Döme Barbara

Mese a könyves lányról meg a kedvenc könyvéről

Szabados Ági: Az irodalom nem egy magas polcon lévő elérhetetlen valami, hanem mindenkihez szól

Hunyják be a szemüket! Képzeljenek el egy helyiséget, ahová belépve otthonos, szinte családias hangulat fogad. Ez Ági könyvesboltja, a Libertine – vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a megvalósult álma. A nagy könyvespolcok mellett hangulatos képek lógnak a falon, fekete-fehér mesék a régi Budapestről. Anya gyermekével, a nagyvárosi forgatag a Duna-híddal, járművek – csupa-csupa életteli mozdulat, leheletnyi nosztalgiával. Szemben könyvborítók képkeretben: Anna Karenina, Frankenstein, Lolita, az öreg halász és társaik remekül megférnek egymás mellett. És ott a polc, ahol Ági kedvenc könyvei szuszognak békésen a többi olvasóra várva. Köztük lakom én is.

A kanapén Ági éppen egy újságíróval beszélget, s bár nem szokásom, most mégis hallgatózom cseppet, de csakis azért, hogy még többet mesélhessek nektek Szabados Ágiról és a könyveiről. Közben a boltba sorra jönnek a vásárlók, egymásnak adják a kilincset. A tulajdonosnak mindenkihez van egy kedves szava, sokakat ismer, hiszen az általa életre hívott, több mint hatvanezer tagot számláló Nincs időm olvasni kihívásnak a résztvevői. Hogy ez pontosan mi? Egyszerűen fogalmazva egy online olvasókör, amelyet Ági fog össze immár 2017 óta azzal a céllal, hogy népszerűsítse az olvasást, s visszavezesse az embereket ehhez az elemi szükségletnek is mondható tevékenységhez. A csoport dinamikus fejlődésén maga az alapító is elcsodálkozott, azt mondja, eleinte azt gondolta, csak a barátai fogják követni a Facebookon létrehozott közösséget, de szerencsére ennél jóval többen társultak hozzá. A kihíváshoz azok csatlakoznak, akik Ágival együtt szeretnének olvasni havonta egy-egy új könyvet, illetve akik másokkal is megosztanák olvasási élményeiket. Mivel kíváncsi könyv vagyok, magam is csatlakoztam a csoporthoz, és álmélkodva néztem, milyen sokszínű választéka jelenik meg itt a könyveknek. Vannak, akik szórakoztató köteteket ajánlanak, mások pszichológiai, önsegítő könyveket, de számos szépirodalmi mű is terítékre kerül. Olyan ez a csoport, mint egy minden jóval megrakott piknikkosár, amit az ember kivisz magával a mesés domboldalra, majd szép komótosan kicsomagolja és egyenként megkóstolja a benne lévő finomságokat. A testét melegség járja át, egy idő után légiesen könnyűnek érzi a végtagjait, aztán végtelen harmóniába kerül önmagával és a természettel. Egyébként én is ennek a csoportnak köszönhetően ismerhettem meg Ági olvasótársait. Ha már ilyen őszintén beszélünk egymással, be kell vallanom, hogy e bolt tulajdonosa, aki kedvenc olvasóm, kétszer is nekifutott a velem való megismerkedésnek. Azt mondja, először még nem állt készen a befogadásomra, ám második próbálkozásra végtelenül megérintettem a lelkét. Ez is jól bizonyítja, hogy minden könyvnek megvan az ideje mindenkinél, csak ki kell várni azt az életszakaszt, amikor az a kötet épp hozzá, neki szól. Ági ezzel mélységesen egyetért, hiszen ezt többször megtapasztalta saját magán is.

A nagy kedvenc: Harry Potter

Időutazásra invitálom önöket! Egy rövid időre hagyjuk most a Libertine könyvesboltot, és kalandozásunkat folytassuk egy vasúti pályaudvaron. A sínek között egy szemüveges fiú épp az utat keresi egy különös világba, ahol varázslótanoncnak állhat. Hogyan keveredett Harry Potter a mi történetünkbe? Nos, ő Szabados Ági másik kedvenc olvasmányának főszereplője. Ez a kötet az, ami valójában megérttette vele, hogy az olvasás miért több, mint a kötelező olvasmányok végigszenvedése, és hogy az irodalom nem csupán egy tantárgy. Ági mosolyogva mondja: kis túlzással állíthatja, hogy neki nem lenne ma könyvesboltja, ha J. K. Rowling nem írja meg a Harry Pottert.

De a pályaudvaron nem csupán Harry Potter érdekes számunkra, hanem egy ott pihenő vonat is. Fókuszáljunk most a várakozó mozdonyvezetőre, aki olvas, szinte falja a betűket. Ő nem más, mint főhősünk, Szabados Ági édesapja, aki egyben a lány példaképe is. Büszkén meséli, hogy a vasútnál dolgozó szülei mindig sokat olvastak szabadidejükben, édesapját leginkább úgy látja, mint aki minden este az ágyban olvas, és amikor elalszik, mellkasára dől a könyv. Ráadásul még ma is heti rendszerességgel jár könyvtárba, ami az online világban nem mondható szokványosnak. Elsősorban krimiket és történelmi fikciós regényeket olvas. Ági egyébként éppen azt mesélte az újságírónak, hogy korábban ő is sok időt töltött könyvtárakban, ami ma már nagyon hiányzik neki, el is határozta, hogy megkeresi a kerületében lévő intézményt.

„Néhány évig versenytáncoltam, emiatt kevesebbet olvastam. Aztán rájöttem, hogy ez nem az én utam. Tizenhat éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy ha nem táncos, akkor újságíró leszek. Tudtam, hogy ehhez emelt szintű érettségi kell és magas színvonalú irodalmi tudás. Ekkor került a kezembe Szerb Antal A magyar irodalom története című könyve, ami teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat a témához. Olyan könnyed, szellemes és okos volt a szöveg, hogy alig hittem el. Úgy hatott rám, mint az első szerelem. Attól kezdve Szerb Antal és az irodalom bűvöletében éltem” – emlékezett vissza Ági a kezdetekre.

A könyvesboltban Ági kedvenc könyvei között most is több Szerb Antal-kötetet találhatunk.

 

Fotó: Kurucz Árpád