Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasó!

Vannak, akik mindent tudnak a futballról. Ha több ilyen fanatikus is kerül a társaságba, olyan, mintha idegen nyelvre váltanának, a körülöttük lévők csak mondatfoszlányokat értenek, homályos utalásokat – meg persze a hősök neveit. Mintha valamely idegen létmódot tanulmányoznánk, olykor érdemes a gesztusaikat és a tekintetüket kívülről figyelni: mikor és hogy lobban a szemükben a tűz, mit tartanak felháborítónak vagy dicsőségesnek, min nevetnek, és miért facsarodik össze a szívük. Úgy idézik fel a nagy történeteket, hogy jelenvalóvá válik minden, ami megesett – úgy mesélik újra, hogy szinte rettegnek, hogy a döntő gól nehogy kimaradjon, nehogy megváltozzon az a nagy pillanat, amelyre majd még az unokák is emlékezni vágynak. Máskor meg reménykednek, hátha most nem lesz ott az a „hajszál”, amely valahogy kisiklatja a sóvárgott csodát. Minden elmesélt meccs-epizódban van valami a legmesteribb dramaturgiából. (Állítólag onnan tudható, hogy egy Romeo és Júlia-előadás jó, hogy hiába ismerjük a történet végét, a nézőtéren reménykedni kezdünk, hátha most mégis sikerül a szerelmeseknek boldogan élni.) Így vonulnak át a mitológia terébe a nagy futball mérkőzések is. 

Vannak, akiket hidegen hagy a foci. Vagy épp tele vannak előítéletekkel. Némelyek értetlenkedve figyelik a rajongók érzelemkitöréseit, egyesek viszont pökhendi ajakbiggyesztéssel fordulnak félre jelezve, hogy ők sokkal fontosabb dolgokkal foglalkoznak, mintsem hogy 90 percig bámulják, mások hogyan loholnak egy labda után.

Minket most az érdekelt, hogyan tud ez a két tábor találkozni, és mit tudnak mondani egymásnak. Miről tudnak beszélgetni azok, akik látják, érzik, minden sejtjükkel benne vannak a futball világában, olyanokkal, akik eddig kívül rekedtek ezen? Naiv kérdésekkel és valódi érdeklődéssel kerestünk meg szaktekintélyeket, legendákat, amatőröket, fanatikusokat, elhivatottakat, merész újítókat, művészeket, biztonsági szakértőket és az üzleti szemléletet is képviselő szurkolókat. Emberi, őszinte, igazi beszélgetések kerekedtek. 

Beigazolódott, hogy az élet minden nagy kérdésével szembesít a foci. Szó esett döntéshelyzetekről, motivációról, inspirációról, félelmekről, szorongásról, Istenről, apa-fia kapcsolatokról, nosztalgiáról, értékmentésről, újrakezdésről, hűségről – arról, mitől lesz jó egy csapat, milyen történetek képesek közösséget teremteni, milyen a jó vezető, hogyan adható át a tudás, mekkora erőt jelent az összetartozás érzése. Bebizonyosodott az is, hogy vannak hőseink, adott a hit, a tudás, a tenni akarás. És feladat is van még bőven.

„Félidő: 0:0, gyerekek –

Hátunk mögött a Szél, a Nap s az Isten!”

Szeretettel,

Bonczidai Éva

főszerkesztő

József Attila

FÉLIDŐ: 0–0

Vörös dresszünkön elmaradt nyarak

Vérlódító, nagy forrósága izzik. Gyerekek,

Félidő: 0:0. A vizek

Okos erővel elöntenek mindent.

Érzitek-e, hogy árad az idő? S a vér,

Szép, ifjú vérünk lüktető lovak

Módjára harmatos mezőn nyerít. Ma nincs,

Ki áhitattal meg ne irigyelné

Baráti jobbunkat, melyet

Odanyújtunk a roskadó világnak.

Félidő: 0:0; karcsú tagjainkból

Hajbókoljatok ki cédrusok,

Kövek, tüzek és elektromos álmok!

Őrizzétek, mint kövér kisdedet

Jövő nagy országlásunkat, ahol

Szépek, tiszták és becsületesek

Maradhatnak jó, gyönge társaink.

Idegen autók taposnak el. Erős

Kovácsok markában a vas

Kipirul, mint a fiatal leány,

Ha futva ér virágai közé. Mi már

Meg sem tudnánk maradni, üldögélni,

A távcsöves, kényelmes páholyokban.

Egy pohár friss vizet s aztán tovább – 

Kedvünkre győzünk:

Félidő: 0:0, gyerekek –

Hátunk mögött a Szél, a Nap s az Isten!

1925 ősze