Döme Barbara

Kincsek az online térben – megőrzés vagy a világ megsokszorozása?

Amikor a kultúrával találkozunk, akkor egy másik ember lelkével és szellemével találkozunk, és vele kötődünk össze – a kultúrának ez a része nem digitalizálható

Nagyanyám kezét fogom, és belélegzem a múlt illatát. Megsimítja a hajam és megcsókol. Ugye szép?, kérdi és mosolyog. Tulipános láda áll előttünk, benne ezernyi kincses történet, titkok álmok hálójába göngyölve, évtizedek gondosan összehajtogatva. Hatéves lehettem, nagyanyámat ráncos, bölcs öregasszonynak láttam már akkor is, pedig alig volt idősebb, mint most én. Elvitt a múzeumba, ahol hosszasan nézegetett egy tulipános ládát. Ez lett a kedvence. Közös kalandunk után sokszor mesélt róla. Azt állította, tündérmesék kelnek életre a ládafiából, ha kinyitják a fedelét. Hittem neki.

 

Az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumba tartok, hogy dr. Kalla Zsuzsa gyűjteményi főigazgató-helyettessel és Peller Tamás restaurátorral, a műtárgyvédelmi és digitalizálási főosztály vezetőjével beszélgessek. Nem tudom, bevalljam-e nekik, hogy időről időre ellátogatok a balatonfüredi Jókai-villába, csakis azért, hogy titokban megérintsem az idén kétszáz éve született Jókai Mór íróasztalát. Tinédzserként azt képzeltem, ha hozzáérek ehhez az íróasztalhoz, csoda történik. Jó-jó, ezen ma már csak mosolygok, ám ennek ellenére mégis minden évben többször is megcsinálom ugyanezt, vállalva, hogy a teremőr rám szól.

A MNMKK PIM is őriz Jókai-relikviákat, egyik kedvencem egy díszszekrény 1893-ból. Ezt még nem tapogattam meg, de szerencsére mindennap megnézhetem, ugyanis digitális formában, vagyis fotóként fenn van a múzeum honlapján, mint ahogyan sok egyéb műtárgy, kézirat és más dokumentum is. Éppen ezekről készülök beszélgetni a két szakemberrel, mint ahogyan néhány napja ez ügyben folytattam igen izgalmas eszmecserét Rózsa Dáviddal, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával is.

 

Hogyan és hol tároljuk?

 

Az MNMKK PIM-ben Kalla Zsuzsával és Peller Tamással rögtön a téma sűrűjébe vágunk, és arról beszélgetünk, milyen okból vagy célból kell a közgyűjtemény egyes darabjait digitalizálni.

– Egy tárgy digitalizálásakor nagyon pontosan meg kell határozni, mi a cél – kezdi a főigazgató-helyettes asszony. – Nem mindegy, hogy egy online felületen akarok egy dekoratív bemutatósort létrehozni, vagy a műtárgy részleteit szeretném bemutatni egy szakmai felületen, esetleg „csak” archiválni akarom. Vannak bizonyos anyagok, amelyek megtartása nagyon nagy kihívás. Ilyen esetekben a digitalizációnak különös jelentősége van, hiszen a tárgy pusztulásával számolni kell. Az esendő dolgoknál ez a fajta megtartás vagy a jövőnek való megőrzés fontos funkció. Ezzel gyakran találkozunk, nemcsak a tárgyak, hanem például a kéziratos anyagok kapcsán is. Amikor nem szeretnénk vagy nem lehetséges, hogy a kutató kézbe vegye a műtárgyat, akkor digitalizáljuk, és ezzel a lendülettel archiváljuk is a kéziratot. Komoly kihívás a digitalizációs szakemberek számára, hogy például milyen felbontásban tegyük ezt? Mi a cél? El tudja olvasni a kutató, vagy olyan nagyításban készüljenek el a képek, hogy akár nemes másolatot, kvázi egy duplikátumot is lehessen készíteni belőlük? Itt jön a digitalizáció legnagyobb kérdése: hogyan fogjuk ezeket a digitális anyagokat tárolni? Hol és mennyiért? Ha minden megőrzésre érdemes közgyűjteményi tárgyat digitalizálva megőriznénk, az a világ megsokszorozása lenne. Ennek továbbvitele és megőrzése idővel annyiba kerülhetne, mint az analóg tárgyak vagy dokumentumok megőrzése. Itt arányokról van szó. Mi ezzel próbálunk józanul számolni. A mérlegelésnél persze nem a legnagyobb, leghíresebb gyűjteményeinkről van szó, mint a Petőfi-, Ady- vagy a József Attila-kéziratok, hanem sok más jellegű kéziratról, amelyek szintén gyarapítják a gyűjteményt. Kérdés, hogy azokat, amelyeket mondjuk negyven évig senki nem kért ki, és csak a feldolgozó muzeológus látta, biztosan digitalizálni kell-e? Szerintem nem biztos, hogy ezeket feltétlenül bele kellene tenni a digitalizációs darálóba.

– A digitalizálás egyik alapvető, mondjuk úgy, a társadalomtól elvárt célja, hogy az információ elérhetővé váljon. Ez talán a legdivatosabb indoka. Azért mondom, hogy divatos indoka, mert restaurátor vagyok, és szakmai szemmel nézve egy kevésbé divatos szempontot is figyelembe kell venni, ez pedig az állományvédelem – veszi át a szót Peller Tamás. – Ezt két részre érdemes osztani. Az egyik az állománykímélés, ami lefedi például a kutatói szolgálatot vagy a családfakutatást. A másik az anyagromlás problémája. Például műanyagból készült tárgyak zsugorodnak, lepattannak az üvegről, de az anyagromlás igaz a napilapokra is. A színháztörténetben alapvető dokumentumok a színházi kisplakátok, amelyek egyetlen esti előadásra készültek. Ezeken szerepel a színház neve, a dátum, a teljes szereposztás, esetenként az is, hogy az előadás telt házas volt-e, vagy lesz-e még egy előadás. Ezeket a legócskább papírokra nyomták, hiszen egyetlen estére szánták őket. Az ilyen papírok, ahogy a napilapoknál is látjuk, a savasodás miatt darabokra hullanak. Az állományvédelem szempontjait előtérbe helyezve azt mondanám, hogy a digitalizálás indokának egyik meghatározó tényezője az anyagösszetétel lehet. Ez lehetővé teszi, hogy a bekerülés pillanatnyi állapota rögzítve legyen. A Petőfi-emlékév jó példa erre. Irodalomtörténészeink úgy döntöttek, hogy az összes eredeti Petőfi-kéziratot és tárgyat átnézik. Úgy gondoltuk, ha már az állományvédelmi szakemberek hozzányúlnak, akkor az előzetes tisztítás, ellenőrzés vagy javítás után legyen megtekinthető eredmény. Az emlékévhez kapcsolódóan a Petőfi 200 szabadon nevű oldalon kétszáz műtárgyat lehet műfajonként megtekinteni. A digitalizált képek és dokumentumok szabadon letölthetők, ami lehetővé teszi, hogy mindenki számára elérhetők legyenek ezek az anyagok.

***

A kultúrkincseket elérhetővé kell tenni

 

Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtárban Rózsa Dávid főigazgatóval szintén a kultúra digitalizációjának kérdését kezdjük boncolgatni. Neki is felteszem a kérdést, miszerint szükséges-e digitalizálni a teljes magyar kultúrát, kulturális értékeinket, javainkat.

– Ezzel kapcsolatban ugyanaz az álláspontom, mint amit annak idején Kányádi Sándor is megfogalmazott: a teljes magyar kultúrát elérhetővé kell tenni, fel kell tenni az internetre. Nagyon is valós ok erre, hogy egy nemzeti intézménynek, mint amilyen a nemzeti könyvtár, kutya kötelessége, hogy az általa őrzött kultúrkincseket, amelyeknek nem tulajdonosa, hanem gondozója, továbbörökítője, mindenki számára elérhetővé tegye. Márpedig a nemzet nemcsak azokból áll, akik megtehetik, hogy följöjjenek kutatni az MNMKK Országos Széchényi Könyvtárba, hanem mindenkiből, akik határainkon belül, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élnek, mind a tizenötmillió magyar emberből. Mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, ráadásul jó minőségben, a kulturális javakat.

A főigazgató beszélgetésünk során úgy fogalmazott: Nem kérdés, hogy a Kölcsey-, Petőfi-, Babits-életművek és az összes többi, amit az elmúlt években feldolgoztak és nyilvánosságra hoztak, ott kell hogy legyenek az online térben, méghozzá ingyenesen, jó minőségben, bárki által felhasználhatóan. Ezek ugyanis közkincsek, szerzői jogi értelemben véve is. Mindennek, ami közkincs, fel kell kerülnie az online térbe.

Ugyanez a helyzet nemcsak a kéziratokkal, hanem a magyar nyomtatott impresszummal is. Ha ezeket nem gondozzák, és nem teszik elérhetővé a magyar nemzet tagjainak és a világnak – hiszen az MNMKK OSZK régi könyves anyagait és más korok anyagait is világszerte kutatják –, akkor az alapfeladatukat nem végzik el, és adósak maradnak egy olyan feladattal, amelyet rajtuk kívül senki nem csinál meg – mondta Rózsa Dávid.

– A mi álláspontunk ezen a téren teljesen egyértelmű: mindent digitalizálni kell, jó minőségben, és mindent fel kell tenni ingyenes hozzáférhetőséggel – fogalmazott a főigazgató. – Mindaz, amit eddig elmondtam, nyilván a közkincsekre igaz, hiszen vannak a szerzői jog által védett tartalmak is. Mi ezeket is digitalizáljuk, és ezeknek is készítettünk tartalomszolgáltatást. Ugyanis lehetővé teszi a magyar szerzői jogi szabályozás, hogy bizonyos feltételek megléte esetén zárt láncon, a könyvtárak helyiségeiben, a könyvtárak nyitvatartási idejében a szerzői jog által védett művekhez is hozzáférjen az érdeklődő. Ez már nagyon is a jövőnek szóló szolgáltatásunk, ez a MEK+. Tehát a MEK-en (Magyar Elektronikus Könyvtár) mindenki számára online hozzáférhetők a közkincsek, a MEK+-ban pedig a könyvtárhasználóknak a szerzői jog által védett művek a jogszabályokban meghatározott módon.

Aki például egy városi könyvtár tagja, és szeretne friss elektronikus könyveket olvasni, az jelezheti ezt az adott könyvtárban. Mi a könyvtárral kötünk egy együttműködési megállapodást, amely teljesen ingyenesen biztosítja a szolgáltatást. Ez egy felhőalapú, biztonságos rendszer, és onnantól kezdve, hogy megszületett a megállapodás, egy dedikált gépen az adott könyvtár olvasói ott helyben bármit olvashatnak, ami elérhető a MEK+-on. Jelenleg több mint tizenkétezer kötet van fent, és ez hamarosan újabb harmincezerrel fog bővülni, ami egy igen jelentős szám.

Fotó: Kurucz Árpád