Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasók!

Amikor az elmúlt hetekben meséltem az ismerőseimnek arról, hogy szerelem témában szerkesztünk lapszámot, jellemzően kétféle reakcióval találkoztam: felcsillanó szem, kis mosoly + Hűha! vagy felhúzott szemöldök + Hááát… – így, elnyújtott á-val és az otthagyott hárompontos befejezetlenséget érzékeltető csenddel. Ezen most is mosolygok, ahogy leírom. A reakciók kortól és nemtől függetlenek voltak: idősebbek és fiatalok, férfiak és nők egyaránt érezték, hogy Hűha! vagy Hááát…

Bevallom, ez a téma nekünk is sok fejtörést okozott, hiszen egyfelől ott van a parttalanság gazdagsága, ha a művészeteket, az irodalmat vagy a néphagyományokat vizsgáljuk, másrészt meg ott van a tudomány szikársága, a számszerűsített varázstalanítás és a felszínes egymásra találásoknak teret kínáló online platformok húspiaca. Ebben a koordináta-rendszerben igyekeztünk megtalálni azokat a kérdéseket, amelyeken 2023 tavaszán – úgy véljük – érdemes elgondolkodni.

Egyik ilyen felvetés, hogy mit jelent a nagy szerelem kifejezés. Miért nem egyértelmű, hogy az a nagy szerelem, amelybe belehalunk, vagy az, amelyben évtizedekig lehet élni? Miben mérhető a szerelem? Milyen történetek, minták határozzák meg azt, amit az igaz szerelemről gondolunk? A boldogsághoz van több köze vagy a boldogtalansághoz?

„Epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad” (I. Móz. 3:16) – ez a bűnbeesés bibliai történetében elhangzó ítélet egyik része, mégpedig az asszony büntetése. A nők talán kiszolgáltatottabbak a szerelemben? Mi a magyarázat az évezredekre visszamenőleg dokumentált olyan kórképekre, mint a szerelembetegség vagy a női hisztéria?

A másik szempont a hűség. Ez a szerelem velejárója? Vagy hűség nélkül is lehet szerelmes valaki? (Ha csak a szót nézzük, valami hűs lehet-e lényegi tartozéka annak, ami lángoló, mint a szerelem?) A párterapeutáknál miért sorjáznak hűtlenségi krízisben vergődő emberek? Miért elvárás a kizárólagosság? Miért meri bárki azt állítani, hogy a hűség csak egy társadalmi konvenció és nem az ember vagy a szerelem lényegéből fakad? Evolúciós pszichológust és etológust is kérdeztünk ezekről, ugyanis vannak állatok, akik egy életre választanak társat, tehát létezik hűség a természetben társadalmi konvencióktól függetlenül is. Miben bölcsebbek ezek az állatok, mint az emberek?

Mi van akkor, ha a tisztaság nem csupán gazdasági-öröklődési-birtoklási szempontból számít, hanem erre rezonál valamilyen régi-régi vágyakozás az ember lelkében. Egy pohár víz című versében például ezt írja Szilágyi Domokos:

„Ragyogó kristálypohárból

kristálytiszta vizet ittam:

olyant,

amilyennek képzeltem a lányt,

akit szeretni fogok,

s aki szeretni fog.

Benne mosolygott, remegett a világ…”

Szerelem témában kit érdemes kérdezni – azt, aki sokszor volt szerelmes, vagy azt, aki csak egyszer? Milyen ember az, akibe beleszeretnek, és milyen az, akibe nem? Mitől olyan bonyolult és irracionális a szerelem? Hogy lehet, hogy manapság is virágzó szolgáltatások épülnek arra az ígéretre, hogy némi pénz ellenében varázslattal magunkhoz köthetjük az imádottunkat? Írják csak be az internetes keresőbe a szerelmi mágia vagy szerelmi kötés kifejezést, egészen döbbenetes lesz a találati lista.

Ami szintén elgondolkodtató felvetés: lehet-e beszélni a szerelemről? Mi az a nyelvi regiszter, mi az a kontextus, amelyben komolyanvehető marad a megszólaló? Nemrég egy szerkesztőkollégám, miközben a készülő könyvemről beszélgettünk, óva intett, hogy a szerelem szó szerepeljen a kötet címében. Úgy tartja, komoly emberek nem olvasnák el, ma már nincs értelme leírni ezt a szót az irodalmi művekben sem. Kockázatos és nevetséges – szirupossá, lektűrgyanússá tesz minden könyvet. Vajon miért?

Kiment-e a szerelem a divatból? – teszi fel a kérdést Karinthy Frigyes 1933-ban a Nyugat hasábjain egy amerikai interjúra reflektálva. Már a felvetésen is felháborodik: „Nem érnek rá szerelmesnek lenni? Mintha azt mondanád: nem érnek rá születni vagy meghalni. […]

Nincs divatban a szerelem?

A te dolgod, költő, nem az, hogy ezt megállapítsd, hanem hogy újra divatba hozd. […]

Ne mindig csak epedésről – ne mindig csak önfeláldozásról, ne mindig csak féltékenységről.

Ki mondta nektek, hagy a szerelem szenvedés, azért, mert szenvedést találtatok a holt szerelem boncolása közben?

Hullát boncoltatok. […]

Az eleven szerelmet mutassátok már meg egyszer, amit nem úgy hívnak, hogy szenvedés és féltékenység s epedés és vágy és kínzás és korszellem és divat – és nem is úgy, hogy kéj és mámor és sóhaj és lihegés, hanem egyszerűen így: boldogság.

A forrás üdítő italát se elektrónok körforgásának, hanem friss víznek hívja az egészséges ember, aki tapasztalatból tudja, hogy a szerelem, ha valóban az, nem pusztulhat el és nem halhat meg, – hogy nem mehet ki divatból a szívdobogás.”

Karinthy szavait igazolják a remekművek és az előttünk járók nagy történetei is, beláthatjuk: az örök dolgok egyike bizonyára a szerelem.

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő