Döme Barbara

Jókai füredi szerepe túlmutatott a magánéletén, a fürdőhely központi alakja volt

A nagy mesemondó írásai radikálisan új Balaton-szemléletet képviseltek

Sétálni hívom Jókai Mórt a születésnapján, Balatonfüreden. Február 18-a van, tizenegy nappal vagyunk az én születésnapom után, és kétszáz évvel azután, hogy Jókai Mór először felsírt Komáromban. Éppen jó nap ez a mai ahhoz, hogy magam mellé idézzem az írót, és együtt áttekintsük életének fontos mérföldköveit a magyar tenger partján. Jókai arra kér, mutassam meg neki, mi változott a füredi fürdőhelyen, az egykori Savanyúvízen az elmúlt kétszáz évben. A Tagore sétányon bandukolunk, mellettünk a Balaton. Mondom Jókainak, ha két héttel korábban érkezik, itt még rengeteg embert talál, ugyanis egy hosszú jégfolyosó állt ezen a helyen. Látom, nem érti, miről beszélek, hát elmagyarázom, hogy újabban itt korcsolyáznak az ifjak, nem pedig a Balaton jegén, az ugyanis évek óta nem fagyott be. Az író láthatóan meghökken ezen kijelentésemen, és azt kérdi, miként lehetséges, hogy nem fagy be a tó, hiszen tél van. Olvasta maga Az arany ember című regényemet? – kérdi. – Abban leírom, milyen, amikor befagy a Balaton. Páratlan – teszi hozzá és mosolyog. 

 

„A befagyott Balaton megragadó látvány, kivált az első napokban.

Az óriási tó nem úgy szokott befagyni, mint a folyamok, miken töredékes jégtorlaszok csoportosulnak össze; ez egy csendes pillanatában a víztükörnek egyszerre áll meg, mint a kristály, s reggelre ott van az egész vízen a sima, tündöklő tükör.

Ezüsttükör, mikor a hold fénye bevilágítja. Nincs rajta semmi törés: egy darabból van öntve.

Csak a szekérutak látszanak meg rajta, amint a két part sűrűn fekvő falvaiból átvonulnak, egymást keresztezik, mintha mértani vonalak volnának egy nagy üvegtáblán.

A tihanyi hegyfok kettős tornyú templomával oly tisztán látszik most meg a tükörben, tornyaival lefelé fordítva, mint maga a valóság.” (Jókai Mór: Az arany ember)

 

Közben Jókait meginvitálom egy finom kávéra a Vitorlás téren. Jól megnézi a kávézó előtt álló műalkotást. Bujtor István színművész előtt tiszteleg az a szobor, amelyet 2013-ban állítottak Balatonfüreden. A Farkas Ádám szobrászművész által készített alkotás a város egyik emblematikus látványosságává vált. Az írónak beszélek kicsit Ötvös Csöpiről. Jókai örül, hogy egy színész szobra került erre a helyre, hiszen ez felidézi benne feleségei, Laborfalvi Róza és Nagy Bella emlékét is. Azt kéri, kávézás közben meséljek neki arról a technikai fejlődésről, ami az elmúlt kétszáz évben zajlott. Meglepődik, amikor kijelentem, hogy kérésének teljesítésére egy hét sem lenne elegendő, úgy felgyorsult a világ. Ám miközben az italunkat szürcsölgetjük, megmutatom neki a mobilomat és az arra telepített ChatGPT-t. Először semmit nem ért, de aztán hamar ráérez a technikai fejlődés ízére, és kéri, beszélgessünk a mesterséges intelligenciával Rózáról és második feleségéről, Belláról. Szeretné, ha az MI segítségével idehívnám őket is, mint ahogyan azt vele tettem. Elmagyarázom neki, hogy én őt sem hívtam, egyszerűen csak itt termett mellettem. A történtekre én sem találok magyarázatot, hacsak az nem befolyásolta a dolgot, hogy napok óta vele foglalkozom, ugyanis riportot készülök írni a Balatonhoz fűződő viszonyáról. Éppen ezért vagyok most Füreden, és ezért látogattam meg néhány napja a Magyar Nemzeti Levéltár történészét, Katona Csabát. Az író azt kéri, beszéljek neki arról, mit mesélt a történész. Inkább mutatom, válaszolom, és egy kinyomtatott cikket húzok elő a táskámból. Az író böngészni kezdi az interjút.

 

A magyar Tempevölgy

 

– Egyesek szerint Jókai 1854-ben hajóval kikötött a Balaton-parton, és ekkor örök szerelemre lobbant a tó iránt. A történeti feljegyzések mit mondanak erről? 

– Lehetséges, én mégis maradnék az 1857-es dátumnál mint biztos pontnál. Egy évvel később jelenik meg ennek nyomán A magyar Tempevölgy című tudósítása, amelyet a Vasárnapi Újság hasábjain publikált. Gyakran találkozom azzal, hogy a reformkori Balatonfüred nagyszerűségét az ott nyaraló hírességek, például Jókai Mór jelenlétével magyarázzák. Azonban Jókai Mór soha nem járt a reformkori Balatonfüreden, ezt érdemes tisztázni.

– Tehát az ő Balaton iránti vonzalma egy későbbi korszakhoz köthető?

– Igen, kétségkívül abban az időszakban alakul ki, amely a magyar történelem egyik „mostohagyereke”, vagyis az 1849 és 1867 közötti önkényuralom korában. Ez természetesen semmit nem von le Jókai érdemeiből. Kétségtelen, hogy valamikor az 1850-es években meglátja a Balatont, és innentől kezdve egyre jobban foglalkoztatja a tó világa is. Az azonban, hogy később villát is épít Füreden, más okokra vezethető vissza.

– Egyebek mellett a tüdőbetegségére. S bár kétségtelen, hogy Füredhez kötődött leginkább a Balaton-parton, de nem csak ott járt.

– Így igaz. Ha már eljutott a Balatonhoz, akkor nem csupán Balatonfüredet látogatta. Bár mindenki Füreddel köti össze a nevét, A magyar Tempevölgy cikksorozata egy ennél tágabb balatoni képet mutat be. Nem véletlen, hogy e néven emlegeti a vidéket.

– Mi az, amit Jókai meglátott a Balatonban, mi volt számára a hely vonzereje?

– Az egyik legfontosabb dolog, hogy ott van Balatonfüred mint fürdőhely. Gyakran hallani azt, hogy a reformkori füredi fürdő, a Savanyúvíz fénykora ez az ott nyaraló hírességeknek köszönhetően, mint amilyen például Széchenyi, Kossuth, Wesselényi. Ez azonban nem igaz. A fürdőintézmények ebben az időszakban fejlesztésre váró, rossz állapotban voltak, Kossuth és Széchenyi is elégedetlen volt a helyzettel. Az a megítélés, hogy bizonyos hírességek jelenléte emelte a hely presztízsét, gyakran utólagos interpretáció, velük fémjelezni a fénykort pedig tévedés. Érthető módon például sokkal nagyobb eseménynek számított, hogy 1852-ben Ferenc József is meglátogatta a fürdőt. 1865-től indulnak meg a nagy fejlesztések, és ekkor kezdődik Balatonfüred valódi fénykora. Ez független a politikai helyzettől. Füred előtérbe kerülését két bencés egyházi személy, Simon Zsigmond tihanyi apát és Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát kezdeményezte. Ekkor kezdték a fürdőt önálló vállalkozásként működtetni.

– Fontos tisztázni, hogy amikor fürdőkultúráról beszélünk, nem a Balatonban való fürdésre kell gondolni, hiszen ebben az időben a savanyúvíz jelentette a Balaton-part vonzerejét, nem pedig a tó vize.

– Pontosan. Sokan azt hiszik, hogy Balatonfüred neve is a fürdőből ered, pedig valószínűbb, hogy a Fürjed elnevezésből származik. A korabeli fürdőkultúra elsősorban a savanyúvízforrásokhoz kapcsolódott, a vendégek vagy fürödtek benne, vagy ivókúraként fogyasztották.

– Hogyan jutottak el a gyógyulni vagy pihenni vágyók akkoriban Balatonfüredre?

– Mivel 1861 előtt még a déli parton sem volt vasút, mindenki lovas kocsival érkezett: 1847-től már csak Keneséig, mert ettől fogva már a Balatonon járt a Kisfaludy gőzhajó, ami Füredet is érintette. Ez azt jelentette, hogy lényegében senki sem ment csak pár napra, hiszen a hosszú utazás után érdemes volt heteket eltölteni a fürdőben. Emiatt ki kellett építeni az infrastruktúrát: szállásokat, báltermeket, kávéházakat, szórakozóhelyeket. Ezt követően már nemcsak a gyógyulni vágyók érkeztek Füredre, hanem azok is, akik egyszerűen kikapcsolódni akartak. A 19. század derekán pedig egyre inkább megjelent az igény a Balatonban fürdés iránt is. Füred ettől kezdve elvesztette a monopolhelyzetét, mert a Balaton maga vált vonzóvá. Az emberek már nemcsak Füredre mentek, hanem a tó más részeire is. Ugyanakkor az sem titok, hogy a Balaton sokáig inkább akadályt jelentett az emberek számára. A 19. század első felében még olyan tervek is születtek, hogy a tavat le kellene csapolni, mert csak elválasztja egymástól a megyéket. Úgy vélték, hasznosabb lenne termőföldként, mint veszélyes vízfelületként. Jókai írásai, különösen A magyar Tempevölgy, ehhez mérten radikálisan új szemléletet képviseltek: a Balatont történeti és természeti kincsként mutatták be.

Fotó: Éberling András