Bonczidai Éva

Mi nem Drakula népe vagyunk – Látogatóban a Székelyföldi Legendárium háza táján

Nárciszrét – így hívják azt a székelyudvarhelyi utcát, ahova azért érkezünk, hogy az Orbán Balázsról készülő animációs filmről érdeklődjünk. Itt működik az első székelyföldi rajzfilmstúdió, amely nemcsak a magyar animációs szakma és a közönség elismerését, szeretetét tudhatja magáénak, de filmjei díjakkal tértek haza Kaliforniából, Kalkuttából és Los Angelesből is.

Adódhatna a kérdés, ki az a merész bolond, aki arra adja a fejét, hogy animációs stúdiót alapítson itt, de köztudott, hogy ez is a 2008-ban létrejött civil kezdeményezés, a Székelyföldi Legendárium sikertörténetének egyik állomása. Ma is emlékszem arra, amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt először láttam Legendárium-térképet egy benzinkúton – tündérek, ördögök, óriások, várak, templomok, források voltak rajta, legendák jeleneteit sikerült beazonosítanom a mesés Székelyföld-térképen, és valószínűleg még sokáig bogarásztam volna, ha nem sietünk. Nem tudnám megmondani, hogy az akkor óvodás nagyfiam vágyott jobban arra, hogy otthon is legyen ilyen térképünk vagy én, de hamarosan beköltözött a Legendárium az otthonunkba: a térkép mellett könyvünk és társasjátékunk is lett, délutánokat töltöttünk ezzel a kinccsel. Már akkor úgy gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, olyan emberek méltó utóda lehet, mint Orbán Balázs és Benedek Elek, akik nélkül igencsak szegények lennénk, jóval kevesebbet tudnánk Székelyföld valódi lényegéről. Ez a gondolat pedig épp bizonyossággá válik most, hogy Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája végigvezet ebben a birodalomban.

Tündérek, óriások nyomait lesik

Elképzelni sem tudom, miről szólhatott a Legendárium előtt az élete, hiszen most ekörül forog minden gondolat, ezt építi tovább minden út és ötlet, ebből kerül ki az a jóemberekből szövődő háló, amely körbeveszi, vigyázza és továbbépíti ezt a várat. Utólag visszanézve ide vezet minden.

– Operatőrnek tanultam Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd riportokat készítettünk, több tévéstábbal dolgoztam itthon és külföldön is. Mindig bennem volt, hogy tenni kellene valamit azért, hogy láthatóvá váljanak Székelyföld kincsei. Brüsszelben, az Európai Parlamentben a kezembe került egy gyermekeknek készült európai térkép, és nagyon felháborodtam. A szerkesztők Románia területéről Drakulát tették be referenciapontként. Pedig mi nem Drakula népe vagyunk, és a román kultúra is értékesebb annál, hogy csak ezzel azonosítsák. Sajnos ezek a sztereotípiák jól beágyazódtak, ha külföldön mondtam, hogy Romániából jöttem, akkor rögtön Drakulát kezdték emlegetni… Bosszankodtam, aztán átvillant az agyamon, hogy mégis mit tettünk mi azért, hogy Erdély kapcsán ne Drakula jusson mindenki eszébe. Mit tettem én ezért? Hát nem sokat. De hazajöttem Brüsszelből, és elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan tudnánk bemutatni a saját legendáinkat, saját mondáinkat. A térképpel kezdtük, százötven legenda alapján készítettük el a Székelyföldi Legendárium térképet, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az őseik tanításaira, ezekre a csodás történetekre. És nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez csapatmunka volt, és a csapat egyre nő, amiért hálás vagyok.

– Sejtetted, hogy ekkora sikere lesz?

– Azt tudtam, hogy ennek van értelme. Tudtam, hogy ez érték. És éreztem, hogy fontos. Eleinte sokan bolondnak néztek, de nem foglalkozom azokkal, akik legyintgetnek. A székelyföldi legendákból könyvet terveztünk, de persze nem volt elég a pénz a kiadásra. Lementem a kocsmába és egyszerűen eladtam az autómat. A szívem szakadt meg, de a könyvnek meg kellett jelennie. Először – 2012-ben –tízezer példányt adtunk ki. Mindenki mondta, hogy sohasem fog elfogyni, de ma már hatvanezer eladott példánynál tartunk. És azóta készült hangoskönyv, játék, színező, újabb térképek, nemcsak székelyföldi legendákat mutatunk be, hanem Kárpát-medencében gondolkodunk, több mint 1400 legendát dolgoztunk fel. Van könyvünk Szent Lászlóról, Mátyás királyról, Szűz Mária európai legendáriumából, székelyföldi legendás várakról. És létrejött ez a stúdió is.

– Nem érezted magad hályogkovácsnak, amikor ebbe is belevágtál?

– De, ha úgy vesszük, hályogkovács voltam. Csak aztán úgy döntöttünk, tanulni fogunk, hogy ne maradjunk azok. A Likas kő volt az első epizód, négy és fél évig készítettük egyetlen egy csíkszentdomokosi animátor munkatársammal. Rengeteget dolgoztunk ezen a tizennégy perces filmen – kicsit olyan volt, mint magos Déva vára: megcsináltuk, nem lett jó, kezdtük elölről addig-addig, amíg elfogadható nem lett az eredmény. 2015 tavaszán mutattuk be, sikere volt, az emberek megszerették, az eladott DVD-k száma is tízezer példány fölött jár. Folyamatosan árultuk a Legendáriumot, vásároztunk, piacoltunk, ebből a pénzből tudtuk megcsinálni az első rajzfilmet. Jött még három kolléga, majd tizenhatan lettünk, folyamatosan bővült a csapat. A sikeren felbuzdulva egy sorozatot kezdtem el tervezni, Budapestről kértem árajánlatokat, de olyan sok pénzt kértek, hogy egyértelmű volt, annyit mi nem tudunk elővenni. Aztán végiggondoltam, és arra jutottam, jobban megérné, ha képeznénk magunkat, és mi magunk valósítanánk meg az elképzeléseinket. Alapítottunk egy stúdiót – az is nagy szó, hogy ezáltal itthon munkát és jövőt tudunk biztosítani lelkes és tehetséges fiataloknak. Képzett grafikusok, képzőművészek voltak a csapatban, de egyikük sem tudott animációs filmet készíteni, viszont hittek abban, hogy együtt képesek vagyunk erre is. Tanulni kezdtek, Budapestről hívtunk hozzájuk szakembereket, néhányan Hollywoodba is ellátogathattak, és Washingtonból kértünk fel egy animátortanárt, aki a Kung Fu Panda című rajzfilmben is dolgozott. Valójában azzal kezdtem, hogy összeraktam egy átfogó animációs képzést.

– Kikre számíthattál ebben?

– Sokan segítettek: a Ion Art és a KGB animációs stúdiók, vagy Ken Fountain amerikai freelancer animátor, a DreamWorks Animation produkciós világcég munkatársa mentorálta a csapatot, hasznos tanácsokat kaptunk Rófusz Ferenctől, az egyetlen magyar Oscar-díjas animációs rendezőtől és Jankovics Marcelltől, de Toró Annamari, a kecskeméti stúdió volt animátora és Nagy Tibor 3D-animátor is részt vett ebben, sőt ő ma már velünk is dolgozik. A stábnak szakmai útmutatást nyújt Vári Róbert, a budapesti Digic Pictures animációs stúdió munkatársa, Klacsán Gábor, a Miga Filmstúdió alapítója, Varsányi Ferenc filmrendező, forgatókönyvíró, valamint László Marcell, a Ruben Brandt, a gyűjtő animációs rendezője, aki szintén munkatársunk lett. És sokat segített a produceri feladatokban Détári Géza is a Titánia-Master Pro csapatával. Három év alatt sikerült megtanulni a szakma alapjait. Ma már évadokban gondolkodunk, és azt szeretném, ha a tévécsatornák kínálatában is jelen lenne a sorozat, ezért angol és román nyelvű változat is készült. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert ezekből a mondákból a mai gyerekek is sokat tanulhatnak. A rajzfilmek esetében gyakori, hogy mondákból, legendákból merítenek, a gyerekek nagyon fogékonyak erre. Sok sikeres animációs film merített már ilyen tiszta forrásból: például az Asterix és Obelix egy gall legendára, a Merida, a bátor skót mondákra épít, a Kung Fu Panda kínai mondákat dolgoz fel, az Így neveld a sárkányodat pedig a viking mondavilágon alapul. A mi legendáinkban, mondáinkban is ott vannak ezek az értékek, nem a drakulás vérszívásra van szükség, hanem becsületre, jószívűségre, bátorságra ösztönző rajzfilmekre. Ha a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy ismerik az erdők, várak, kutak legendáit, ha most tündérek, óriások nyomait lesik, akkor felnőtt korukban sem fogják rombolni a környezetet. Igazi kötődésük alakul ki a szülőfölddel.

Két rusnya terpe a monitoron

Közben belépünk a stúdióba – döbbenetes, mennyire fiatalok a csapat tagjai. Épp megbeszélés folyik, a tanácskozás során egyikük bekarikázza a kivetített rajzon azokat a pontokat, ahol még dolgozni kell: Szőr Manónak libbenjen másképp a szakálla, Nagyapa kéztartásán is kell még finomítani, ez a mozdulat legyen dinamikusabb – ők persze nem így fogalmaznak, de én nagyjából ennyit értek az egészből. Visszatérnek a monitorok elé, engedik, hogy rácsodálkozzunk, miként épül fel egy-egy figura vagy hogyan mozdul meg. Vezetőnk közben suttogóra fogja, és fejével a szemközti asztalnál ülő felé int:

– Látod azt a srácot? Tizenhárom éves.

– Hogy került ide?

– Az édesapjával együtt megkértek – ő itt dolgozik –, engedjem meg, hogy kipróbálhassa, mit tud, mert érdekli ez a szakma. Én meg mondtam, hogy feladat van bőven, ha komolyan gondolja, jöhet.

– Ennek a munkának van egy elég erős monotonitása is. Nem fáradt bele? Vagy csak valami kamufeladatot kap, hogy kipróbálja a programot?

– Mindennap jön, és komolyan veszi. Itt nincs kamufeladat, csak igazi munka van. Az a szikla, amin most dolgozik, és látod a monitoron, majd benne lesz a rajzfilmben is. Képzeld el, ha ő mégis ezt az utat választja, és tizenhárom évesen már rá lehet bízni egy igazi feladatot, mit fog tudni húszéves korára!

Továbbmenve áthaladunk a konyhán, ahol nagy adag leves gőzölög, a házigazdánk meg lelkesen kínálgatja. És kiderül egy újabb szempont, amivel a stúdió bátran pályázhatna a legjobb munkahely címre.

– Nem tudom, más hogy van vele, de ezek a fiatalok, ha nagyon belevetik magukat a munkába, képesek egész nap nem enni, vagy egy pizza mellett dolgozni estig. Ez nagyon egészségtelen, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy minden nap egyenek főtt ételt is, és egy farcádi édesanya főz nekünk finomságokat – mondja a stúdióvezető.

A lenti raktár igazi kincsesbánya, könyvek, ajándéktárgyak, térképek, játékok – és egy 3D-nyomtató mellett hatalmas műanyaghangya ácsorog. Ő egy új park lakója lesz, és hamarosan óriásbogarak érkeznek ide Kínából is. Fazakas Szabolcs fejében mindig több projekt épül egyszerre, folyamatosan ötletel, gondokat hárít el, lehetőségeket teremt, épít.

A Szejkére megyünk tovább – ott a Mini Erdély park és az Orbán Balázs Látogatóközpont, ezek is a Legendárium ötletgazdájának köszönhetők. De indulás előtt pár szóra még visszatér a kollégáihoz:

– Te, ott amikor Botlik megnő, Csetlik arcán legyen árnyék, jó? Tudod, melyik jelenetet mondom?

– Persze. Ezt itt…

Csetlik és Botlik „két rusnya terpe” (a szóhasználat a Vargyas patak völgyében élőktől származik), karakterük a clown-szerepkörbe sorolható, a rajzfilmsorozatban ők segítik az ördögöt, aki el akarja pusztítani a legendákat. Érdekességként jegyzem meg, hogy a hangjukat a Szomszédnéni Produkciós Irodaként ismert humoristapáros, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kölcsönzik. A főhősök persze nem ők, hanem két székely gyerek: Zete és Rika, Nagyapa unokái, akiket a minden titkokat ismerő Szőr Manó segít, hogy megmenthessék a legendákat. Az ő hangjuk is sokaknak ismerős lehet, hiszen Zete Baricz Gergő énekes hangján szólal meg, Rika Albert Orsolya színművésznőén, Nagyapó pedig a Jászai Mari-díjas Fülöp Zoltán hangján beszél.

Nektek tetszik-e?

Autóba ülünk, hogy újabb csodát lássunk. A Székelyudvarhelytől négy kilométerre északnyugatra fekvő Szejke különleges helyszín. A szejkei birtok 1866-ban került Orbán Jánosné tulajdonába, aki 1871-ben átadta fiának. Orbán Balázs az Attila névre keresztelt forrást kőmedencébe foglaltatta, új meleg vizes fürdőt hozott létre, felépítette a Székely Mózes fejedelemről elnevezett nagyvendéglőt, és több villát is kialakított. Orbán Balázs ekkor a Magyar Országgyűlés képviselője volt, ezért kétlaki életet élt, Budapest és a Szejkefürdő volt az otthona. Egykor a szejkei nyári lakja előtt állt az az 1888-ban készült székelykapu, mely ma a síremlékéhez vezető kapusorban a legfelső, a zarándokhely legértékesebb dísze.

A közelben épült ki a Mini Erdély park, melyet a Székelyföldi Legendárium csapata azzal a céllal hozott létre, hogy bemutassák Erdély építészeti sokszínűségét – a maketteken az épületek egykori, teljes pompája jelenik meg úgy, ahogy Orbán Balázs láthatta őket. Fontos rendezési elv, hogy érzékelhető legyen: Erdély multikulturális vidék, a magyar építészeti remekek mellett román, szász, zsidó műemlékek is megjelennek, olyanok is akár, amelyek ma már nem léteznek vagy nagyon romosak.

A folyamatosan bővülő parkban kisvonattal utazhatnak a látogatók. Az 1800-as évek végén útjára indított Székely Gőzös mintájára készített modell a székelyföldi vasúthálózat kiépítéséért harcoló Orbán Balázs és Ugron Gábor országgyűlési képviselő előtt tiszteleg. A kisvonatot vidám tekintetű, nagy bajuszú, nagy szakállú férfi irányítja – talán nem én vagyok az első, akinek Szőr Manó jut róla eszébe, ha látja őt begördülni a szerelvénnyel a megállóba.

– Gyöngyössy János mozdonyvezető – mutatkozik be, amikor házigazdánk odavisz hozzá, hogy átvegye tőle egy körre a kisvonat vezetését. Elsomolyodik a bajusza alatt, amikor megjegyzem, hogy bár eddig nem találkoztunk, tudom ki ő, s hogy a mozdonyvezető álca alatt valójában az a történeti grafikus rejlik, akinek szakmai irányításával készültek az itt látható épületmakettek, de az ő munkáit láthatjuk a Szent Lászlóról szóló, A sziklahitű király című Legendárium-könyvben, és ő szerkesztette a Székelyföldi legendás várak kötetet is.

Fazakas Szabolcs vezetésével robogunk a gyönyörű miniépületek között, és megállunk egy hídon, mely a maroshévízi fazsindelyes Urmánczy híd mintájára épült. A magasból zene szól, kopácsolás és fütyörészés hallatszik – még készül a fazsindelyes tető. A zsindelyezők is észreveszik, hogy hallgatózunk.

– Jó lesz-e, főnök? – kérdezi valaki a magasból.

– Nektek tetszik-e?

– Nekünk igen.

– Akkor jó lesz – jelenti ki a főnök, majd a sajátos székely párbeszéd után gurulunk is tovább. 

A park tavaly nyílt meg – bár az ötletet a Legendárium atyja bő egy évtizedig dédelgette magában, miután látta a brüsszeli Mini Európa park és a szarvasi Mini Magyarország igényességét és népszerűségét.

– Arra gondoltam, Erdély is megérdemelne egy ilyet. Fantasztikus épített örökségünk van, és sokszor nem gazdálkodtunk vele jól, vagy épp a történelem nem engedte, hogy jó gazdák lehessünk. A mai romok mögött meghúzódó múltat szeretnénk láthatóvá tenni – mondja az ötletgazda, aki azt is rég felismerte, hogy az Udvarhelyszéki régió – a parajdi sóbányán és a székelyderzsi unitárius erődtemplomon kívül – nem kínál a látogatóknak igazán nagy vonzerejű turisztikai helyszínt. Évtizedek óta az átutazó turizmus jellemző Udvarhelyre, holott lehetne az itteni lehetőségekkel okosabban élni. Fazakas Szabolcsnak ismét igaza lett: már a nyitás utáni hetekben hétköznaponként több száz, hétvégenként pedig akár kétezer látogató is érkezett az ország minden tájáról, köztük sok román érdeklődő is. Ez pedig önmagában nagy eredmény, hogy a román megyékből is eljönnek Székelyföldre kirándulni, és úgy ismerkednek Erdély múltjával, hogy az épített örökség bemutatása által az egymás mellett élő nemzetek értékteremtő munkáját láthatják.

Miközben erről beszélgetünk, magyarországi turistabusz érkezik, de az utazók nagy része fanyalogva visszafordul a pénztártól, sokallja az 1500 forintos belépőjegy árát.

– Ilyen is van – jegyzi meg a vezetőnk. – Mindenki maga tudja, mi mennyit ér neki. Mi azon vagyunk, hogy bővítsük a parkot, új játszótér készült kellemes hangulatú szülőmegőrzővel, ha már családok jönnek el ide, tudjanak itt eltölteni úgy egy fél napot, hogy mindannyian jól érzik magukat. Elég volt abból, hogy a Szejke az évtizedek óta fokozódó hanyatlást és pusztulást jelentse. Most már élet van itt.

Nekünk kell megtennünk

A Szejkére irányuló fokozott figyelem az Orbán Balázs Látogatóközpont létrejöttét is előmozdította, ott is magától értetődő, hogy román és angol nyelven is megszólítják a látogatókat, és látványos megoldással hívják fel a figyelmet Orbán Balázs politikai pályájára. 

– Orbán Balázs volt az egyik első magyar politikus, aki a magyar parlamentben felszólalt az erdélyi románság érdekében 1862-ben. Fontos, hogy ez az információ a román nemzethez is eljusson. Meggyőződésem, hogy ha erről tudnának, Orbán Balázs minden román tankönyvben benne lenne. De nem gondoskodtak arról az elődeink, hogy ezt lefordítsák és megmutassák nekik, tehát most nekünk kell megtennünk – jegyzi meg Fazakas Szabolcs, akit különleges kihívás elé állított az a tény, hogy úgy kellett egy életrajzi kiállítást rendeznie, hogy az említett székelykapun, néhány fotón és jegyzetfüzeten kívül nincs Orbán Balázshoz kötődő tárgyi hagyaték. De beszereztek korabeli párbajpisztolyokat, asztalt, huszárkardot, fényképezőgép is került, sőt egy piramisrészletet is megépítettek, a kivetített holografikus kép által maga Orbán Balázs szólít meg minket – tehát így is van bőven látnivaló. És mindenekelőtt adott egy értékes életmű és egy elképesztően kalandos életút. Orbán Balázst sokan egykönyves szerzőként ismerik: azon kívül, hogy ő írta A Székelyföld leírása című monumentális és nagy hatású művet, szinte semmit nem tudnak róla. Ezért is fontos vállalás, hogy a Legendárium csapata az ő életművét is beviszi a köztudatba. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek segítségével állították össze a látogatóközpontban berendezett kiállítás anyagát. A szakmai munkában számíthattak a Haáz Rezső Múzeum, valamint az erdélyi és magyarországi levéltárak munkatársaira is, fotókat kaptak a Román Nemzeti Levéltár marosvásárhelyi tagozatától és a Kováts fényképészettől, leszármazottaktól, jószándékú emberektől. A kiállítás létrejöttét pedig a Bethlen Gábor Alap támogatta.

– Nagyon hálásak vagyunk az anyaországnak, hogy folyamatosan segítenek, és szeretnénk megmutatni, hogy ez nem időszakos pénzkidobás volt, hanem egy folyamatos, fenntartható projekthez adták az áldásukat. Nem akarok az lenni, aki csak ötletel és tartja a markát – mondja Fazakas Szabolcs. – Ezért agyalok annyit, hogy egyik dolog épüljön a másikra, mert bízom benne, hogy egyszer meg tud állni az egész a lábán, maradandót alkotunk, mert a kultúrára lehet alapozni a jövőt. 

Kétszáz Orbán Balázzsal…

„Ha a világirodalom pusztulásra lenne ítélve, három művet mentenék meg az utókor számára: a Bibliát, Shakespeare műveit és Orbán Balázs Székelyföld leírását” – mondta Jókai Mór.

Ki volt ez az ember, aki ezt a kiváló könyvet hagyta az utókorra?

Már a családtörténete is regénybe illő. Az 1800-as évek elején a török szultán Selmecbányáról tizenkét bányamérnököt szerződtetett saját törökországi bányáihoz. Az önként jelentkező ifjú szakemberek között volt Orbán Balázs nagyapja, Knechtel János is, aki Konstantinápolyban feleségül vette egy dúsgazdag görög kereskedő egyetlen leányát, Foresti Máriát. Házasságukból született Knechtel Eugénia, Orbán Balázs édesanyja.

A félvidéki mérnök megpróbálta feleségét rávenni arra, hogy tegyék pénzzé minden vagyonukat és költözzenek Magyarországra, de az asszony erről hallani sem akart. Knechtel János a felesége tudta nélkül kislányával Magyarországra utazott, azt remélte, hogy a gyermek után mégiscsak eljön majd a felesége is. A kislányt Kassán nevelőintézetbe adta, befizette három évre az ellátását és taníttatását, ő pedig visszaindult Konstantinápolyba, hogy a feleségét is magával hozza. Azonban a hajója elsüllyedt, Knechtel János odaveszett.

A lengyelfalvi Orbán család három lánya ugyanabban az intézetben tanult, mint a magára maradt Eugénia, összebarátkoztak, és a család magához vette a tengerbe veszett mérnök gyermekét is. Így ismerte meg a fogadott leány a napóleoni háborúkat megjárt, délceg huszárkapitányt, Orbán Jánost. Szerelem szövődött közöttük, összeházasodtak, öt gyermekük született, másodikként Orbán Balázs.

A Kostantinápolyban élő Foresti Mária évek múltán tudomást szerzett lánya hollétéről, meglátogatta őt a lengyelfalvi Orbán-kúriában, és rábeszélte, hogy családostól költözzön Konstantinápolyba. Ő előreutazott, az Orbán család pedig 1847 tavaszán indult utána. Azonban Galacon Foresti Mária hirtelen haláláról értesültek, és mire megérkeztek Konstantinápolyba, a nagymama tekintélyes vagyonát birtokba vette a helyi muzulmán közösség. Az Orbán család pert indított a vagyon visszaszerzésére, a folyamat tizenkét évig tartott, de az örökségnek csak egy részét ítélték nekik. 

A tizennyolc éves ifjú báró Lengyelfalváról való elindulásakor megígérte barátjának, Dózsa Dánielnek, hogy keleti utazásairól tudósítja, ezért útinaplót vezetett. Ez alapján írta meg később hatkötetes művét Utazás Keleten címmel, mely kétéves londoni kutatómunka után 1861-ben jelent meg. 

Az 1848-as forradalom bukása után Orbán Balázs segítette a Törökországba érkező magyar forradalmárokat. A Kütahya városába menekült Kossuth Lajos életét kétszer is megmentette. Az 1848-as európai emigránsoknak menedéket nyújtó Jersey, majd Guernsey szigetén is élt. Összebarátkozott Victor Hugóval, aki azt mondta róla, hogy kétszáz Orbán Balázzsal meg tudná dönteni III. Napóleon császárságát.

Orbán Balázs történész, néprajzkutató, földrajztudós, fotográfus, politikus, fürdőtulajdonos, publicista és utazó volt – bárói címét nem használta, öt krajcárért tréfából eladta Vámbéry Árminnak. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, páratlan munkabírású, már-már mániákus megszállottsággal dolgozó tudós, aki szélsőségesen egyszerű életet élt. Legnagyobb vállalkozása a Székelyföld anyagi és szellemi értékeinek feltérképezése és megörökítése – 1862-ben kezdte el ezt a munkát, hat év alatt bejárta Székelyföldet, felkeresett csaknem ötszáz települést, több mint 3500 kilométert gyalogolt, szekerezett. 

Orbán Balázs 1890. április 19-én hunyt el Budapesten, a Kálvin tér 7. szám alatti lakásában. „Tíz perczczel tizenkét óra előtt a beteg csöndesen örökre elszenderült. […] A halál beálltakor, mintha csak földrengés történt volna, a szekrények és a székek a jelenvoltak megdöbbenésére megreccsentek s az asztal összeomlott…” – számolt be az Ellenzék 1890. április 21-i száma a legnagyobb székely haláláról.

Krimi a Csontbáró életéről

Orbán Balázsról Csontbáró munkacímmel készít animációs filmet a Legendárium csapata. És jó hír, hogy már nemcsak magyar támogatói vannak a filmnek: nemrég Bukarestben, a Román Nemzeti Filmintézetnél is jó pontozást kapott, és koprodukcióban fog elkészülni.

– Hogy lehet egy ennyire szerteágazó életutat animációs eszközökkel bemutatni? 

– Amikor ebbe belevágtunk, azt kértem a történészektől, hogy csak a legizgalmasabb dolgokat emeljék ki. Valahogy mindig kötődtem Orbán Balázshoz, az, hogy itt a Szejkén szaladgáltam gyerekkoromban vagy hogy a Legendárium ötletét a zetelaki Orbán Balázs utcában mondtam ki először, mind ráirányította a figyelmemet, sok mindent tudtam róla, mégis meglepődtem, mennyire kalandos élete volt. Többször párbajozott, oda voltak érte a nők, Kossuth és Victor Hugo is nagyra tartotta, kalandos utazásokat tett, a halála utáni híradásokból pedig tudjuk, hogy kirabolták a szejkei otthonát, és azt pletykálták, hogy mérgezés áldozata lett – sorolja Fazakas Szabolcs. – Amikor a forgatókönyvön dolgozunk, mi ezeket a pletykákat, a körülötte szövődő legendákat is figyelembe vesszük, mert meg akarom osztani másokkal is ezt a döbbenetet, hogy nekünk, székelyeknek is van Indiana Jonesunk! Igaz, hogy lassan kétszáz éves, és még nem olyan jó a marketingje, de a mi dolgunk világhírűvé tenni őt. Erre a krimi műfaját tartom megfelelőnek, igazi noir hangulatú film készül.

– Mi lesz ebben a valóság és a fikció aránya?

– Történészi munkán és dokumentumokon alapul a történet, de azokon a pontokon, amikor a történészek már nem tudnak válaszokat adni, mi kínálunk egyfajta dramaturgiai feloldást – például Faragó Anna személye és indítékai kapcsán. Ő Orbán Balázs bejárónője volt, és a filmbeli történetben nem zárjuk ki, hogy köze lehet a rabláshoz vagy a mérgezéshez. Igazi nyomozós, kémtörténet bontakozik majd ki – és persze hagyunk továbbgondolásra váró kérdéseket is. Koncz Ármin székelyudvarhelyi gyógyszerész is valós szereplő, Orbán Balázs barátja volt, huzamosabb ideig bérelte Szejkefürdőt. Barátja halála után is többször járt a fürdőtelepen, itt bukkant rá arra a három jegyzetfüzetre, amelyeket Orbán Balázs a gyűjtőútjain használt. A gyógyszerész az egyik füzetet a kolozsvári unitárius kollégiumnak adományozta, a másodikat a székelykeresztúri unitárius kollégiumnak, a harmadikat pedig az Udvarhely megyei múzeumnak, tehát neki köszönhetően maradtak fenn ezek. Koncz Árminnak és a jegyzetfüzeteknek komoly szerepük lesz a film cselekményének alakulásában, de az fikció, hogy Orbán Balázs levelet írt a patikusnak azzal a meghagyással, hogy csak az ő halála után nyissa ki. A filmben Koncz Ármin a levél alapján nyomozásba kezd, rejtvényeket fejt meg, így bomlik ki Orbán Balázs története. 

– Vizuálisan hogyan teremtitek meg ezt a világot?

– Erre is kitaláltunk valamit, ez is a valóság és a fikció játékát erősíti: a székelyudvarhelyi Kováts Fényképészet négy generáció fotógyűjteményét őrizte meg, tőlük kaptunk olyan 1860 és 1910 között készült fényképeket, amelyek egy-egy jelenet helyszínét adják, és ebbe, a fotón megörökített térbe kerülnek majd be az animált karakterek. De a valósághoz való kapcsolódáshoz azt is megemlíteném, hogy a film párbajjelenetében Orbán Balázs kísérőjeként Ugron Gábor is szerepel, és az ő hangját dédunokája, Ugron Béla adja. Sok ilyen kis apró érdekesség van a rajzfilmjeinkben, ez a komolyabb műfajú krimi esetében még inkább így lesz – jegyzi meg magabiztos mosollyal Fazakas Szabolcs. S ha valakinek, neki tényleg elhihetjük, hogy legendás lesz ez is.

Talán nem csak Orbán Balázsra igaz Szentmártoni Kálmán megállapítása: „Célja az volt, hogy a székelységet maga magának megbecsülésre, saját értékének helyes felismerésére megtanítsa, hogy kötelességtudó, nemesen törekvő, becsületesen munkálkodó, független érzelmű polgárokká tegye, hogy ébren tartsa fajában a székely öntudatot.”