Döme Barbara

Nemzeti örökségünk: a rokolyaháló

Feladatunk megőrizni a hagyományt, és továbbadni a következő generációnak, hogy a halászat élő kapcsolat maradjon ember és természet között

 

„Ott állt előtte a leány, fehér rokolyában, piros pruszlikban, fején virágkoszorúval.” Ez a Jókai-idézet jár a fejemben, miközben nézem, ahogy a halászok vízre terítik a rokolyahálót a Dunán. Szabályos körben fedi el a csillogó víztükröt, épp olyan, mint egy hatalmas szoknya. Aztán meg Jézus jut eszembe, aki a Galileai-tenger partján járva látta Simont és Andrást, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak. „És mondta nekik Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.” A dobóháló, avagy rokolyaháló után nyomozok a Néprajzi Múzeumban és Baján. Egyik helyen nemzeti örökségeink között állították ki ezt a bámulatra méltó eszközt, míg a másik helyen ma is napi használatban van. Azt mondják, körülbelül tizennégyezer csomó van egy dobóhálóban, de én sokkal inkább a végtelent látom benne, az apáról fiúra szálló örökséget, a múltat és a bölcs öregek tiszteletét, a folytonosságot, a jövő ígéretét. 

 

Konyár Zoltánnal sétálunk a bajai Duna-parton, egészen pontosan a Halászparton. Zoltán úgynevezett kisszerszámos halász, valamint vízépítő mérnök, az Országos Kishalász Érdekszövetség elnöke. Hamar kiderül, hogy szinte napra pontosan egyidősek vagyunk, s a természet, a víz, értékeink megőrzése mindkettőnk számára nagyon fontos. S bár én nem vagyok „vízen járó ember”, mégis gyorsan megtaláljuk a közös hangot, talán éppen az előbb említett dolgoknak köszönhetően. Zoltán elmeséli, hogy anno ezen a helyen kötöttek ki a halászok, s itt árulták a frissen fogott halat a helyieknek. Ez a fajta nyüzsgő élet mára itt teljesen eltűnt, ugyanis megszüntették Magyarországon a kereskedelmi célú halászatot. Ma tehát aki frissen kifogott, nem mesterségesen tenyésztett halat szeretne enni, kénytelen maga halászni vagy horgászni.

– A kisszerszámos halászat lényege, hogy miként tud apáról fiúra, családon belül tovább öröklődni és megmaradni ez a tevékenység – magyarázza Zoltán, akinek az édesapja is halász volt.

A kisszerszámos halászok (röviden: kishalászok) a nagy hálós hivatásos halászoktól eltérően olyan területeken tudják eszközeiket használni (nádasok, bokros partszélek, kövezések, tuskós medrek), ahol a nagy hálókat nem lehet hatékonyan alkalmazni.

– A halászok anno a zsákmányukat a bárkába tették, és itt, a vízparton lehetett megvásárolni azt, amit fogtak. Ezért is alakult ki itt a halászpart elnevezés. Régen volt itt egy mellékág is, ami az 1956-os árvíz után megszűnt – folytatja Zoltán. – A Deszkás utcába vezetett, oda úsztatták be a farönköket, ott pedig faipari munkákat végeztek. Így akkoriban egészen másképp nézett ki ez a terület. A 70-es években nyílt meg az első halbolt. Előtte Baján nem volt ilyen üzlet. Aki halat akart enni, idejött, és közvetlenül a halászoktól vásárolhatott. Volt egy halsütő is, ahol a frissen fogott halból kiváló ételeket készítettek. Ez sajnos ma már nincs meg.

– Milyen eszközöket használnak a kishalászok?

– Öt fő eszközt: dobóhálót, kecét, millinget, emelőhálót és varsát. Régebben akár tíz varsára is adtak engedélyt, és ha többlet halat fogtak, baráti körben el lehetett adni. Ez nem meggazdagodásra szolgált, inkább költségpótlásra.

– Úgy tudom, 2016-ban szigorították a halászatra vonatkozó szabályokat.

– Igen, fokozatosan szigorították a szabályokat. Végül 2016-ban betiltották a kereskedelmi célú halászatot. Ez veszélybe sodorta a kisszerszámos halászatot is, ezért fordultunk a Szellemi Kulturális Örökség bizottságához, hogy megőrizzük ezt a hagyományt.

– Így lettek hagyományőrzők?

– Igen, 2013-ban pályáztunk, és felvételt nyertünk a Szellemi Kulturális Örökség névjegyzékére, így az UNESCO által is védetté vált a kisszerszámos halászat. 2013-ban a bajai, sükösdi, tolnai és fajszi egyesületek összefogásával megalakult az Országos Kishalász Szövetség. A kishalászokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a horgászokra. Ugyanazok a kvóták és tiltások érvényesek rájuk. Az egyetlen különbség, hogy mi a saját, hagyományos eszközeinkkel halászunk mint hagyományőrzők.

 

„Miután abbahagyta a beszédet, így szólt Simonhoz: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon pedig felelt, és mondta neki: Mester, egész éjjel fáradoztunk, és semmit sem fogtunk; de a te szavadra mégis kivetem a hálót. És ezt megtéve, nagy sok halat kerítettek be, úgyhogy szakadozott a hálójuk.” (Lukács 5:4-6)

Fotó: Belicza László Gábor