Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasók!

Amikor a család témájú lapszámunkban Balanyi Bibiánával, a világ legintelligensebb embereit tömörítő Mensa szervezet nemzetközi elnökével beszélgettem, és felvázolta, hogy a kimagasló intelligenciájú ember mennyire célorientált, kitartó, következetes és különc tud lenni, felötlött bennem, hogy érdemes lenne külön lapszámot szentelni a kivétel témájának – annak ellenére is, hogy minden számban kivételes embereket szólaltatunk meg. 

A kivételt ugyanis most szó szoros értelemben vizsgáljuk. A magyar nyelv értelmező szótárának szócikkéből kiragadva: a kivétel – valamely (általános) szabálytól való eltérés, a vele való ellenkezés, ellentét; az, aki, ami nem tartozik a többiek közé. Azonnal eszünkbe juthat a különös szó jelentése is: a rendestől, a megszokottól, a szabályostól meggondolkoztatóan elütő dolog, személy. És ennek igen közeli rokona a furcsa – a szótári definíció szavai is szinte megegyezőek: a rendestől, a megszokottól, a szabályostól meglepően és érdeklődést keltően elütő személy, dolog.

„Az, aki, ami nem tartozik a többiek közé” – olvashatjuk a szótári meghatározásban, és tudjuk, hogy a valóságban ez gyakran magányt jelent. Kivételnek lenni ugyanis nem mindig döntés kérdése, olykor a kívülállóság az adott ember lényéből, jelleméből fakad. Számtalan irodalmi és történelmi példát hozhatnánk kivételekre, mi most mégis inkább ezt a karaktert igyekeztünk láthatóvá tenni. Mert minden különcség vagy másság ellenére is a kivételekben van valami szokatlan erő, amely túlmutat az emberi esendőségen. Tamási Áron például a Szűzmáriás királyfiban így ír Csorja Bódiról: „Furcsa titkú gyermek volt: amikor a vérében és az idegeiben kigyúlt valami szent illatú tűz, a közönséges ember szerint nem monda sok megfogható igazat. De ő, mint a záporok áldását és a föld illatát, úgy érezte, hogy ilyenkor mondja a legfelségesebb igazságot. És indulatos volt a hitetlenekkel szemben, mert ösztönös felsőbbséggel nem tartá istent-megérző embereknek azokat, akik csak nagy hegyes épületet látnak a toronyban, puszta követ a kőben, és nem érzik azt a megfoghatatlan és legszebb valóságot, amit a tornyok, a kövek és minden dolgok látása rögtön megteremt.”

Ady Endre pedig A tűz csiholója című versében ezt mondja: „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.”

Kivételnek lenni tehát nem egyenlő az öncélú különcködéssel, céltudatosság, kitartás, bátorság és tisztánlátás is szükséges hozzá. Meg az, hogy az ember képes legyen meghozni az életét meghatározó döntéseket. Ilyen kivétel az autodidakta festő, akit szülőfaluja inspirál, hogy megmutassa egy másik Magyarország arcát, az éppen változó identitás egykori pilléreinek maradékait. De ugyanígy kivétel az utcai művészet múlékony bravúrja, mely sajátosan ragadja meg a folyamatosan változó jelenidőt – jelzi ezt a változást az is, hogy már nem tudtuk lefotózni a kedvenc falragaszainkat, mert eltüntették őket, ezért újra fel kellett fedezni a várost a művész nyomait kutatva, hogy a legújabb alkotásokat megmutathassuk, mielőtt utoléri őket is a végzetük. De kivétel a műfordító is, akinek a költői életműve megy rá arra, hogy nem képes semmiféle megalkuvásra, de él benne a bizonyosság, hogy nem marad láthatatlan: „mert roppant huncut román ember vagyok: lefordítottam egy csomó zseniális magyarnak a műveit románra, és a művészbejárón beszédültem az irodalomtörténetbe.” Kivétel a gyűjtő, akit küldetéstudat vezérel, hogy ne hagyja szétszóratni a kincseket, és hogy tudatosítsa egy-egy dedikált könyv, kézirat vagy plakát értékét. De ez a konok és következetes tenni akarás felismerhető a bölcsészben is, aki úgy dönt, bűnügyi nyelvészként dolgozik az igazság megismeréséért; a zenészben, aki építésbe kezd vagy kiáll a taposóaknák betiltásáért; a rejtőzködő íróban, aki egy madárrezervátumot alakít ki; a krimiíróvá lett egykori rendőrnyomozóban, akinek könyvei által érthetőbbé válhatnak a geopolitikai változások mozgatórugói, törvényszerűségei és valószínűsíthető következményei. Jó látni, hogyan dolgoznak azok a filmkészítők, akiknek szívügyük a téma, amelyet a nézők elé tárnak, érdemes megismerni, mi foglalkoztat egy humoristát, egy nyelvészt – azokat, akik mernek kibújni abból a skatulyából, amelybe már csak a foglalkozásuk miatt is belepottyannak.

A kivételek mindig is a rend természetét és határait tették láthatóvá. Manapság nagy tétje van annak, hogy felismerjük a tisztánlátókat, a kivételeket, akik mernek a rájuk kényszerített szabályok ellenében is bátor döntést hozni, akik mernek előre menni akkor is, amikor a világ még a toporgást tartja erénynek. 

Szeretettel,

Bonczidai Éva
főszerkesztő