Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasók!

Mi mostan a magyar?” – szegezi nekünk a kérdést Petőfi Sándor a Magyar vagyok című versében, 1847 februárjában. A 2023-as esztendő különösen időszerűvé teszi ezt a felvetést, hiszen az évfordulók számvetésre hívnak. 200 éve készült el Kölcsey Ferenc Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeménye – mit jelent itt a magyar? 200 éve született Madách Imre – miért nincs magyar szín Az ember tragédiájában? Szintén 200 éve született Petőfi Sándor evangélikus, szlovák szülők gyermekeként – édesanyja nem is tudott helyesen beszélni magyarul – mit jelentett neki a magyarsága?

Petőfi verse szerint a magyarsághoz szorosan hozzátartozik a „legszebb haza” csodálata, az ember komoly természete, a büszkeség, a szégyen és a szenvedélyes szeretés. Ma már van ebben a vallomásban valami zavarba ejtő pátosz, melldöngető hőzöngésnek is titulálhatják sokan. Lássuk be, a maga korában is ilyennek hathatott, egy identifikációs program újabb termékének. Szentségtörés ezt leírni, de figyelembe véve, hogy a költőt ellenfelei, bírálói sértésképpen „petrovicsozták”, elképzelhető, hogy kortársai egy része ebben csupán egy új pózt látott, hiszen amikor 1847-ben megírja a Magyar vagyok című versét – ne feledjük – ő még nem a lánglelkű költő, aki felszította a szabadságvágyat, nem honvédő, aki rejtélyes körülmények között eltűnik a segesvári csatatér közelében, és még nem tudható, hogy ez az ifjú valóban kész meghalni a magyar szabadságért, hanem csupán egy különc poéta.

Petőfi iskolai tanárai között találjuk Koren Istvánt, aki az aszódi iskola bezárása után Szarvason magyart, németet, latint és botanikát tanított, nyugdíjazása után pedig a szlovák nyelvvel és irodalommal foglalkozott, és támadói miatt kénytelen volt igaz hazafiságát bizonygatni a sajtóban. De oktatta őt Ján Kollár is – sőt ő is konfirmálta –, a szlovákok egyik szellemi vezetője, aki ellen magyarosítás-ellenes tevékenysége miatt 1848-ban utcai demonstrációt is tartottak Pesten. Mindez olyan szempontból érdekes, hogy az ifjú Petőfit érték /érhették hatások a szlovák nemzeti törekvések szellemiségéből is, de ő nagyon tudatosan választotta a magyarságot. Petőfi „főműve” ugyanis a Petőfi név fogalommá válása. Petőfi elsőgenerációs magyar, elsőgenerációs művész. Petrovicsék fia – szülői ösztönzésre is – magyarrá akar válni. Az már személyes ambíciója, hogy magyar művésszé is. Ő tudja, hogy ez sikerült, a szíve mélyén már akkor tudja, amikor szakítva a kudarcos színészi pályával verseit a tarisznyájában hurcolva megkeresi kora legnagyobb költőjét, Vörösmarty Mihályt.

Ebben a lapszámban megkíséreltük felvázolni azt a kulturális és társadalmi kontextust, amelyben megszületik a himnuszunk, és amelyben kibontakozik a Petőfi életmű, valamint a Petőfi jelenség, majd megíródik Az ember tragédiája. Nemcsak a hazai viszonyrendszereket vizsgáltuk, hanem kitekintésképpen párhuzamos életutakat mutatunk meg, Petőfi-követőket, szellemi rokonokat, fordítói sorsokat, kapcsolódási pontokat ismertetünk a lengyel, olasz, román, szerb, szlovák és kínai irodalomból. A Petőfi eltűnése körüli legendákra csak oly módon reflektálunk, ahogyan az a mai költészetben inspirációs forrásként érzékelhetővé válik. A lapszámhoz csatolt melléklet a Petőfi emlékév során havonta megjelenik, az a célunk, hogy érdekességekkel, rövid ismeretterjesztő bejegyzésekkel, játékos kvízekkel – az oktatásban is hasznosítható módon – kiemeljük, milyen kérdésfelvetések mentén alkottak a 19. század első felének nagyjai, milyen törekvései, megvalósításai, vívmányai voltak ennek a korszaknak. Reményeink szerint ez az egész évet végigkísérő szempontrendszer érzékelhetővé teszi, hogyan vannak jelen napjainkban is ezek a kérdések és világjobbító szándékok.

Több módon is kapcsolódhatunk ehhez a korszakhoz, most mégis egy furcsa körülményt emelnék ki, a járványt. 1831-ben Petőfi iskolás, a szülei Kecskemétről hazaviszik a kolera terjedése miatt. Ekkor közel 238 ezer ember hal meg a betegségben. Kazinczy Ferenc legkisebb fia, „Lajos elkapta a cholerát, hányt és ment a hasa, s görcsöt kapott a lábában. De Sophie a dörzsölésekkel és egyéb szerekkel segített” – írja az apa július 25-én idősebb fiának, Emilnek. Nem sokkal ezután Kazinczyt is magával ragadja a kór. (A tizenegy éves gyermek megmenekül, a szabadságharc idején honvédezredes lesz, és 1849. októberében őt is kivégzik Aradon: 29 évesen ő a legfiatalabb vértanú, a tizenötödik.) Az 1830-as években azonban a legnagyobb közös traumát a járvány pusztítása jelenti – egyfajta világvégeérzést vált ki a többszázezer ember halála. Meglehet, ez is hozzájárul ahhoz, hogy különböző társadalmi rétegekben, a kor nagy gondolkodóiban megszületik egy erős tenni akarás. Felmerülhetett a kérdés, hogy ha mi, magyarok mind meghalunk, mi marad utánunk? Mi a mi kultúránk? Látják az ókori civilizációk maradványait, és felismerik, hogy egy kataklizma esetén a magyarok után szinte semmi sem marad, ha ők most nem cselekszenek.

A pusztulással szemközt a 19. század legnagyobbjai egyetlen választ adnak a kor nagy kérdéseire: alkotni, építeni, teremteni kell, felemelni és összefogni a nemzetet. Hogy ez a közös szándék hol siklik ki, hogy lesz a közös cél helyett több külön-külön akarás, sokféle társadalmi, történelmi körülménnyel, emberi kicsinyességgel, sorsszerűséggel és gyarlósággal magyarázható. Jó lenne okulni belőle.

Akarni magyarnak lenni – az életműve mellett ez a legfontosabb örökség, amelyet Petőfi hagyott ránk. Életprogramnak is becsületes vállalás. Az újévi célok között érdemes egyre tudatosabban beilleszteni ezt a törekvéseink közzé, és ennek fényében alkotni érvényes választ a kérdésre: „Mi mostan a magyar?”
Békés, boldog új esztendőt!

Szeretettel,
Bonczidai Éva
főszerkesztő