné az egyértelmű dolgokat. Hosszan sorolhatnánk azokat a művészeket, akik csodálták / csodálják őt, de most csak Ottlik Géza szavait idézem, az ő gondolataival ajánlom a lapszámunkat és főhősét az olvasó figyelmébe. Egy televíziós portréfilm forgatása során (Hosszú beszélgetés Hornyik Miklóssal) hangzott el az alábbi párbeszéd:

„– Mindjárt felszedjük a kábeleket – nem baj, ha még pár percig nem jöhet be a cica?

– De baj. Unja magát a konyhában. És kár, hogy kimaradt a képből. Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.”

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő