Döme Barbara

Élet az eltűnő futballpályák árnyékában

A Hátsó füves sorozat megváltoztatja a vidéki labdarúgás helyzetéről kialakított képünket

Tegnap még stoplis cipők taposták rajtam a gyepet, ma ezernyi lyuk éktelenkedik a testemen, ürgék alagútjai kanyarognak alattam. Mohás tornacipő hever a partvonalon, gaz fedi a múltat, nagyapák kredencein felejtett fotók jelzik csak, hogy itt valaha heves csatározások zajlottak. Focipályának születtem, akkor sem szűnök meg annak lenni, ha már csak birkák legelnek rajtam. Ma társaimról mesélek, azokról az eltűnő és újraszülető falusi futballpályákról, amelyek egykor a falu origói voltak, ahol kezdődött és végződött az élet.

 

Csillag Péter újságíróhoz tartok, a Hátsó füves sorozat megálmodójához, aki 2014-ben merész ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy szeretné bejárni és megörökíteni a vidéki labdarúgás színtereit, ráadásul nemcsak kutyafuttában, hanem rendesen, időt szánva a részletekre. Akkor még nem is sejtette, miféle kincsekre bukkan, s hogy kortörténeti dokumentumként használható könyvet ír, amely alapjaiban megváltoztatja a vidéki labdarúgás helyzetéről kialakított képünket. És nem csak azt, hiszen időközben a Hátsó füves sorozatnak köszönhetően az is kiderült, hogy az eltűnő focicsapatok és pályák nem csupán a sportélet megszűnését jelentik a kistelepüléseken, hanem a társadalmi folyamatok átalakulását is. Mert ahol nincs összetartó erő, mint például egy saját focicsapat, ott előbb-utóbb vélhetően minden megszűnik, s ez cseppet sem túlzás. 

 

Felfedezőtúra a magyar vidéken

 

Nagyapám rendszeresen vitt minket focimeccsre. Szerettünk vele menni, mert ilyenkor összegyűlt a falu apraja-nagyja, lehetett a falubeli gyerekekkel játszani, kaptunk szotyit és a meccs végén lángost is, amit nagyon szerettünk. Ha lángost eszem, a mai napig a régi focimeccsek jutnak eszembe, na meg a nagyapám, aki kimért ember volt, sosem hangoskodott a mérkőzéseken, csak bölcsen bólogatott vagy a bajusza alatt morgott. Aztán egyszer csak a pályát megszüntették, nem jártunk többé meccsre, s hiába kaptunk vasárnaponként lángost, az már nem olyan volt, mint korábban. A faluban lassan bezárt a régi mozi is, meg a kocsma, ahol a szurkolók ünnepeltek. Nagyapám is meghalt, ma már egyetlen rokonom sincs a településen, ami időközben kisvárossá nőtte ki magát. Nemrég arra jártam, próbáltam megkeresni a régi épületeket. A focipálya helyén társasházat építettek, ahol már a szomszédok nem szotyiznak együtt, sőt egymás nevét sem tudják. 

Édesanyám az 1980-as, 1990-es években nagy fociszurkoló volt, előbb említett nagyapámtól, az ő édesapjától örökölte ezt a hobbit. Gyerekkorunkban minden jelentősebb mérkőzést láttunk a tévében, mert anyu maga mellé ültette három gyerekét, ha szurkolt. Vett nekünk focimezeket, abban mentünk nagyapámmal a meccsekre. Nagyon menőnek éreztük magunkat, a faluban meg legalább volt beszédtéma, hogy Pista bácsi lánya, Róza a lánygyerekeit futballistának öltözteti, hát mi lesz azokból a szerencsétlenekből? Jelentem, egyikőnkből sem lett focista, de rendesen felnőttünk. 

Bár talán az előbb említett sem szokványos sztori, Csillag Péter és kollégái ennél sokkal izgalmasabb történetekre bukkantak a Hátsó füves sorozat kapcsán, amikor is kerékpárral bejárták az országot, sőt határainkon túlra is eljutottak. A Nemzeti Sport újságírója foci iránti szeretetét futballista édesapjától örökölte, az országjárás iránti szenvedélye pedig abból fakad, hogy idegenvezető szüleivel már gyerekkorától járta az országot. S bár 2006-ban sportújságíróként kezdett dolgozni a Nemzeti Sportnál, azt érezte, hogy szeretne mélyebbre ásni a futball világában annál, mint amit a nemzetközi mérkőzésekről írott cikkek kapcsán megtapasztalt. Így fogalmazódott meg benne a Hátsó füves sorozat gondolata, amely mára igazi nagyszabású projektté vált. Projekt, mondom, bár beszélgetésünk alatt Péterrel megegyezünk abban, hogy se ő, se én nem szeretjük igazán ezt a kifejezést. De hát akkor mi is pontosan a Hátsó füves? Ez jó kérdés, mondja Péter, aki maga sem tudja pontosan, miként definiálja ötletét és annak kiteljesedését. Egy biztos, hogy a cikksorozatként indult ötletből mára könyv is született, valamint kiállítás, beszélgetéssorozat, videósorozat és futballmentő túra. Ám ami a legfontosabb, az az eszmeiség, amelyet Csillag Péter a Hátsó füvessel képvisel. Ő ugyanis az emberi történetekre fekteti a hangsúlyt, emellett a kis falusi focicsapatok újraélesztésével és a pályák megmentésével a falusi értékeket próbálja felszínre hozni 

„Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol tiszta a levegő, szabad a pálya és harangszó töri meg a gólcsendet. A 2015-ben kezdett gyűjtőmunka immár több mint kétszázötven helyszínt érintett, Csillag Péter újságíró és a résztvevő fotó- és videóriporterek a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világát igyekeznek dokumentálni a Nemzeti Sport felületein megjelent riportok, képek, videók segítségével.

A csapat sorsa sok helyen meglepő élességgel rajzolja elénk a kistelepülések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését. A rögzített mozzanatok túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és szociológiai látleletet kínálnak” – olvashatjuk a Hátsó füves internetes oldalán. 

Fotó: Kurucz Árpád