Áetriuxa – avagy Macskakalauz haladóknak

Tudni kell, hogy minden létező macskának három neve van.

Titkos név

Tudni kell, hogy minden létező macskának három neve van.

Ezek a lények tartják magukat az egyiptomi hagyományokhoz – hiába, aki isten volt, nehezen feledi – miszerint: test, lélek és szellem teszi a létezőt. Mindezeket meg kell nevezni, ezt persze, mi, emberek, elfelejtettük.

Először is, a macskák értik, ha róluk beszélnek. Nincs az a felséges állat, amelyik ne értené, ha elhangzik mellette a „macska”, „cica”, és ennek bármilyen becézése. Ha más nem, a füle hegye, vagy a farka megrebben ennek említésére. Érti, és tudja, róla van szó, ahogyan boldogabb és régebbi civilizációk esetén az „ember” szó még nemzeti, családi és személyes névmás volt.

Az megint egy érdekes kérdés, hogyan értik meg ezt különféle nyelveken, mert semmi külömbség, hogy macskának, catnek, matkának vagy ougaternek nevezzük őket.

Ez a fizikai része a történetnek.

Aztán van a szellemi név. Már megint nincs az a valamirevaló macska, amelyik ne értené meg hangsúlyból, mozdulatból, asztrális kisugázásból, ha majomnak, görénynek, sz.rházinak, patkánynak, idiótának nevezik, és hasonló kevésbé hízelgő jelzőkkel illetik. De ugyanúgy megértik az ütyülü-mütyülü, bicim-bacim, kicsi drága, szépség, drága, és hasonló megnevezéseket is.

Utóbbiakat többnyire gyakrabban tudomásul veszik.

Végül ott van a lelki része, ez alól még a teremtés ezen ragadozó koronái sem kivételek: amit megneveznek, az az, ami. Ezért minden macskának van saját neve, amelyre hallgat, vagy nem hallgat, de az övé. Személyreszabott, erre a névre kell jönni, amikor kaját adnak, és erre nem kell jönni, amikor izgalmas kalandozás közben hazahívnak.

És állítólag van egy titkos neve is mindegyik macskának, amelyet csak ők tudnak. Talán a sámánhitű népek időnként ráéreznek, burjátok és indiánok hibáznak rá, de amúgy ez csakis a macskák sajátja, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem árulnak el.

Lehet, ez emberi nyelv számára ki sem ejthető. Talán macskapárzásokkor hangzanak el ezek a nevek, ki tudhatná?

Ők tudják, és sajnos, csak ők. Ezért függetlenek, mert nem lehet igazából megnevezni őket.


A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022. / 8. szám számában olvasható.