Petőfi-melléklet

Kedves Olvasók!

 

Azokba az évtizedekbe invitáljuk most az érdeklődőket, amikor csodatévők, sarlatánok és nagy tudású professzorok különös praktikákkal és bizarr gyógymódokkal igyekeztek leküzdeni a kórságokat. Akárcsak
manapság. Van, aki csak a steril üvegcsék jól dokumentált hatóanyagaiban bízik. Más inkább varázslatokat és csodákat ígérő nyerészkedőknek hisz. Van, aki az ima erejével szólongatja a Gondviselést, ha betegséggel küzd. Más a sebzett lélek bugyrait vizslatja több generációra visszamenően, hogy gyógyulást találjon. Az évszázadok, sőt évezredek ezen a téren – az emberi magatartásminták terén – kevés változást hoztak. Talán épp ezért jó felidézni a régieket, rácsodálkozni akár a barbár és haszontalan módszerekre is, mert közben azzal a gondolattal is eljátszhatunk, hogyan látnak majd minket kétszáz év múlva. Mennyire tűnik majd bizarrnak mindaz, amit ma megeszünk, mindaz, aminek alávetjük magunkat a gyógyulás reményében?
Megfontolandó azok története is, akik tisztábban láttak, mint a kortársaik, és a lelkük nem bírta el a látottak súlyát. Érdekes szembesülni azzal, hogy az az eszme, amely miatt elmeháborodottnak kiáltanak ki valakit, kevesebb mint két évtized múlva végigsöpör a kontinensen, és máig érezteti a hatását az a pillanat, amikor egész embertömegek tudatában és lelkében fogalmazódik meg a szabadságvágy.
Hogy bánik az idő a nagy felismeréseinkkel? Hogyan méri meg a tetteinket? Hogyan fedi el vagy fedi el a történtek értelmét? – ezekkel a kérdésekkel ajánlom ezt a történelmi kitekintőt.

Szeretettel,
Bonczidai Éva
főszerkesztő