Petőfi-melléklet

Kedves Olvasók!

Klímaváltozás. Járvány. Menekülthullám. „Volt-e szükség a fegyvertelen népre lövetni?” – kérdezi Kazinczy. Olyan, mintha ezeket a szavakat mai híradásokból ragadtuk volna ki, holott a 19. század első feléről beszélünk. 

A korszak irodalmi műveiben gyakoriak az apokaliptikus képek – ez csupán esztétikai kérdés vagy valós élettapasztalatokat tükröz?

„Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!” – állította Kölcsey a kétszáz évvel ezelőtt befejezett himnuszában. „Be kijutott a részed / Isten csapásiból, o hon, / Folyvást arat határidon / Két kézzel az enyészet” – olvashatjuk Petőfi utolsó ránk maradt versében. Vissza-visszatérő éhínség és kolera – ez keretezi történelmünknek azt a nagy korszakát, amelyet reformkorként emlegetünk, a magyar nemzet öntudatra ébredését, azokat az évtizedeket, amelyekben kivételes gondolkodók példázták mit jelent a haza szeretete, és mi az építés tétje. A pusztulás és a szenvedés tapasztalata keretezi azt a korszakot, melyhez visszatérve tanulhatjuk azt is, hogyan kell hittel tekinteni a jövőbe. Hogyan lehet elszánt tenni akarással szembenézni a mulandósággal, hogyan érdemes munkálkodni a saját életünkön túlmutató célokért.

Idén a Petőfi 200 emlékév célkitűzéseihez csatlakozva minden lapszámhoz csatolunk egy mellékletet, mely reményeink szerint az oktatásban is hasznosítható. Most ezeken az oldalakon a reformkor számos vívmányát ismertetjük és rámutatunk arra a furcsa tényre, hogy közvetve egy indonéziai vulkánkitörés is befolyásolhatta azt, ahogyan ma a magyar kultúráról gondolkodunk.

 

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő