Bonczidai Éva

Iancu Laura: Az én hitemben van nappal is, éjszaka is

„Lássad, mit csinálsz, az Istent ne felejtsd el!”

Az én világom olyan, mint a verseim – mondja Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató. A születésről beszélgetve, hétköznapi kérdések kapcsán is felsejlik az a gyerekkor, amelynek archaikus tisztasága sajátos hangon szólal meg a verseiben. Kortárs szövegek ezek a vívódások, a kételyek, a félelmek irányát tekintve, és általános érvényűek a lélek legborzongatóbb mélyeiből felhozott kérdések, remények miatt. Születéstörténetekről, a névvel való megbékélésről, az istenhit sokféleségéről beszélgettünk. 

 

Mit meséltek neked a saját születésedről?

Rejtélyes történet. Törökhídján születtem, két év között, szilveszter éjszakáján, valamikor éjfélkor, tehát kétszeresen is a határon: az évek határán és a napnak a határán is. A szülészotthonban csípős hideg volt. Nem volt nehéz szülés édesanyámnak, de félt, mert a bátyámat kínok közepette szülte meg. Édesanyám sajnálta, hogy nekem egy napból áll az esztendőm, és hogy ne legyek évvesztes, megpróbálta megbeszélni a kórházban, hogy ne 1978-ra anyakönyvezzenek, hanem a következő évre. A hivatalnok elvárta volna, hogy ehhez a kéréshez valami ajándékot is mellékeljen a kérvényező. Benézett az ágy alá, ott van-e a sütéshez előkészített pulyka, vagy legalább egy zacskó dióbél – akkor az élelem nagyobb érték volt, mint a pénz –, de mivel nem látott semmit, büntetésből egy nappal korábbra, 1978. december 30-ra írtak be. 

Fotó: Kurucz Árpád