Lippai Krisztina

Lányok stoplis cipőben

Dénes Dorottya: Édesapámnak köszönhető, hogy a labdarúgás az életem meghatározó része lett

A női focistákat sokan még ma is másodrangúnak tekintik férfi társaik mellett, holott ők is komoly csapatokban, bajnokságokban rúgják a bőrt. Dénes Dorottyával, az MLSZ női szakágvezetőjével a magyar női labdarúgás múltjáról és jelenéről beszélgettünk.

 

Mikor kezdődött a magyar női foci története?

Az első magyar, női futballal kapcsolatos emlékünk az, hogy 1912-ben Szegeden Brauswetter Boriska hirdetésben toborzott játékosokat, mérkőzést azonban nem játszottak. Magyarországon az első igazi meccset, amelyen tizenegy női labdarúgó nagypályán lépett a fűre, 1946. július 6-án, Budapesten, a Latorca utcai Elektromos pályán játszották. Az Elektromos fiú kölyökcsapatának ellenfele a női nagypályás kézilabda-bajnokság játékosaiból alakult „válogatott” volt. 1971 tavaszán a Budapesti Labdarúgó-szövetség írta ki az első magyar női bajnokságot, de az 1971 és 1983 közötti bajnokságokat az MLSZ nem tekinti hivatalosnak. Az MLSZ az 1983–1984-es szezonra írt ki először hivatalos, országos bajnokságot, amelyben hat csapat szerepelt – egyedüli vidékiként az Egri Lendület – a bajnok a Renova lett. A női labdarúgó-válogatottunk 1985. április 9-én Siófokon, az NSZK ellen játszotta első hivatalos mérkőzését. Bárfy Ágnesék 1-0-ra győztek. Emiatt lett április 9-e néhány éve a magyar női labdarúgás napja.

 

Sokakban számos előítélet él a női futballal kapcsolatban. ám az utóbbi években talán érzékelhető némi változás.

Azt hiszem mindenki, aki bármilyen formában a női labdarúgásban tevékenykedik, szembesült már azzal az előítélettel, hogy a lányoknak a konyhában a helyük, ne akarjanak futballozni. Az egyik legnehezebb feladat itthon a női labdarúgás megítélését megváltoztatni. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez elsősorban kiugró eredményre lenne szükség akár klub-, akár válogatottszinten. Ezen dolgozunk. Külföldön már teljesen elképzelhetetlen ez a hozzáállás, bízom benne, hogy egyszer itthon is eljutunk erre a szintre.

 

Az óvodákban nem jellemző, hogy egy kislány fociedzésre jelentkezzen. A szülők többsége szintén nem gondol erre. Mégis hogyan kezdhet egy kislány focizni?

Fontos a környezet, ameddig egy kisfiú azért megy edzésre, mert szeret futballozni és focista akar lenni, a kislányoknál sokkal inkább befolyásoló tényező a pozitív közeg, ahol jól érzik magukat, ahol együtt lehetnek a barátnőikkel. Korábban az volt a jellemző, hogy a kislányok a fiútestvérek hatására kezdték el rúgni a bőrt, az volt a közös program otthon, majd közösen eljártak a fiúk edzésére. Ma azért már, szerencsére, jóval több kislány kezd el focizni kedvtelésből. Erre kiváló lehetőség az öt–nyolc éveseknek készített UEFA Disney Playmakers program, ahol a Disney-meséken keresztül tudják elsajátítani a kislányok a labdarúgás alapjait. Örömteli, hogy egyre több önálló lánycsapat szerepel a fiúk között a Bozsik-programban is.

 

Van különbség a női és férfi foci között?

Kétségtelen, hogy a férfiak és a nők számos olyan fizikai jellemzőben különböznek egymástól, amelyek befolyásolják a sportteljesítményt. Ez természetesen a női és a férfilabdarúgás összevetésében is meghatározó, de így van ez bármelyik csapatsportágban, még az olyan, magyar szempontból sikeresekben is, mint a kézilabda vagy a vízilabda. Ám ezeknél mégsem kezdik el összehasonlítani a két szakágat, ahogy azt a labdarúgás esetében sokszor teszik. A férfiak természetesen izomzatukból adódóan fizikálisan jóval erősebbek és gyorsabbak. Van azért olyan faktor is, amiben a lányok felé dől a mérleg nyelve: a lányok sokkal alázatosabbak, jobban szeretnek dolgozni, ez sok edzőt ér pozitív meglepetésként, ha a férfifutballból csöppen bele a női labdarúgás világába. 

 

Mint minden sportnak, a focinak is van számos jótékony hatása, amely az ember személyiségébe is beépülhet. Melyek ezek?

A futball, de ez ugyanúgy igaz bármilyen csapatsportra, rengeteg mindenre megtanít, a pozitív személyiségfejlődés szempontjából is nagyon hasznos. Itt az ember megtapasztalja, hogy mit jelent csapatban dolgozni, alkalmazkodni, koncentrálni, átélni együtt a sikereket vagy akár a kudarcokat. Kitartásra, céltudatosságra ösztönöz.

 

Az édesapja, Dénes András sportújságíró, sportvezető hogyan hatott az ön labdarúgás iránti elköteleződésére?

Az, hogy a labdarúgás az életem meghatározó része lett, teljes mértékben édesapámnak köszönhető. Ő szerettette meg velem ezt a sportot, kiskoromban rengeteget fociztunk otthon, sokat jártunk együtt meccsekre. Végigkísérte az egész pályafutásomat, és nagy segítséget jelentett, hogy szakágvezetőként volt jelen az első évemben, már súlyos betegként a háttérből segítette a munkámat a tudásával, tanácsaival. Óriási fájdalom és veszteség, hogy nincs már köztünk. Rengeteget tett korábban a női labdarúgásért, igyekszem ezt tovább vinni és bízom benne, hogy büszke rám, ha az égből ránk tekint.

Fotó: Éberling András