Bonczidai Éva

Te jobb társ vagy, mint egy robot?

Mérnökök és pszichológusok közösen kutatják az ember-robot kapcsolat természetét a Debreceni Egyetemen

Vajon mennyi időbe telne egy robotnak jobban kiismerni minket, mint nekünk saját magunkat? Mi történik, ha a mesterséges intelligenciával felvértezett gépek jobban megértenek minket, mint a családtagjaink? Hogyan készíthetjük fel magunkat és a következő generációkat egy olyan világra, ahol a robotokkal való együttélés nem sci-fi, hanem mindennapi valóság lesz? Hogyan alakítsuk ki az együttélés szabályait, meddig engedjük a robotokat közel magunkhoz, és felkészültek vagyunk-e egyáltalán arra a világra, ahol a mesterséges intelligencia nemcsak eszköz, hanem társ is lehet? 

 

Kezet fogtam egy Unitree G1 humanoid robottal a magyar kultúra napján, a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Amikor megláttam az aulában darabos mozdulatokkal közlekedő robotot, annyit tudtam róla, hogy világszenzáció, ő az első ilyen Magyarországon, sőt Közép-Európában, másfél hete érkezett az Infuze Robotics jóvoltából, és ez az első nyilvános szereplése.

Amikor közeledett felém, és végül kezet fogtunk, majd tovacaplatott, az járt a fejemben, hogy milyen zavarbaejtő, hogy nincs arca, a rajta lévő kamera bizonyára 360 fokban mindent vesz, a teret és a benne mozgó embereket egyaránt feltérképezi a köztük lévő távolsággal együtt, most engem néz – vajon mit rögzít? A gesztusaimat, arckifejezésemet vagy akár a pupillatágulást is, hogy legyenek adatai arra vonatkozóan, milyen az emberek szeme, ha félnek, ha csodálkoznak vagy érdeklődve tekintenek valamire? Ő most megjegyez engem és ha legközelebb találkozunk, már tudni fogja, hol és mikor látott utoljára? Hol lehetne egyáltalán tárolni ilyen mennyiségű adatot? Amit jártában-keltében lát és tanul, az a saját tudása lesz, vagy megosztja a többi G1-gyel és az egész „faj” fejlődéséhez járul hozzá, esetleg az Unitree minden más típusú robotja is hozzáfér majd ehhez a tudáshoz? Hány nap kell ahhoz, hogy teljesen feltérképezze az emberi viselkedést, és többet tudjon rólunk, mint mi valaha? Ha a tudásuk nem egy közös felhőbe kerül, a robotok között is lesz olyan, aki szupersebességgel fejlődik majd, gyorsan tanul, gyorsan adaptálódik, más pedig lassabb lesz, ingerszegényebb környezetbe kerül és egysíkúbb lesz a működése?

Ez a kérdéssor nem a G1 humanoidról árul el sokat, hanem inkább arról, hogyan viszonyul hozzá egy ember, aki először áll vele szemtől – ööö… szemben (?). Azt gondolom, ez a viszonyulás nagyon gyorsan változik bennünk. Amikor tavaly decemberben Budapesten, az ELTE Etológia Tanszékének meghívására végignéztem, ahogy kutyák és négylábú robotok mérték össze a tudásukat egy agility versenyen, percekig csak arra tudtam gondolni, hogy egy etorobot milyen hatékony eszköz a hadsereg kezében, és egyáltalán el lehet-e rejtőzni előle. Furcsálltam, hogy a kutyák szinte közömbösek voltak irántuk – nem tudom, korábban találkoztak-e és ha igen, mennyi idő alatt szokták meg a robotok jelenlétét. Persze tudom, hogy embermentésben, az iparban és társrobotként is hasznosak tudnak lenni, de aznap azt írtam az egyik barátomnak, hogy ma először éreztem azt, hogy mégsem akarok száz évig élni, és átküldtem neki egy videót, amelyen etorobotok és emberek sétálnak a Természettudományi Kar épülete melletti füves területen. Ő meg csak annyit válaszolt: Atyaég! Utólag nevetek azon, hogy ez ekkora borzongást váltott ki belőlem, és ezért csodálkoztam rá arra, hogy míg az etorobotokat mindvégig tárgyaknak tekintettem, és így utalok rájuk, addig a humanoid robotokat személyként emlegetem, velük találkozom és nem ezekkel, ő nézett rám és nem ez. De biztosan nem a kétlábonjárás az oka, hiszen ha a kutyámról beszélek, ő is valaki. Másfél hónap alatt ennyit változott volna a robotokhoz való viszonyulásom?

Az első Magyar Kutya és Négylábú Robot Agility Verseny után az ember-robot interakció témája is felmerült: Dr. Csukonyi Csilla pszichológus, a Debreceni Egyetem (DE BTK) Pszichológiai Intézetének adjunktusa Az ember társas lény, vajon egy robot is lehet igazi társ? címmel tartott előadást. Akkor döntöttem el, hogy a jövő témájú lapszámunkra készülve Debrecenbe látogatok, hogy megismerjem a kutatásaikat, az pedig számtalan véletlen eredménye, hogy épp aznap érkezett oda a Unitree G1 humanoid is.

Az emberközpontú robotika az Ipar 5.0 központi feladata lesz

A Műszaki Kar nyílt napjának programja előtt lehetőség adódott, hogy Prof. Dr. Husi Géza dékán urat is megismerjem. A Harsányi István-díjas gépészmérnök, mechatronikai mérnök a debreceni mechatronikai szak alapítója, fő kutatási területei az ipari robotok, az ipar 4.0 és a repüléstechnika. 

– 1987-ben végeztem a Nehézipari Műszaki Egyetemen, és utána az iparban helyezkedtem el, a General Electricnél dolgoztam, majd onnan kerültem a Debreceni Egyetemre, amelyet akkor még úgy hívtak, hogy Ybl Miklós Műszaki Főiskola debreceni területi egysége. Az 1980-as évek második felében, amikor én voltam egyetemista, nem volt számítógép, sem mobiltelefon, két adás volt a tévében, az egyetem első évében logarléccel tanultunk számolni, utána lehetett alkalmazni a számológépeket, amit Magyarországon nem lehetett kapni, csak külföldről tudtuk beszerezni – idézte fel a professzor, amikor arról kérdeztem, milyen volt anno diákként készülni erre a pályára, ahol az elmúlt évtizedekben hatalmas technológiai fejlődés ment végbe. – Akkoriban arról tanultunk, hogy az ipar harmadik forradalma elindult, megjelentek a PLC-k, azaz a programozható logikai vezérlők, a mikrovezérlők, az ipar automatizálása óriásit fejlődött. Ma már az Ipar 4.0-nál tartunk, tehát a pályám során eddig megértem két ipari forradalmat. Most úgy látom, hogy az emberközpontú robotika az ötödik ipari forradalom központi feladata lesz. 

Fotó: Éberling András