Tartalomjegyzék
Főszerkesztői beköszöntő
Kedves Olvasó!
Mi a közös a vadló, a farkas és a vadkacsa viselkedésében? Hozzájuk képest miért van nagyobb veszélyben egy gnú vagy zebra? És mindez hogyan függ össze az emberiség jelenével, a kultúránk sebezhetőségével? – ezek a kérdések is felmerültek, miközben Kelet–Nyugat témában kérdeztük azokat, akik évtizedek óta kultúrakutatással foglalkoznak. Hogy a hierarchikus rendbe szerveződő közösségek miért erősebbek, erre többféle válasz van. Hogy a közösség helyett tömeget alkotó egyének miért kiszolgáltatottak, arra egyszerű és egységes válasz körvonalazódik: mert irányíthatók, feláldozhatók, behelyettesíthetők.
Amikor nekiláttam Kelet–Nyugat témában lapszámot szerkeszteni, számtalan téma, szempont, egykori és kortárs kutató, alkotó neve felmerült. Aztán terjedelmi okokból egyre szűkítettem ezt a listát, majd azon kaptam magam, hogy szinte csak a Kelethez kötődő, Keletre reflektáló témák maradtak. Nem tudnám megmagyarázni, hogy ezek egzotikuma hordozta az érdekesség ígéretét, vagy a magyar kultúrát olyan egyértelműen a Nyugattal azonosítottam, hogy ösztönösen a mást, a távolabbit, a keletit akartam közelebb hozni. De amikor felismertem ezt a kiegyensúlyozatlanságot, elkezdtem válaszokat keresni arra a kérdésre, hogy mi a Nyugat? És jött számtalan további kérdőjel is: milyen a nyugati ember? Miben hisz? Milyen szimbólumokat tudunk egyértelműen a nyugati kultúrához társítani? A kereszténység a Nyugat? A Nyugat keresztény?
Változik az emberek viselkedése egy európai városban, ha megszólalnak a templomba hívó harangok? Változik az utcai életkép egy török városban, ha felhangzik a müezzin éneke? Egy muszlim fiatalnak vonzóbb az iszlám vallás, mint egy keresztény fiatalnak a katolikus, a keleti ortodox vagy bármely protestáns egyház tanítása? Meglepő válaszokat kaptunk, amikor ezeket a kérdéseket olyanoknak tettük fel, akiknek közvetlen tapasztalataik vannak erről.
Kelet és Nyugat kérdései szinte észrevétlenül gyűrűznek be a hétköznapjainkba, olyankor is, amikor az egyéni küzdelmeinkkel, saját utunkkal vagyunk elfoglalva. Most talán épp attól vált ez ennyire érzékelhetővé, hogy célirányosan erről kérdeztük a lovasíjászt, a karatemestert, a népzenekutatót, a világutazót, az orientalistát, a költőt, a festőt, az írót, a kézművest. Utazásokról, alkotói folyamatokról, tanulásról, elmélyülésről, idegenség-tapasztalatról beszélgettünk, és valahogy mindig a hitnél, a hiánynál, a keresés- és megtalálás-élményeknél kötöttünk ki. A vallás is szóba került, emlegettük az erejét, a kultúraformáló hatását, válságát és megújulási törekvéseit, de mindezek által a közösség felelőssége vált láthatóvá, hogy azt a gravitáció-szerű erőt, amely folyamatosan arra irányul, hogy az ember lelkét lerángassa a hétköznapok sarába, ellensúlyoznia kell.
Ha ma Keletre és Nyugatra tekintünk, nemcsak rokonságot, nemcsak különbözőséget vagy feszültséget, hanem közös szembesüléseket, közös feladatokat is látunk.
Ennek fényében ajánlom a következő oldalakat az olvasó figyelmébe.
Szeretettel,
Bonczidai Éva
főszerkesztő
Belelapozó
A kiadványból
Sári László a tibeti irodalom, költészet ismerője, évtizedeket töltött a nyugati és a régi keleti gondolkodás jellemzőinek vizsgálatával. Tavasszal megjelent könyvében, a Lin-csi apát pesti rokonában kivételesen bepillantást enged a személyes történetébe, gondolataiba. – Lehetetlen, hogy az ember ne nyissa ki egyszer a szívét – feleli az önfeltárást firtató kérdésemre. Színes gyermekkori álmokról, a világ titkainak megismeréséről, a középről és a tétlen boldogságról is beszélgettünk.
Kassai Lajos teremtette meg a modern kori lovasíjászatot, miután az 1980-as évek végén elkezdte kidolgozni a lovasíjászat szabályrendszerét, majd 1994-től 580 versenyt bonyolított le. A lovasíjászatot 2012 szeptemberében felvették a Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, majd egy év múlva elnyerte a hungarikum címet. A lovasíjászat 2008-ban bekerült a lovas szakágak közé, és a világon először Magyarországon az egyetemi oktatás része lett. Tavaly Kassai Lajos megalapította a World Federation of Equestrian Archery szervezetet, melynek célja egyesíteni a lovasíjászokat egy hiteles, szakmai alapokon nyugvó, nemzetközi rendszer szárnyai alatt, hogy a sportág bekerülhessen az olimpiai sportágak közé.
– Amíg a többiek fociztak, én gitároztam – mondja Both Miklós, amikor a gyerekkoráról kérdezem. Ez a „szürke robot” van a különféle formációk, projektek, fellépések, lemezek mögött, melyeket csak szuperlatívuszokban emleget a szakma. Magyarország legjobb gitárosa, aki összekötötte Hendrixet Bartókkal – jegyezte meg néhány méltatója, és a Napra zenekar, a Folkside, a Palimo Story roma tehetségkutató, az ősi kínai szólamokat is elénk táró Kínai utazólemez mind méltó referencia. 2016 és 2019 között a tévénézők A dal című eurovíziós dalválasztó show zsűritagjaként is megismerhették, aztán Both Miklós kilépett a reflektorfényből, és megmutatta, hogy a népzenei gyűjtés is lehet önkifejezés. Távoli ukrán falvak énekeseit kutatta fel, ebből született a Polyphony projekt, és ha ma szakmai körökben korszerű népzenei adatbázisról esik szó bárhol a világon, akkor valószínűleg ez a mintapélda.