Bereményi Géza : Somlai Margit

.

Somlai Margitot láttam én

piacon guberálva,

ősz kicsi kontya úgy feszült,

mint rég az iskolában.

 

Láttam ott Somlai Margitot

lilaeres kezével

szemétben turkálni, s bújtam ott,

ne övé legyen a szégyen.

 

Bújtam a földbe, bódé mögé be,

vén Margit néni, ne láss meg soha.

Somlai Margit, mit guberálsz itt?

tán azt a szót, hogy, hogy iskola?

 

Oxfordi diplomás Somlai,

latin–angol tanárnő,

öt nyelven tudta mondani

azt a szót, hogy Teremtő.

 

S nyolcvanöt éves kézzel ott

ügyesen túrt szemétben,

a Teremtő éppen nem figyelt,

őhelyette is néztem.

 

Bújtam a földbe, bódé mögé be,

Somlai Margit, nem én,

nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,

ezt a világot, nem én.

 

Somlai Margit, láttam én,

talált egy fél pár kesztyűt,

és vele örültem lesben ott,

hogy a Teremtő enyhült.

 

Bújtomban szurkoltam: Istenem,

Istenem és Teremtőm,

a kesztyű párját lelje meg,

segíts a vén tanárnőn.

 

Ultima hora non datur secunda,

a kesztyű párját lelje meg,

add a kezébe, Teremtőm, végre,

a végén még más találja meg.

 

Mivelhogy volt ott rengeteg

szemétben túró pára,

s minden bódé mögé bebújt

mindnek egy tanítványa.

 

Piacon járva láttam ezt,

láttam és jól megnéztem,

úgy mondtam el most, úgy, ahogy

volt is az voltaképpen.

 

A Magyar Kultúra magazin Emlék lapszámában további Bereményi-versek olvashatók.

Fotó: Kurucz Árpád