Döme Barbara

Az ünnep valódi lényege az, hogy legyen hová hazamenni

A vasárnapok hétköznappá szürkülése pusztítóvá válhat – Varga Imre Kapisztrán atyánál jártunk

Keresztelőre készülünk. Hófehér abroszt simítok az asztalra. A kalocsai hímzés színei erősen kifakultak, de így is az ünnep él ebben a régi terítőben. Anyám, nagyanyám és dédanyám keze hagyott rajta nyomot, a fonalak között az ő emlékük ül csendesen. Ez a terítő látott háborút, születést, gyászt és örömet. Most is, mint mindig, az ünnep asztalát öleli körül. A megélt idő összesűrűsödik a pillanatban: nem hely vagy idő, hanem állapot – ez az ünnep.

 

A Biblia szavai is azt tanítják, hogy minden dolognak rendelt ideje van – a munkának és a megállásnak, a hétköznapoknak és az ünnepeknek egyaránt. Az ünnep nemcsak a jelenben létezik, hanem a történelembe íródott. 

Van egy nap, amely kiemelkedik az idő forgatagából. Egy nap, amelyen az élet ritmusa megáll és a rohanó világ zaja elcsendesül. Ez a nap a lélek pihenése, az emlékezés és az öröm pillanata – a vasárnap. Az ünnep nem csupán a hagyomány része, hanem a belső harmónia forrása, egy lélektani tér, amelyben az ember visszatalálhat a saját létezésének értelméhez. De mi történik, ha ez a rend felborul, ha a vasárnapok szokványos napokká válnak? Mit jelent igazán ünnepelni? Hogyan őrizhetjük meg a hétköznapok forgatagában a pihenés szentségét? Varga Imre Kapisztrán atyával erről is beszélgettünk. Ő az, aki a hit, az idő és a lélek összefüggéseit kutatja. A ferences atya szavaiból az is kiderül, hogy az ünnep nemcsak hit, hanem élet is.

 

Az idő szentsége és a pihenés üzenete

 

Az esztergomi ferences gimnázium kapuján belépve az idő mintha lassabb ütemre váltana. A diákok minden mosolyában és szavában ott van a tisztelet Kapisztrán atya iránt, akihez érkezem. Találkozónk helyszíne egy csendes, könyvillatú szoba, stócba rakott kötetek őrzik a tudást. Számomra már ez is ünnep: belépni egy könyvekkel teli helyiségbe. Az atya jelenléte, a hely nyugalma szinte megfoghatóvá teszi azt, amit a vasárnap jelent: a lelkünk elcsendesedését, a rohanásból való kiszakadást, a figyelem irányítását arra, ami igazán fontos. 

– Hogyan értelmezi a Biblia az ünnep fogalmát, és milyen lelki többletet hordoz magában egy pihenőnap, ha szentként éljük meg? 

– Ez több mint egyszerű megállás. Az ünnep maga a teremtett idő szent pillanata, amelyben újraértelmezzük kapcsolatunkat Istennel és a világgal. Azonban egy kicsit messzebbről kell kezdenünk, mert a kérdés megértéséhez elengedhetetlen – magyarázza Kapisztrán atya. – A kereszténység előtt, illetve a zsidóságon kívül nem találkozunk lineáris időszemlélettel. Az ókori civilizációk többségében ciklikus időfogalom volt a meghatározó. Ez jól tetten érhető a Szentírás bölcsességi irodalmában is, például a Prédikátor könyvében, amely így szól: „Minden ugyanaz, minden fárasztó, nincs semmi új a nap alatt.” Az ókori misztériumvallásokban – mint például Ozirisz és Ízisz történeteiben – szintén megjelenik ez a ciklikusság. A történelem nem halad előre, hanem ismétlődő minták mentén mozog. Érdekes azonban, hogy a zsidóság teremtésszemlélete szakít ezzel a ciklikus felfogással. Az ő időszemléletük szerint a világ egy adott ponton keletkezett, és tart valami felé – a Messiás eljövetelének irányába. A kereszténység pedig Jézus feltámadásával egy „lyukat” hoz létre a térben és az időben, amely a történelmet és az emberi időt is strukturálja. Ez az időfelfogás határozottan különbözik az ókori civilizációk szemléletétől.

Figyelemre méltó például, hogy a naptárak hogyan kezelik a vasárnapot. Az enyémben például az utolsó napként szerepel, holott a keresztény szemléletben a hét első napja. Ez azt is jelenti, hogy a keresztény ember az örvendezéssel és az ünnepléssel kezdi a hetet. Ez a nap a Teremtő Istennel való kapcsolatot jelképezi, a feltámadott Krisztussal való találkozást, amelyben hetente rácsodálkozunk a teremtett világ szépségére. Az ünneplés a Bibliában mindig a visszaemlékezés és az öröm kiemelt pillanata. Ez a szombat és a vasárnap összekapcsolásában is megjelenik. Kevesen tudják például, hogy a hatnapos teremtéstörténet nem elsősorban a világ teremtésének leírása, hanem a hetedik nap fontosságának hangsúlyozása miatt íródott. Amikor Isten megpihent és látta, hogy minden, amit alkotott, jó, a pihenés szentségét hagyta ránk példaként. Ez a hetedik nap nyugalma nemcsak a pihenés, hanem az Isten teremtésében való részesedés és öröm állapota is. Érdekes módon a szombat megszentelése nem az általános rituális törvények között szerepel a Szentírásban, hanem a tízparancsolatban. Ez mutatja kiemelt jelentőségét: hogyan viszonyulunk Istenhez a szavainkkal, a cselekedeteinkkel, és hogyan tiszteljük meg az időt, amelyet neki szentelünk.

Ahogy a Kivonulás könyve mondja: „Emlékezzél rá, hogy a szombatot megszentelte az Úr. Hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, a hetedik napon azonban megpihent.” Ez a parancs összekapcsolja a teremtés és a szabadulás ünnepét. „Emlékezzél rá, hogy Egyiptom földjén te magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened kivezetett erős kézzel és kinyújtott karral.” Ez az emlékezés mély lelki rétegeket érint, mert a teremtés, a szabadulás és Krisztus feltámadása ott van az ünnep magjában.

A tízparancsolat így szól erről: „Hat napon át dolgozz, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon – sem te, sem fiad, sem lányod, sem szolgád, sem szolgálód, sem állatod, sem jövevényed, aki a kapuidon belül van. Mert hat napon át teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Ezért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20:8–11)

 

Az imádság ünnep – a lélek találkozása az örökkévalósággal, ahol a pillanat megszűnik és az ember szíve csendben Istenhez ér. A lélek csendje olykor hangosabb, mint a világ zaja. Az idő itt nem lineáris, csak rétegekből álló emlék, amely lassan foszlik. Az ima nem könyörgés, nem kérések sora, hanem egyetlen lélegzetvétel, amelyben minden fájdalom, minden öröm, minden kérdés egyszerre oldódik fel. Nem a vég vagy a kezdet, hanem a közép, ahol a létezés valódi értelme bontakozik ki. Ahol nem kell keresni, nem kell akarni. Ahol az idő nem sürget, a csend nem feszélyez, és az örökkévalóság nem elvont fogalom, hanem a pillanat tökéletessége. Mert az ünnep nem a körülményekben, hanem a belső térben születik meg. Ott, ahol a lélek végre otthon van.

Fotó: Kurucz Árpád