Bonczidai Éva

„Sokkal izgalmasabb támogatni a fiatalok kultúráját akkor, amikor az épp felcseperedik, és nem utólag rácsatlakozni egy népszerűségi hullámra”

Trunk Tamás: Ha most nem kezdünk el az alfákról és az alfákkal beszélni, akkor mikor?

A világelitbe készülő élsportoló alpesi síző generációs és márkatanácsadóként dolgozott már együtt az Osztrák Gazdasági Kamarával és tartott előadást a Google-nek is. Dablty néven hazai sneakerkultúra egyik legismertebb alakja, 14 évesen könyvet írt a márkák, a sneakerek és a Z generáció világáról, ő Sneakerness Budapest alapítója és szervezője. Trunk Tamás még csak 21 éves, egy olaszországi egyetemen tanul, keményen edz, világversenyeken indul, vállalkozást működtet, nemrég fejezte be a harmadik könyvét, amely már nem a saját nemzedékéről szól, hanem az utánuk jövő alfa generációról.

 

Az idősebbek talán rácsodálkoznak arra, hogy sok mai fiatalnak mennyire fontosak a sportcipők – egy menő sneaker ugyanis nemcsak önbizalmat ad, hanem jó befektetésnek is bizonyulhat. Arról persze lehet vitatkozni, hogy aggasztó vagy sem, ha valaki önértékelését nagyban befolyásolja, milyen márkájú ruhadarabokat visel, de azt nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a sneakerüzletág globális piaca az előrejelzések szerint 2026-ra eléri a 120 milliárd dollárt, és a vásárlók több mint negyven százaléka a Z generáció tagja. Számunkra most nem az a fő kérdés, mi bír rá valakit arra, hogy esetleg több millió forintot fizessen ki egyetlen pár – akár használt – sportcipőért, hanem azért kerestük meg Trunk Tamást, hogy arról beszélgessünk, mitől válhat egy tárgy többgenerációs történetté, hogyan lehet úgy beszélni márkákról, hogy az ne a fogyasztói társadalom dicsőítése legyen, és kiderüljön, hogyan válik egy termék kultúraközvetítő vagy kultúraformáló tényezővé.

Egy étteremben találkozunk, könyvekkel és cipősdobozzal a kezében érkezik. A doboztetőn Goethe portréja látható profilból, árnyképként.

Afew x Saucony Shadow Master 5000 „Goethe” – így szokás hivatkozni arra a cipőre, amelyik a dobozban van, és amelyet Tamás azért hozott magával, mert ez az egyik kedvence, egy gyűjtői darab, és jó példa arra, hogyan jelenhet meg egy klasszikus a legmenőbb mai utcai viseletben. A rózsaszín-szürke surranóhoz az inspirációt a düsseldorfi Goethe Múzeum épületének színeiből nyerték, a cipő nyelvén szintén megjelenik a költő árnyképe, a cipőfűzőn pedig az egyik gondolata olvasható: „Auch aus Steinen, die einem in den Weg gelegt werden, kann man Schönes bauen”. Az üzenet lényege tehát, hogy az utadba rakott kövekből is csodálatos dolgokat lehet építeni.

– Ez jó példa a kultúrák találkozására – jegyzi meg, és fontosnak érzi, hogy már a beszélgetés elején jelezze, ő a kultúra antropológiai meghatározása értelmében használja általában ezt a szót, hiszen a kultúra olyan ismeretek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják, és segítenek eligazodni az értékek és normák között. Tehát ide tartozik mindaz a tudás, vélekedés, szokás is, amelyek egy-egy szubkultúra sajátosságait adják. 

– Nagyon fontos belátni, hogy nincs „helyes” útja annak, ahogy egy fiatal találkozik a kultúrával – mondja. – Egy közösségi médiában felnövő, és – legalábbis a szubkultúrák tekintetében – kimondottan márkaorientált generáció esetén ha egy cipő kelti fel valaki érdeklődését Goethe életműve iránt, akkor ugyanúgy többé válik ettől a találkozástól, mintha más miatt vette volna kézbe a köteteit. Persze, ez nem jelenti azt, hogy aki vásárol egy ilyen sneakert, feltétlenül Goethe-rajongó olvasóvá is válik, de ez már mindenképp egy létező kapocs egy zseni életművéhez. Ugyanígy a Jordan cipőket viselő fiatalok többsége nem a sportteljesítménye okán találkozott először Michael Jordan nevével, hanem egy márka miatt, és jó esetben ez felkeltette az érdeklődését egy inspiráló életpályájú kosárlabdázó, de akár a sportág kultúrája iránt is – ebben újabban a Netflix dokumentumsorozata is sokat segíthet. Valójában az a folyamat izgalmas, ahogyan a kultúra változik, az, hogy állandóan mozgásban van, és mi minden válik kultúrává. Ennek másik aspektusa az, amikor egy műalkotás termékké is változik, például a Star Wars kultfilmet idéző ajándéktárgyak, ruházati cikkek, Lego-figurák, képregények ugyanúgy a kultúránk, mint amikor a film zenéjét filharmonikusok adják elő. És lehet, hogy a legifjabb generáció, aki a Star Wars-rajongó szülők gyereke, először Lego-figuraként találkozik ezzel, de mégis a közös történetükké tud válni.

Amikor Trunk Tamást a többgenerációs történetekről kérdezem, kiderül, hogy gyakran valamely véletlen folytán válik egy márka több nemzedék szemében is kívánatossá, nemcsak tudatos döntések és stratégiák eredménye a hosszútávú siker. Nagy márkák történeteiből hoz példákat, együttműködések, úgynevezett kollabok sikersztorijait és dinamikáját vázolja fel olyan lelkesedéssel, hogy ebből a rögtönzött márkatörténeti gyorstalpalóból is kiviláglik, nem a fogyasztói társadalom mocsara ez, hanem itt is hősök vannak, nagy történetek, hálózatok, legendák. (A téma iránt mélyebben érdeklődő olvasónak jó szívvel ajánlom Trunk Tamás könyveit.) Ugyanazt az aprólékos tudást és szakmai lelkesedést látom rajta, mint amikor irodalomtörténészek mesélnek kedvelt korszakaikról, nagy alkotók kapcsolati hálóiról, a klasszikus művek társadalmi kontextusáról, konfliktusokról, legendás sikerekről és bukásokról.

– Érdekes megfigyelni azt, amikor egy adott márka észreveszi és elhiszi, hogy ő lehet többgenerációs is – mutat rá a szakértő. – A tanácsadói munkám során nagyon sok márkával találkozom, akik eleinte nem is hisznek abban, hogy a legfiatalabbaknak is érdekesek lehetnek, vagy azt gondolják, hogy ők az új generációnak cikik, és a kishitűségük miatt nem tudják megszólítani a fiatalokat. Például a Birkenstock is ilyen volt. A klasszikus papucsmárkát felkérte együttműködésre a Supreme, amely egy nagyon felkapott, meglepő és izgalmas márka, de ők valósággal küzdöttek az ellen, hogy ne legyenek fiatalosak, és vissza is mondták azt a kollaborációt. Az önazonosságukhoz való ragaszkodás, a „furaságuk” megtartása, és a fiatalok elérése szükségszerűségének felismerése évekkel később ügyes lépésekkel egy óriási márka-sikersztorit hozott egyébként a fiatalok világában. Sokszor az is megnehezíti a többgenerációs lét megvalósulását, hogy azt akarjuk, egy fiatal ugyanazt az utat járja végig, amit a felnőttek megtettek korábban, holott ma már újfajta utak alakulnak ki. Manapság nagyon sok fiatal és felnőtt is a közösségi médián keresztül találkozik a sneakerkultúrával, és talán nem is tudatosodik bennük, hogy ez eleve egy többgenerációs történet, amelyet az X és Y generáció alapozott meg az 1980-as évektől kezdve az utcai kultúrán keresztül a hip-hop, a graffiti, a sport és a kosárlabda világával. Jöttek az első rapperek, akik nagyobb tömegeket tudtak megszólítani, elkezdtek érdekes sportcipőket hordani az utcán, de ennek az egésznek volt egy technológiai oldala is: több generációval korábban, már a 19. század végén kifejlesztették a sportcipőkre a gumitalpat, és ennek elterjedésével a cipő immár nem kopogott, hanem surrant, innen a sneaker elnevezés, tehát egy innovációs háttere is van annak, ahogy egy új szemléletformáló tényező megjelent a kultúrában.

Ha szó esik a cipőgyűjtésről, újraeladásról, az ezekbe való befektetésekről, sokan talán a fejüket csóválják, hogy milyen új hóbortjai vannak már megint a mai fiataloknak, holott a tárgyak iránti lelkesedés egyáltalán nem új keletű dolog, de ahelyett, hogy a klasszikus gyűjtői kultúrával állítanánk ezt párhuzamba, most az általános elterjedtsége miatt inkább csak néhány olyan régi hóbortot emlegetünk fel, mint évtizedekkel ezelőtt a moncsicsi majd a tamagocsi iránti rajongás.

Fotó: Éberling András