Bonczidai Éva

„Visz a vonat”

A költők miért gondolnak halálra a síneken?

A kattogás? A monotonitás? Az úton levés átmenetisége? Az elmúlt évszázad minden borzalma? Mi a magyarázat arra, hogy az összes jármű közül épp a vonat zakatolt be ilyen jelentőségteljesen az irodalmunkba? Több ez, mint egyszerű melankólia. Mi az a kötelék, amely e robusztus szerelvényhez mint különkocsit, a halált is oly gyakran odakapcsolja?

Elöljáró kérdésként Tóth Árpád Vízió a vonat ablakából című versének nyitányát ajánlom:

„Fájt-é már szívetek a gyorsvonatban,
Hallgatva lágyan zúgó kerekét,
Át néma síkon, holdas alkonyatban,
Nézvén az ablak sötét keretét,
Min úgy tünik a táj át, tovafolyva,
Szeszélyes rajz, mit gyors kéz letörül,
Mintha bús művész bús vázlata volna,
Ki száz képet kezd, s egynek se örül?”

Bár pontos magyarázatot nem tudok arra, miért kapcsolódott össze a vonat a halál gondolatával, de azt bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy nem József Attila miatt és nem a 20. századi történelemből fakadóan van így. Most csak pár példát hozunk a magyar irodalomból, de ha teljességre törekednénk, hoszszasan sorolhatnánk a vonatos írásokat Petőfi Vasuton című versétől kezdve a napjainkban íródó költeményekig – vaskos kötet, impozáns könyvsorozat lenne, ha össze akarnánk gyűjteni ezeket.

„Bennök árad a müveltség”

1846. július 15-én adták át az első magyarországi gőzüzemű vasútvonalat. Petőfi rajongott e vívmányért, és ebben a lelkesedésben is megjelent a szabadságeszmény:

„Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.
Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.
Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.”

1847 decemberében, Pesten írja ezeket a sorokat – ekkor már lehet tudni, hogy a vasút megváltoztatja a világot, de azt talán kevesen sejthették, hogy a vonat nem mindig az emberi elme dicsőségét fogja hirdetni. Az ember végre olyan sebességet tapasztal meg, amelyet addig nem ismert, a távolságok rendre
leküzdhetővé válnak, és a síneken nemcsak a vonatok robognak, hanem a hírek is – a posta, a hírközlés, a hírlapterjesztés, a modern kommunikáció egészen új szintre lép. Ma már persze ismerjük mind az információáramlás, mind az ipari forradalom árnyoldalait is. Napjaink hajszoltsága a 19. században gyökerezik, de a vasút elterjedésekor még ünneplésre méltó volt az ember ereje, ügyessége, szorgos munkája, mellyel bejárhatóvá tette a kontinenst. Petőfi is eufóriát érez, amikor vonatra száll. Mégis eszébe jut a halál:

„S még mi egyre röpülünk,
Egy sziporkát sem fáradva;
Ez a gép tán egyenest a
Másvilágba megy velünk! –”

Fotó: Németh L. Dániel