Kőhalmi Andrea

„Nem csak a fővárosban történhetnek dolgok”

„Úgy csináld meg, hogy lássam: most beleszeretnek egymásba”

Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Több mint hetven éve táncol, s lassan hat és fél évtizede van a pályán. A legendás Pécsi Balett alapító tagja, ma pedig ügyvezetője. Fiatal táncosok generációi kaptak tőle mesterségbeli tudást és személyes útravalót, nevéhez fűződik a Klasszikus balett képeskönyv megírása. Prózai szerepekben is színpadra lép, az új évadban két darabban láthatják a nézők. Az elmúlt években magyar filmekben is feltűnt, klipet forgatott a 30Y zenekarral egy kifejezetten neki írt dalhoz, s modellként az olasz Vogue divatmagazin címlapjára került. Szinte minden szakmai díjat elnyert, amit csak lehet. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Egy igazi ikonnal, a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész Uhrik Teodórával beszélgettünk Pécsen.

 

Meglepett, hogy éppen az Erő lapszámba szeretnék interjút készíteni veled? 

Nem, hiszen a tánc erőt igényel, már egészen kis kortól testi és lelki kondíciót egyaránt. Mert melyik az a szakma vagy sport, amelyet nyolcéves kortól kilenc éven át ilyen keményen kell tanulni? Jézusom, kilenc évig! Azt a millió lépést, s a millió lépésnek a különböző fokozatait kisebb, 45, aztán 90, majd 180 fokon, aztán az egészet összerakni, megszerezni a koordinációs tudást. De nem is ehhez kell az erő, mert ehhez hozzászokunk. A dolog túléléséhez kell leginkább, amikor vége van. A miénk a legrövidebb művészi pálya, nem több 25 évnél. Van egy esztétikai elvárás, hogy a színpadon szépnek kell lenni, s egy fizikai, hiszen meg kell tudni valósítani a mozdulatokat. Mivel a test kifogy a kellő erőből, úgy 45 éves korban mást kell keresni. Ehhez kell iszonyatos erő.

Te hogyan léptél tovább?

Táncpedagógus-diplomát szereztem, s amikor az aktív balettos időszak vége felé jártam, már adódott a tanítás. Ezzel csodálatosan keveredtem át a másik oldalra. Közben voltak visszatérő fellépések, tehát a színpadtól nem váltam el, tanítani meg imádtam. Nagyszerű ajándék volt ez az élettől. Mindent át tudtam adni, amit megtanultam, és imádtam a tehetséget fölfedezni. Olyan volt, mintha gyémántot lelt volna az ember, amit csiszolgatni kell, hogy elnyerje a legszebb formáját. Ha valaki nem volt elég jó balettból, addig kutattam, amíg megtaláltam, miben tehetséges, a személyiségének melyik stílus felel meg legjobban, s arra irányítottam. Szigorúnak kellett lenni, de mégis mindenben segíteni, amiben csak lehet. A volt növendékeim ma már fantasztikus helyeken vannak. Nálunk tanult a Győri Balett vezetője, Frenák Pál szólistája, a Szegedi Balett próbavezető koreográfusa, hogy csak néhányukat említsem meg. 

Lehet tudatosan készülni a táncos szakma korai befejeződése utáni időszakra? Vannak erre bevált technikák? 

A gyerekeknek szoktam arról beszélni, hogy lehet innen sokfelé orientálódni. Arról, hogy bátornak kell lenni, mivel igaz, hogy ez rövid szakma, de nagyon nyitható. Azzal is próbálkoztunk, hogy legyen egyfajta pályaátképzés, de nem tudtuk létrehozni. Angliában már negyven éve létezik erre egy pénzügyi konstrukció, azaz egyfajta önerő mellett az állam bizonyos tanfolyamokat ingyen ad. De ehhez anyagi és banki háttér is kell.

Fotó: Kurucz Árpád