Főszerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasók!

Nagyon hiányzik ebből a lapszámból egy Jankovics Marcell-interjú.

Csak egyszer adatott meg nekem, hogy beszélgethessek a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezővel – akkor épp Az ember tragédiája kapcsán. „Arra vágytam egész pályafutásom során, hogy filmjeimmel álomszerű hatást érjek el. Annak, hogy rajzfilmre ültettem át Madách Tragédiáját, ez volt az egyik fő oka. (Mi más Az ember tragédiája, mint egy hosszú álom?)” – hangsúlyozta több írásában is. Abban maradtunk, hogy az álmok miatt fogunk még találkozni, de neki sietnie kellett, én pedig elkéstem ezzel.

Pedig meglehet, nincs még egy kultúrtörténész a világon, aki nemcsak ilyen fokon ismeri a jelképeket, de gyakorlatban is „használja” azokat, hiszen a közvetítésükben is hatalmas szerepet vállalt. Jankovics Marcellnek mérhetetlenül nagy érdemei vannak abban, ahogy a jelképek működését az utána következő generációk számára érzékelhetővé tette. Gondoljunk csak a rajzfilmjeire, például A magyar népmesék sorozat általa rendezett darabjaira, gondoljunk a János vitézre, a Fehérlófiára, a Toldira – milyen elemi módon szólítja meg a gyerekeinket, mennyire sokrétű szimbólumokat tár elénk, milyen mélységekig hatja át a lelket, hogyan mutatja meg azokat a kincseket, képzeteket, amelyeken alapul a kultúránk! De vegyük észre, mennyire „nemzetközi” tud lenni mindez, milyen módon rezonálnak erre a nézők a Távol-Keleten vagy Amerikában, hiszen az emberi lélek rejtett mélyeiből hozza felszínre ezeket az álomszerű látomásokat, ősi igazságokat.

„Az álmaim nem rajzfilmszerűek, a (jó) rajzfilm viszont álomszerű” – mutat rá Mese, film, álom című kétkötetes művében, melyben nemcsak a címbéli fogalmak kapcsolódási pontjait vizsgálja, hanem az álmokat katalogizálja a mesekatalógusok mintájára. Mindehhez saját álomnaplóját használja illusztrációként: „Abból a remélhetőleg nem hibás feltevésből kiindulva, hogy jómagam egészséges és átlagolható személyiség vagyok, a saját álmaimból merítek.” Bár tudományos igénnyel íródott, rendkívül személyes és döbbenetesen kitárulkozó könyv lett ez, melynek kérdésfelvetései visszaköszönnek ebben a lapszámban. 

Hol fészkel az álom? Mit mond nekem más álma? Mi az álom szerepe az alkotásban? – ezekkel a kérdésekkel Jankovics Marcell is foglalkozott, és mi is ezekről faggattuk az álmokat eszközként használó pszichológust, a nyelvészt, a festőművészeket, ilyen szempontokat rendeltünk a versek, novellák, zenei, színházi és cirkuszi világok mellé, míg az alvásdiagnosztikával foglalkozó főorvos és a divattervező a praktikum oldaláról közelít az álmok természetéhez és körülményeihez.

Az álmok hangsúlyosan jelen vannak a kultúránkban. „Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék” – olvassuk a teremtéstörténetben, és külön disszertáció témája lehetne a bibliai álmok kutatása is Ábrahám, Jákob, József, Salamon és Dániel álmaitól kezdve a napkeleti bölcsek álmain és a kettős álmokon át (például Saulusnak és Ananiásnak ugyanazt nyilatkoztatja ki Isten) a Jelenések könyve álomszerű látomásaiig. Bár számos művész deklaráltan felhasználja az álmait az alkotás során, mégis megfoghatatlan, hogyan épülnek be az álmok a műalkotásokba vagy akár a tudományos vívmányokba – ezek többnyire a szórakoztató anekdoták, érdekes történeti adalékok szintjén maradnak fenn.

Mivel az álmok az őket övező misztikum miatt megfelelő eszköznek bizonyultak arra is, hogy pénzhajhász szélhámosok visszaélve az emberi hiszékenységgel jóslásokba bocsátkozzanak, álomfejtéssel feloldást ígérjenek és magyarázatot a sors szövevényeire, ezért a magukat racionálisnak vallók többsége – elhatárolódva a könnyen megvezethető tömegektől –ma márnem figyel az álmokra. Ma már kevés családban szokás arról beszélgetni, ki mit álmodott az éjjel, a folytonos rohanás miatt már nem része a napi rutinnak, hogy felidézzük az álmainkat, nem forgatjuk magunkban ezeket a képeket. Holott az életünk szegényedik el, ha figyelmen kívül hagyjuk a lélekműködés e csodálatos alkotását.

Ez a lapszámunk állásfoglalás amellett, hogy az álmokkal való foglalatoskodás nem haszontalan, hiszen a lelkünkkel és a kultúránkkal köt össze, a művészetekhez ad kulcsot.

Szeretettel,

Bonczidai Éva
főszerkesztő