Dzsubák Tamás

Látogatóban Demcsák Dóra Vanda szobrászművész otthonában

Alkotás közben dübörögjön a metál!

Forró a nyár, amikor Demcsák Dóra Vanda – művésznevén Avanda – szobrászművész jászkarajenői otthonába érkezem. A ház mögötti diófa árnyékában ülünk, mellettünk Bonzó kutya fekszik. A magas fára függőágyat erősítettek, a füves udvaron, a járda mellett a művész 240 centiméter magas diplomamunkája látható: a rozsdaszínű, vaslemezből készült Harcoló. Az udvar hátsó részében garázs áll, amely jelenleg műhely is, mögötte van a kert és a baromfiudvar, hallani a szárnyasokat. Jófajta zaj ez; kedves, régi, gyerekkori emlékek törnek fel bennem, mert hasonló környezetben nőttem fel. – Sok munkánk van a portában, és még mindig rengeteg a teendő – magyarázza Vanda. – A pince még tele van, ha egyszer kipakoljuk, ott lesz a műhelyem, addig a garázs egyik felében dolgozom. Az udvar hátsó része le volt betonozva, ezért is nagy dolog, hogy most fű borítja.

Demcsák Dóra Vanda legtöbb szobra lovat és agarat ábrázol – amióta az eszét tudja, kiölhetetlen rajongás van benne a lovak iránt. Tizenöttől húszéves koráig minden nyarat egy lovastanyán töltött: etetett, csutakolt és a túravezetésekben is részt vett. Bár Pesten nőtt fel, de mindig is a vidéki lét vonzotta, ez motiválta. – Ezen a tanyán volt egy kedvenc lovam. Amikor rajta ültem, olyannyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy kentaurnak éreztem magam. Se előtte, se utána nem éreztem ilyet – meséli.

Van egy kentaursorozata, amely az egyik életszakaszának feldolgozási folyamatáról szól