Both Gabi

„Minden virágzó kultúra megtanította ünnepelni a fiatalokat”

Interjú Bajzáth Mária mesepedagógussal

A mesepedagógia módszerének megalkotója és a Népmesekincstár-könyvsorozat szerzője, Bajzáth Mária évtizedek óta a népmesékből, mondókákból, találós kérdésekből megszerzett tudását adja át gyerekeknek és felnőtteknek. Az íróval az ünnep lényegéről beszélgettünk.

Miért olyan fontos, hogy a gyerekeink is megismerjék a régi magyar néphagyomány ünnepeit?

Az ünnepeknek akkor van értelmük, ha nem üressé vált formák, hanem megszületik az emberben az ünnepet teremtő erő és a valódi tartalom. Ennek a jelentéstartalomnak a megszületését és megalapozását, az ünnepek lényegének és üzenetének megértését segíthetik a népmesék és a legendák, mondókák, találós kérdések, játékok.

Egy egész könyvet szentelsz az ünnep témájának, ami jövő márciusban jelenik meg, most folynak az előkészületei. Mit lehet tudni a leendő kötetről?

Kerek élet fája lesz a címe a Mesekalendáriumnak. Szerettem volna népköltészeti alkotásokon keresztül közelebb hozni a jeles napokat, hiedelmeket, szokásokat, ünnepeket a gyerekekhez. Advent kapcsán már született egy ilyen kötetem, most az egész évet öleli fel az új gyűjtemény. A történetmesélés nagyon jó lehetőség arra, hogy megmutassuk például a szüret lényegét, vagy a Szent Iván varázslatos éjszakájának egyik kincsekkel kapcsolatos legendáján keresztül a naphoz kapcsolódó hiedelmeket, vagy azt, miért hozza Sándor, József, Benedek zsákban a meleget Azon túl, hogy kulturális gyökereket kapnak a meséken és legendákon keresztül a gyerekek, kapcsolatba kerülnek az őseikkel, és egy olyan, mára már eltűnt világgal és világképpel, ami a múltjuk fontos része. Ráadásul ezt a tudást didaktikus elemek nélkül, örömteli mese- és játékélményen keresztül kaphatják meg.

Hogyan lehet közel vinni a különböző korosztályú gyerekekhez az ünnep lényegét? 

Az ember homo festivus, tehát mindannyiunkban van képesség az ünneplésre, de tanítani kell. Minden virágzó kultúra megtanította ünnepelni a fiatalokat. Ez a tanulás szocializációs gyakorlat. A gyereknek a megélés-átélés, a tapasztalatszerzés jelenti a tanulást. Ez a folyamat nem tartalmazhat didaktikus elemeket kisgyermekkorban. Az óvodai és iskolai műsorok, amelyek a valódi ünnepek helyett vannak jelen az intézményes nevelésben, Vekerdy Tamás szerint – és én mélyen egyetértek vele – „nem az óvodába valók, a kötelező és érthetetlen gyakorlatozás lazítja a gyerek személyiségét, érzelmi hazugságra nevel, a szereplés jelentős szorongást kelt, kudarcélményt okoz, és felesleges, feldolgozhatatlan zűrzavarral terheli meg gyerekeink idegrendszerét”. Németh László Lányaim című könyvében arról ír, hogy sajnos, érzelmi hazudozásra neveljük a gyerekeinket. Túl korán „szavaltatjuk” őket hazáról és az anya szeretetéről, így aztán ne csodálkozzunk, hogy felnőttkorukban is csak szavalni fognak tudni róla. Olyan ünnepeket kell teremtenünk tehát a gyerekeink köré, amelyek valódi értéktartalommal bírnak, amelyek magukban hordozzák az ünnep lényegét. 

Szerinted mi az ünnep lényege?

Az ünnep különleges idő, különbözés a hétköznapoktól. Megelőzi a várakozás, a rákészülés, kinn és benn, külsőségekben éppúgy, mint lélekben. Hálaadást és életigenlést is jelent, a múlt-jelen-jövő együttes jelenlétét, és így az örök időhöz, a kozmikushoz való kapcsolódás élményét. Van „benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból…” Ha valódi az ünnep, megváltozik az élet ritmusa. Épp ezért nem lehet egész évben ünnepelni. Egymást követik az intézményi nevelés keretei között, főleg óvodában a jeles napok, világnapok, ünnepek, ünnepségek, ünnepélyek, emléknapok. És még nem szóltam a nemzeti ünnepekről, a települések helyi ünnepeiről vagy az adott intézménybe járó gyerekek saját születésnapjáról. Van olyan intézmény, ahol szinte mindennap „ünnepelnek”. Természetesen szó sincs valódi ünnepről, a számtalan egymást követő ünnepies esemény ellehetetleníti és devalválja a szót, a szokást, az időt. Külsőségekben megjelenik és el is játsszák az ünnepet szorgalmasan a pedagógusok és a gyerekek, de ez nagyon messze van a meg- és átéléstől. Ugyanez igaz nagyon sok családban is. Egymást követik a születésnapok, névnapok, rengeteg ajándékkal, és jó esetben jókedvvel, bőséggel is. De a bőség, a lakoma, a külsőségek, a tárgyak – bár lényeges elemei az ünnepnek – nem pótolhatják a boltban nem megvehető, lélekben is egymás felé fordulást, ami az énhatárok lebontásával jár.

A kötetben melyik ünnep volt az, amihez a legnehezebben találtál szemléltetőanyagot?

Nagyon hosszú ideje készül ez a kötet, minden jeles nap feladta a leckét, rengeteget olvastam és kutattam, de Szent Mihály mérlegelő oldalának megmutatásához találtam a legnehezebben mesét. A hagyományban főleg a Szent Mihály-napi vásárról énekelnek, mondókáznak, ehhez kapcsolódó történetet is leltem. De Szent Mihályra mint lélekvezetőre, az emberi lelkek mérlegelőjére, a megholtak bírájára és azok túlvilági szószólójára nehezen találtam rá. Pedig nagy szükség van a hozzá kapcsolódó mesére, mert fontos és igaz utat mutat. Arra biztatja a földi halandót, vessen számot ő is, vajon mi mindent kell meghalasztania magából és a múlt hibáiból tanulva meghaladnia egy szebb holnap reményében. 

Melyik az az ünnep, amihez leginkább kötődsz személyesen, és miért? 

Hozzám az adventi várakozás áll legközelebb. Szeretem, hogy hosszú idő van a felkészülésre, szeretem a hozzá kapcsolódó családi rítusainkat, az ünnep kellékeit, a nagy találkozásokat, beszélgetéseket, a lelassult ritmust. De mostanában már mély átéléssel fordulok a húsvét felé is. Szinte minden évben tartom a negyvennapos böjtöt, és alig várom, hogy a férjem és a kisfiam, egy vödör vízzel jól meglocsoljon húsvéthétfőn. A Luca-napi varázslatok, a Szent Iván-napi tűz vagy egy jó farsangi alakoskodás és mulatság is lázba hoz. A Márton-napi libavacsorámra várólista van… Kialakítottam a saját ünnepi kalendáriumunkat, a saját baráti-családi közösségeink részvételével. Ezek nemcsak a hagyomány, hanem a családi-baráti kapcsolataink őrzését is szolgálják, megtartanak mindannyiunkat. 

Van-e olyan mese, mondóka vagy népdal, ami szerinted jól megfogalmazza az ünnep lényegét? Tehát önmagát határozza meg.

A magyar népmesék végén a záróformula például ilyen: „Na, lett aztán a forgó várban hetedhét országra szóló dínomdánom, hejehuja, lakodalom. A szegény embert s otthon maradt tizenkét fiát még aznap elhozták aranyos-bársonyos udvari hintókban. Az öreget, a fiait mind felöltöztették pompás ruhákba, amilyeneket csak hercegek szoktak viselni, a Gyurikának pedig még koronát is tettek a fejére. Hét egész hétig tartott a dínomdánom, Hencidától Boncidáig folyt a bor, a pálinka és a mindenféle lé, hét kondérban főtt az étel. Ott volt az egész ország népe, és még a sánta koldusok is táncra kerekedtek. Mikor aztán a héthetes dínomdánomnak vége szakadt, Gyurika meg a felesége, hogy egy kicsit országot-világot lássanak, tojáshéjba kerekedtek, s a Küküllő vizén útnak eredtek. Holnap legyenek a ti vendégetek. Aki nem hiszi, járjon utána.” Ebben a záróformulában benne van, az ünnep néhány nélkülözhetetlen eleme: a vigadozás, az, hogy az ünneplés orgiasztikus jellegű, hordoz pozitív jövőképet, örömteli. Része a zene, tánc, italozás, humor, vidámság, mindezek az ünnep alapelemei. Benne van a bőség és pazarlás, az aranykor megteremtése, kilépés a profán világból, a lét metafizikai kereteinek megtapasztalása.

Milyen forrásokat használtál, és melyik korosztálynak szánod elsősorban a készülő könyvet?

Nagyóvodás kortól (+5) mindenkinek ajánlom. Több mint egy évtizede gyűjtögetem, válogatom, mondogatom ezeket a meséket, de előzmény nincs az általános pedagógiai gyakorlatban vagy a hagyományban. Tehát nem mesélték ezeket a meséket, Márton-napkor, aratáskor vagy Szent Mihálykor. Egyszerűen vettem a bátorságot, ahogy a nagy sikerű adventi mesegyűjtemény esetében is, hogy neveléstudománnyal foglalkozó szakemberként, a gyerekek és az ünnepek kapcsolatát középpontba helyezve, egy új funkciót adjak a kiválasztott népmeséknek. Az új funkció, a jeles nap, szokás, egy-egy elemének árnyalása, bemutatása, vagy közelítés az ünnep lényegéhez. A mesék előtti szokás vagy ünnepleírásoknál, Bálint Sándor, Dömötör Tekla, Hoppál Mihály, Vargyas Lajos és még számtalan neves néprajzkutató munkáját használtam fel.

Eddig minden megjelent kötetedhez más készített illusztrációkat, most Gyetkó Krisztina képeit láthatjuk majd. Tudatos választás volt, hogy mindig más legyen a látványvilág?

A Népmesekincstár-sorozat a legszebb könyvsorozat díjat kapta 2020-ban a MKKE-től, de a sorozat egyes kötetei és az illusztrátorok is több elismerést kaptak már egyéb fórumokon. Ez elég magas léc, minden új illusztrátornak, akiket Balázs Eszterrel – a sorozat főszerkesztőjével – együtt szoktunk kiválasztani. Az első pillanattól nagyon tudatosak vagyunk az illusztrációval kapcsolatban. A mesekönyvek képi világa, az illusztrációk minden kötetnél az adott korosztály képi igényeire és a népmese származási helyének motívumkincsére rímelnek, ezért van az, hogy minden mesekönyvet más rajzol. Mindenkivel megbeszéljük, hogy a ma mesehallgató gyerekeit szeretnénk megszólítani a képekkel, korszerű legyen, de autentikus. A könyvbe kerülő illusztrációk esetében fontos kritérium, hogy az adott korosztályt meg tudja szólítani a kép, de a mese mélyebb rétegeihez, szimbolikus üzeneteihez is kapcsolódjon. Magas művészi értéket képviseljen, inspirálja a képalkotást, ám ne tartalmazzon didaktikus képi üzenetet. Jelenlétük ne akadályozza, hanem ösztönözze és gazdagítsa a szövegekből kibontakozó „belső képek” megformálását.

Mi a legfontosabb célod ezzel a leendő kötettel, ami jelenleg a Kerek élet fája – Magyar népmesék és legendák az ünnepeinkről munkacímet viseli?

Szeretném, ha a könyv része lenne a családi, óvodai, iskolai életnek egyaránt. Valahogy így: „Farsang közeledik? Olvassunk egy mesét a Mesekalendáriumból! Várjuk a medvét, hogy kijön-e? Olvassunk egy mesét a Mesekalendáriumból! Jönnek vissza a fecskék? Van egy mese erről a Mesekalendáriumban! Húsvéti piros tojás? Olvassunk egy mesét róla a Mesekalendáriumból. Újra és újra, minden évben. Egészen addig, amíg a gyerek egyszer a történethallgatás át nem fordul cselekvésbe, amikor a gyerek így szól: Tudom, tudom, hogy augusztus 20-án ünnepeljük az új kenyeret, és emlékszem, hogy a mesében a koldus kapta belőle az elsőt. Mi lenne, ha sütnénk egyet, és odaadnánk valakinek, akinek nagy szüksége van rá…?