Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasók!

Mit jelent ma a szabadságért harcolni? Mit védenek azok, akik az emberi méltóságot emlegetve síkra szállnak? Milyen erényeket tudunk hitelesen képviselni? Hogyan emlékeznek majd ránk a dédunokáink? Tiszteletreméltónak találják-e majd azt, ahogyan élünk? 

Ilyen kérdések vezettek el oda, hogy huszártémájú lapszám szerkesztésére adjuk a fejünket. Hiszen a huszárról szólva, nagy történetek mondhatók el. Olyan történetek, amelyeket büszkén mesélhetünk. Ezek olykor vidámak is, fennköltek is, ironikusak, döbbenetesek és hihetetlenek. Észrevétlenül billennek át az anekdoták vagy a mesék világába. Akkor is, ha a történészi precizitás is igazolja e kivételes emberek tetteit.

„A’ huszár egy gyönyörű virágszál, melly az elhunyt magyar hősök sírjából kelt ki. Ha akarjuk ismerni, millyen volt a’ szittya faj, a’ deli huszárokon legeltessük szemeinket. Ha csúnya is, szép a’ huszár, mint a’ rózsa. Ha kicsiny is, erős, mint a’ tölgy dereka. Jó kedvű s pajzán, ha játszik is, ha harczol is, ha káromkodik is, illyen a’ huszár” – írja Szemere Bertalan országos főbiztos a debreceni Közlöny 1849. február 18-i lapszámában. Manapság van, aki bólogat; van, aki mosolyog ezen. Hiszen sokféle viszonyulást látunk: vannak, akik az egész életüket, tudásukat, minden emberi igyekezetüket a huszárság eszményének rendelik alá, megkerülhetetlenül ez a viszonyítási alap az élet minden dolgában. „Az Isten téged ünnepnap teremtett” – idézik őszinte megilletődéssel Szemere Bertalan már említett írását. Mások kutatói érdeklődéssel lépnek be ebbe a sajátos világba, a tudománnyal szolgálják a jó példák vagy a megpróbáltatások árán szerzett tanulságok átörökítését. Vannak, akik inspirációs forrásként tekintenek a huszár alakjára, mások viszont legyintenek, hóbortnak tartják a hagyományok éltetését, vagy épp ellenérzéseket táplálnak iránta. Virtus – mondják az utóbbiak rosszallóan, és arra gondolnak, hogy ez oktalan hősködés, pökhendi magamutogatás. Virtus – mondják mások ragyogó tekintettel, és úgy értik, hogy ez vitézség, erény, férfias szilárdság. Épp a szavak siklatják ki a megértés lehetőségét?

Több szempont vezérelt, amikor ennek a lapszámnak a tartalmát összeállítottuk. Először azt vizsgáltuk, mikor születtek huszárokhoz kötődő, meghatározó művek, azok vagy egyes témák reneszánsza milyen korszakokra tehető, és milyen huszárkép élhetett a nagyközönség képzeletében olyan kultikus művek megjelenése vagy újrafelfedezése idején, mint a János vitéz vagy Az obsitosból ismert Háry János. Azt is vizsgáltuk, hogy a korábban élt magyarok, hogyan viszonyultak a nagyhatású történelmi események tanúihoz, egy-egy történelmi trauma mennyi idő múlva és hogyan épült be a kultúránkba, milyen művek reflektálnak ezekre. 

„A’ hazát a’ huszár karja és példája menti meg” – véli Szemere Bertalan, ezért a másik mód, ahogyan a huszár alakját szemléltük az volt, hogy számba vettük, miben lehet ő példakép. Olyan tulajdonságokat kötünk hozzá, mint a bátorság, a lelemény, a hazaszeretet, az áldozatvállalás, a becsület. Olykor az is hangsúlyossá válik, hogy egy kereszténység mellett elkötelezett hős. Ezt szem előtt tartva igen különböző világokban tevékenykedő embereket kérdeztünk: a beszélgetőtársaink között van festőművész, szájharmonikás, tábori lelkész, hagyományőrző huszár – apák, akiknek az életében érezhetően fontos a tudatos viszonyulás olyan – olykor nehezen meghatározható – fogalmakhoz, mint a szabadság, a haza, a hit. 

Akkoriban épp azon töprengtem, milyen képet társíthatok majd ezekhez a bevezető gondolatokhoz, amikor a kollégáim az egyik riportélményüket osztották meg velem: Ézsiás Vencel hagyományőrző huszárőrnagynál jártak – így láttam meg Ézsiás Sándor obsitlevelét, hiszen házigazdánk otthonában kitüntetett helye van a dédapjától örökölt családi ereklyének. Csodálatos kép ez, nagyon pontosan megmutatja, milyen nagy veszedelem az idő, a huszár arca ugyanis épp eltűnőben van. Ez a kép foglalja össze legpontosabban, miért érezzük fontosnak, hogy manapság, amikor a szavak jelentése fölötti viták viszonylagossá teszik az alapvető értékeket, beszéljünk a huszárokról.

Szeretettel,

Bonczidai Éva
főszerkesztő