Szálinger Balázs

Apamonológ

Kérdezd meg magadtól, elszármazott, Elköltözött, álmait hajszoló, Mindig máshol jöttment fiú, Eszedbe jut-e néha az apád? Van egy apád, úgy él mögötted, Mint egy ivartalan és elkötött Senki, aki nagyétkű fiút nemzett, De az a fiú elment, És ha veled dicsekszik, Nem tud otthon senkit se felmutatni. Apaságában naponta cáfolódik, Megszólítatlanul tartja magát Mint egy […]

Kérdezd meg magadtól, elszármazott,
Elköltözött, álmait hajszoló,
Mindig máshol jöttment fiú,
Eszedbe jut-e néha az apád?
Van egy apád, úgy él mögötted,
Mint egy ivartalan és elkötött
Senki, aki nagyétkű fiút nemzett,
De az a fiú elment,
És ha veled dicsekszik,
Nem tud otthon senkit se felmutatni.
Apaságában naponta cáfolódik,
Megszólítatlanul tartja magát
Mint egy poros háló, alád;
Ahogy te épülsz,
Minden nap büszkébb,
Minden nap keserűbb
Ember lesz az apád.

Nyilván gondoltál arra, hogy meghal.
Nyilván tudod, hogy épp idegenben
Leszel, amikor elér a híre,
Nyilván felkészülsz arra a hírre –
De arra gondolsz, hogy egy halálnak
Képei vannak?
Áll a szobában, mint egy zsák, eldől,
Lever valamit, valamit eltör,
Arcára esik, majd fölemelik
– gondolsz-e arra,
Hogy egy halálnak képei vannak?
Játszol-e, mondd csak, ezzel a képpel?
Nem kéne egyszer leülni vele,
S megígérni, hogy ott leszel aznap?