Főszerkesztői beköszöntő

   Kedves Olvasók!

Ez egy humortalan írás a humorról. Aki azért olvassa, mert nevetni szeretne, inkább keressen vidám társaságot. Aki elnézi nekünk, hogy komolyan vesszük a humorról való gondolkodást, annak lelkesen ajánljuk ezt a lapszámot, mely összességében véve mégsincs híjával a humornak.

Amikor nevetünk, dopamin, oxitocin, endorfin szabadul fel az agyban és csökken a kortizolszint. Azaz mérséklődik a ránk nehezedő stressz, boldogabbak, energikusabbak, bizakodóbbak leszünk. Akik az élet legjobb dolgait szeretik biokémiai folyamatok eredményeként értelmezni, ugyanezeket a hatásokat szokták a kéjhez is társítani, és szintén ezekkel az információkkal noszogatnak, hogy több mint egyórás intenzív testmozgással rendszeresen tegyünk az egészségünkért, hiszen olyankor azonnal ránk zúdul a dopamin, oxitocin, endorfin, és máris boldogok leszünk.

Tisztelve a tudományos tényeket, de kicsit mégis hümmögve a világ varázstalanításán igyekeztünk utánajárni, mennyit, miért és min nevetünk a 21. században. 

Az egyik vezető amerikai piac- és közvéleménykutató intézet, a Gallup 2013-ban végzett átfogó kutatást a témában, 166 országból 1,4 millió ember vett részt a felmérésben, amely egyértelműen kimutatta, hogy nagyjából huszonhárom éves korunk körül ijesztően lecsökken az életünkben a nevetés és a mosolygás gyakorisága. Megdöbbentő statisztikai adat az is, hogy egy átlagos négyéves naponta nagyjából háromszázszor nevet, egy átlagos negyvenéves viszont két és fél hónap alatt nevet összesen ennyit. (Ön mikor nevetett utoljára felszabadultan? Kivel? Min?)

Ennek a lapszámnak a keletkezéstörténete tavaly szeptemberben indult, amikor Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja Humor a szégyenpadban című székfoglaló beszédében a humoros irodalom páriahelyzetéről értekezett. Előadásában irodalom- és művelődéstörténeti ismeretek érvrendszerbe fűzése mellett kortárs társadalmi folyamatokra is reflektált, majd megállapította: „De míg korábban csak a fanyalgó szakma kárhozatos, álságos és elitista hozzáállása jelentette a kiközösítés veszélyét, illetve legfeljebb a komolyságnak, a magasirodalomnak való kényszeres megfelelni akarás kínozta az egyszeri szerzőket, manapság egy új, igen komoly veszélyeztető tényező is megjelent a színen… és ez nem más, mint a szintén, de másként álságos, kettős mércét alkalmazó politikai korrektség. Végül eljutottunk hát oda, hogy a humort és a humoros irodalmat nem csak kiherélik, nem csupán ignorálják, hanem egyenesen létében veszélyeztetik, felszámolják és elpusztítják.” 

Ennek nyomán tettük fel azokat a kérdéseket, melyek azt firtatták, létezik-e ma olyan védett tér, melyben korábban az udvari bolond ténykedhetett, ahol valaki megtorlás nélkül kimondhat dolgokat, amelyeket másoknak tilos szóvá tenniük. Érvényesülni tud-e ma a humor szelepszerepe? Milyen témákhoz kötődik a különböző korszakokban és eltérő kultúrákban egyaránt érvényes humor? Hogyan befolyásolja a humor a kapcsolatainkat? Mi a humor evolúciós szerepe?

Valószínűleg az emberi psziché egészséges működéséhez szükség van ahhoz, hogy szembenézzünk a mulandóságunkkal és nevetni tudjunk rajta. Ahogy arra is, hogy ezt együtt tegyük meg, közösségben. De hogyan szorultak ki az életünkből az egész közösséget megmozgató farsangi mulatságok? Vajon ez a hiány hogyan formálja a kultúránkat, a viselkedésünket, a társadalmat? Elegendő-e a lelki épségünkhöz az, hogy humoros szövegeket olvasunk, megnézünk videón egy stand up előadást, vagy mémeket lájkolunk? 

Népszerű humoristát, karikaturistát, pszichológust, írót, mémkutatót, bohócdoktort, egy kultikus rajzfilm rendezőjét és a hazai street art egyik alkotóját faggattuk a világ működéséről, az önreflexió és a humor inspiráló, gyógyító jelenlétéről.

Az embernek a humor is természetes reakciója azzal szemben, amin képtelen változtatni. Ez igazolódott vissza annak a nyugdíjas villamosmérnöknek a történetéből is, aki egy nap azzal szembesült, hogy rajta nevet az egész világ. Illetve egy bizonyos Hide the Pain Harold nevű karakteren, akit történetesen az ő arcképével azonosítanak. Mindezt egy egyszerű stockfotón rögzített sajátos mosoly miatt, mely úgy tűnik, mintha valamilyen hatalmas fájdalmat leplezne. Kevesen tudnak szürreálisabb élményről beszámolni a humor mai működése kapcsán. Hogy ennek a súlyát értsük, gondoljunk arra, milyen érzés, ha csak néhány idegen (vagy ismerős) a szándékunk ellenére rajtunk nevet. Milyen lehet, amikor a világ számos pontján többszázezer ember kacag rajtunk? Arató András elképesztő lelki erejét és intellektuális fölényét igazolja, hogy hosszas tépelődés után belátta, mi a megoldás: ha nem tudsz tenni ellene, akkor állj az élére. Csodálatra méltó iróniával lényegül át időről időre Hide the Pain Harold figurájává, és nevet együtt a rajongókkal, akik pontosan ismerik azokat az élethelyzeteket, amelyekre cifra káromkodás helyett mosollyal reagálunk, és amikor a csalódottságot suta vigyorral próbáljuk leplezni. Ez a tapasztalat egyetemesen emberi, ezért lehet ez a karakter népszerű minden kontinensen. Hide the Pain Harold története tökéletes példázat a humor egyik sajátosan mai megnyilvánulásáról és az összetartozásról.

Becsüljük meg azokat, akik megnevettetnek bennünket!

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő