Bonczidai Éva

Metropolisz, ahol sosincs dugó

Dr. Maák István Elek: Ez az együttműködési potenciál biztosan ott van az emberekben is, csakhogy nem használjuk ki

Melyik az az állat, amely jól szervezett birodalmakat tart fenn, ahol jelen van a mezőgazdaság, az állattartás, a gyógyítás, a munkamegosztás, de a kizsákmányolás és a rabszolgatartás is?  Egy rovar a válasz, mellyel mindannyian találkoztunk már, hiszen annyian vannak, hogy a becslések szerint minden emberre két és félmillió jutna belőlük, ha egyenlően szétosztanánk őket. Csak a Kárpát-medencében több mint 130 fajuk él. Már önmagában ez az impozáns számadat is elegendő volna ahhoz, hogy a tömeg témájú lapszámunkban írjunk a hangyákról, de valójában a birodalmaik sci-fibe illő működése miatt döntöttünk úgy, hogy ellátogatunk a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékére, ahol 1975-től Gallé László professzor alapozta meg a hazai hangyakutatást. Dr. Maák István Elek adjunktust kértük meg, hogy avasson be minket a hangyák világának titkaiba.

Maák István Elek mürmekológus – a görög myrmex szó hangyát jelent –, és viselkedéskutatással foglalkozik. Doktori disszertációjában azt vizsgálta, hogy mi a tetemek szerepe az egyes hangyafajoknál, hogyan működik a hulladékkezelés és a temetők létesítése, a hangyatetemeket hogyan hasznosítják táplálékforrásként vagy a fertőzések megelőzésére. Most egy laborban beszélgetünk, ahol műanyag-dobozokban sorakoznak az asztalon a vizsgálati hangyakolóniák, melyeken épp egy rabszolgatartó faj szezonális viselkedésváltozását figyelik. És ezennel meg is érkeztünk egy lenyűgöző világ határához.

Ahhoz, hogy az itt említett rabszolgatartás mikéntjét értsük, meg kell ismernünk, hogyan élnek a hangyák. Akárcsak a méhek esetében, itt is külön érdemes szót ejteni királynők, a dolgozók és a hímek életéről.

– Ha emberi szempontból nézzük, akkor a dolgozó az átlagember, a királynő viszont egyes fajok esetében lehet egy terminátor is: tud repülni, erős, robusztus. Láttunk egy támadást, amikor egy királynő egymaga több száz dolgozót felaprított, de egy idő után kifárasztották, és legyőzték – magyarázza a házigazdánk.

Mint kiderül, a királynői-lét is elég szűkös teret enged a képességek kibontakoztatásának, hiszen a királynő nem arra hívatott, hogy hatalmasabb legyen, mint a népe tagjai, vagy hogy esetenként kivételes erejével megvédje a fészket, hanem főként a szaporodásban, a genetikai állomány továbbörökítésében van szerepe. És ezt – emberi szemmel nézve – egészen furcsa alázattal veszi tudomásul. Élete kezdeti szakaszán a királynő általában kirepül a szülői fészekből, azaz a hangyabolyból, párosodik, és a nagy kolóniával rendelkező fajok esetében több hímmel is: annyi hímivarsejtet gyűjt be, amelyből akár harminc éven át is képes tojásokat rakni. Párzás után a királynő vagy visszatér a fészekbe, ahonnan jött, vagy új otthon után néz, azaz keres egy helyet, ahol fészket alapíthat, vagy cselt alkalmazva bejut egy idegen kolónia fészkébe, megöli az ottani királynőt és átveszi annak helyét. Ettől kezdve csak a tojásrakásra koncentrál, már-már egy szaporító géppé válik, leveti a szárnyait, újrahasznosítja a repüléshez használt izmait és esetenként az agya egy részét is – immár nincs szüksége ezekre.

A dolgozók ezzel szemben sokkal összetettebb feladatokat végeznek, és ők maguk igen sokfélék – mind méretüket, mind szerepkörüket vagy akár személyiségüket tekintve is. A dolgozók egy része a királynőt látja el táplálékkal, mások az utódgondozásban vesznek részt, táplálják a lárvákat, van, aki a fészek tisztaságáért felel, más a belépőket ellenőrzi és tisztogatja, hogy be ne hurcoljanak valamilyen kórokozót, illetve idegenek se jussanak be a fészekbe, az idősebb dolgozók pedig kijárnak a fészekből táplálékot keresni, így ők vannak a legtöbb veszélynek kitéve. A táplálékot hazahordják – vagy úgy, ahogy látjuk olykor, hogy lelkesen cipelnek mindenfélét, amit találtak, vagy úgy, hogy megeszik, azaz a szociális gyomrukban viszik haza. Furcsán hangzik ez a szociális gyomor elnevezés, és úgy működik, ahogy az olvasó bizonyára sejti: az itt tárolt táplálékot a dolgozó megosztja a többiekkel, azaz otthon felöklendezi, és mindenkinek ad belőle, akivel a fészekben találkozik. A jóllakottsági szint pedig többnyire egységes, nem jellemző, hogy egy fészken belül éljenek jóllakott és éhező hangyák is, mert egyenlően osztják szét a tápanyagokat. Ezért az egész kolónia jóléte múlik azon, hogy a kijáró dolgozók táplálékszerző akciói mennyire sikeresek. Viszont nincs pazarlás – tartalékolni is szoktak, egyes fajoknál vannak táplálékraktározó dolgozók, amelyek potroha hatalmasra duzzad, ők pedig szükség esetén visszaöklendezik a bennük tárolt táplálékot. Olyan is előfordul, hogy ha nincs elegendő élelem, a lárvák egy részét is elfogyasztják, vagy a hatékony tápanyaghasznosulás jegyében a saját fajtársaik tetemeit is. Meg persze a hímeket. A hímeknek ugyanis csak a szaporodásban van szerepük, utána már nem értékesek a kolónia számára. De egyes fajoknál megfigyeltek olyan eseteket is, amikor a hímek átvállaltak feladatokat a dolgozóktól, és ilyenkor elfogadóbbak velük szemben. 

A más hangyafajok kihasználásának, azaz a parazitizmusnak egy klasszikus esete az, amikor a megtermékenyített királynő bemegy egy idegen fészekbe, megöli az ott élő királynőt, átveszi a helyét, és az előző királynő dolgozóival felnevelteti a saját utódait. 

– Hogy történhet ez meg? Nincs a királynőnek testőrsége? Vagy nem tesznek semmit, amikor egy idegen megtámadja a királynőjüket? A megtámadott nem jelzi a veszélyt az övéinek? – sorolom a naiv kérdéseimet.

– Ahhoz, hogy ez érthető legyen, tudni kell, hogyan kommunikálnak a hangyák, és hogyan érzékelik a világot – mutat rá Maák István. – Ők is látnak, hallanak, tapintanak, érzékelik a fény polarizáltságát, érintéses és akusztikus jelzésekkel is kommunikálnak, azaz „ciripelnek”, „dobolnak”, de a legfontosabb kommunikációs jelzésrendszerük illatanyagokon, szagokon alapul, elsősorban feromonokkal juttatják el a legfontosabb információkat.

Fotó: Éberling András