Bonczidai Éva

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges”

Stumpf-Biró Balázs: Senki ne gondolja, hogy a városokban élő emberek majd otthon ülnek, és tétlenül nézik, ahogy a gyermekük éhen hal

Mit fogsz tenni, ha a pénzügyi vagy az informatikai rendszer összeomlása következtében nem férsz hozzá a pénzedhez? Mit fogsz tenni, ha nem lesz a boltokban élelmiszer vagy nem folyik víz a csapból? Mit fogsz tenni, ha nem lesz biztonságos kimenni az utcára? Kire számíthatsz, ha segítségre szorulsz? A szeretteid hogyan vészelik majd át a káosz idejét? Mit tennél meg, hogy megmentsd az életüket?  – nagyon nyomasztó ezekkel a kérdésekkel szembesülni, de fontos, hogy ne söpörjük le őket az asztalról legyintve, hogy ilyen úgysem történhet velünk. Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató, a globális polikrízisre való egyéni, közösségi és szervezeti felkészülést segítő Cassandra-program társalapítója és kommunikációs vezetője szerint ha megérjük a várható statisztikai átlagéletkorunkat, sok cifrát fogunk látni még.

 

Valamikor a 21. század közepe táján a vég nélküli növekedés az erőforrások korlátaiba fog ütközni – az 1970-es évek elején erre jutottak a kor neves tudósai, akik „Célunk a közös gondviselés és felelősség az emberiség jövőjéért!” törekvés jegyében 1968-ban megalapították a Római Klubot, majd A növekedés határai című tudományos munkájukban előrevetítették, hogy a gazdasági növekedés hajszolása az emberi civilizáció összeomlásához fog vezetni. Az azóta eltelt fél évszázadban a legrosszabb forgatókönyvek epizódjai váltak valóra anélkül, hogy érdemi törekvések és meghatározó döntések születtek volna a kibontakozó krízis elkerülésére vagy lassítására. A médiában és politikában ugyan rendre felbukkan a széndioxid-kibocsátás csökkentésének és a fenntartható technológiaváltásnak a sürgetése, de azt a döntéshozók közül egyelőre kevesen látják be, hogy az éghajlatváltozás és az ennek nyomán kialakuló válság már nem kerülhető el, és ideje volna felkészülni arra, hogy hatalmas megpróbáltatások és tragédiák várnak ránk a közelgő évtizedekben. A tudósok egy része ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a folyamat már elkezdődött és megállíthatatlan.

Ezzel cseng össze az a tény is, hogy a 2024-es év globális átlaghőmérséklete több mint 1,5 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet. Az Európai Unió Copernicus klímaváltozást figyelő szolgálata (C3S) által kiadott januári jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a tavalyi volt az első olyan év, amely átlépte azt a küszöböt, amelyet évtizedek óta határként emlegettek. Korábban az volt a tudományos álláspont, hogy ha ezt nem haladjuk meg, elkerülhetjük az éghajlatváltozás legveszélyesebb következményeit. Az elemzés viszont arra is rámutatott, hogy globálisan az elmúlt tíz év mindegyike a legmelegebb tíz év közé tartozott az 1901 óta vezetett feljegyzések szerint.

Jem Bendell angol professzor, fenntarthatóság- kutató 2018-as tanulmánya, amelyben amellett érvelt, hogy fel kellene készülni a fogyasztói társadalom éghajlatváltozás okozta közeli összeomlására, nagy port kavart. Áttekintette a korábbi évek éghajlattudományi kutatásainak eredményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy „itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén, hogy elkéstünk egy, a teljes bolygót érintő környezeti katasztrófa elhárításával, és az minden következményével együtt eljön, még a ma élő emberek életében.” A tanulmány dühöt és elutasítást váltott ki, a tudomány képviselőinek többsége ragaszkodott ahhoz az illúzióhoz vagy reményhez, hogy a polikrízis elkerülhető, mások megfontolták Bendell felvetését, hogy a túlélés esélye a mélyalkalmazkodás lehet, azaz a mentális felkészülés arra, hogy szembe tudjunk nézni a ránk váró katasztrófákkal.

Jem Bendell könyvei magyarul is olvashatók, Stumpf-Biró Balázs fordította le őket, ugyanis missziójának tekinti, hogy segítsen az embereknek megérteni a polikrízis okait, összefüggéseit, várható következményeit és azt, hogy hogyan építhetik be már most a mindennapi életükbe a mélyalkalmazkodás értékrendszerét.

Stumpf-Biró Balázs korábban egészségügyi szakmenedzser volt a magánszférában, majd Jem Bendell gondolatait megismerve arra jutott, hogy puszta időpazarlás volna bármi mással foglalkoznia. 2019-ben indult világszerte útjára a Deep Adaptation mozgalom, és a nemzetközi hálózatban az elmúlt évek folyamán a Deep Adaptation Hungary vált a legnagyobb és legaktívabb közösséggé. Ennek egyik motorja Stumpf-Biró Balázs. Érthető, világos, őszinte beszéd – ez jellemzi a nyilvános megszólalásait, a Deep Adaptation Hungary és a Cassandra-program honlapjain megjelenő cikkekben, valamint a Betyáros Világ című podcast-sorozatában szintén arra törekszik, hogy az érdeklődők maguk tájékozódhassanak a jövő lehetőségeiről, mindenki a maga lehetőségeihez mérten érthesse meg a helyzet súlyosságát, illetve a cselekvés szükségességét. A Cassandra-program gondozásában útjára indították a Holnapután-könyvsorozatot, hogy a téma nemzetközi szakirodalmának javát magyar nyelven is elérhetővé tegyék, és kiemelt projektjük az Ifjúsági Alkalmazkodási Program, amely a fiatalokkal kapcsolatban álló felnőtteket, szülőket, tanárokat igyekszik támogatni a polikrízisre való felkészülés mentális és érzelmi útjain, ezzel lehetővé tenni az őszinte szembenézés mellett azt is, hogy együtt gondolkodhassanak a fiatalokkal a jövő kihívásairól.

– Azt tapasztalatom, hogy a fiatalok érzik: valami nagyon nincs rendben, és bizony nem érdemes őket hülyének nézni – mondja Stumpf-Biró Balázs. – Sokszor látom, hogy nem tudnak az adott felnőttel, tanárral, szülővel érdemben beszélgetni, mert vagy nincs meg az elegendő ismeret, vagy éppen tagadásban van az illető, esetleg érzelmileg nem tudja még a tényeket feldolgozni. Az elmúlt két és fél év alatt az iskolákban tartott számtalan előadásomon, minden alkalommal egyértelműen a fiataloktól kaptam a legpozitívabb fogadtatást. Volt olyan előadás, amelynek a végén tomboltak, és az volt a benyomásom ezt azért tették, mert talán először érezték úgy, hogy valaki végre érthetően és egyértelműen tárja fel előttük a valóságot. Úgy látom, hogy ez felszabadítólag hat a fiatalokra. Ugyanakkor az kétségtelenül nehéz, amikor előadás után odajön a fiatal hölgy hozzám azzal, hogy most már mindent ért, csupán egyet mondjak meg még neki, hogy akkor most szüljön, vagy ne szüljön. Én pedig ott állok szótlanul, mert nem gondolom, hogy egy ember hitelesen magára vállalhatja azt a felelősséget, hogy ebben tanácsot adjon. Csak azt tudom javasolni, hogy minél jobban merüljön el a témában, ismerje meg a tényeket, a folyamatokat, az összefüggéseket, a várható következményeket, mert csak azok alapján tud valóban hiteles döntést hozni az életével kapcsolatban. Hiszen akárhogy is határoz az ember, az árát minden döntésének neki magának kell megfizetnie. Számomra valódi luxus az, hogy nincs gyermekem. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az univerzum legmélyebb fájdalma lehet az embernek a gyermekét eltemetnie, és én ezt biztosan nem szeretném átélni, még akkor sem, ha ezért a legcsodálatosabb örömökről is kell lemondanom. De ez nem egy recept, amit én ajánlok az embereknek azért, hogy kövessék. Ez az én életem, és az én döntésem. Arra törekszünk, hogy átfogó képet adjunk napjaink válságairól, arról, hogy az időjárási szélsőségek, az ország egyes területeinek elsivatagosodása, a világjárvány, a háború, a migrációs- és az energiaválság mind egymással összefüggő jelenségek. Nem gondolom, hogy egyik nap még minden rendben lesz, másnap pedig Mad Max világában ébredünk, de egy olyan folyamat zajlik körülöttünk, amelyben a dolgok évről évre egyre rosszabbak lesznek, egyre rövidebb és ritkább felívelő időszakokkal. És a zuhanás közelebb van, mint azt gondolnánk, már a mi életünkben hatalmas változások fognak bekövetkezni. Így ha megérjük a várható statisztikai átlagéletkorunkat, akkor bizony sok cifrát fogunk látni. A víz- és az élelemválság már most jelentős probléma. A Világbank szerint 2025-re a világ lakosságának csaknem fele hosszabb-rövidebb ideig vízhiányos területeken fog élni, egy ENSZ-jelentés szerint pedig 2030-ra a globális édesvízigény nagyjából 40 százalékkal fogja meghaladni az elérhető édesvízkészleteket. És már ez is elég ahhoz, hogy a jelenleg ismert társadalmi rendszereink összeomoljanak. A folyamatban lévő energetikai technológiaváltás, a dekarbonizáció a vágyott időléptékben nem kivitelezhető, mert nincs meg a szükséges nyersanyag-fedezete – magyarán az, amire az elmúlt évtizedek optimizmusát építették, megvalósíthatatlan. Ahogy Jem Bendell összegezte: „Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.”

A szakember hangsúlyozza, hogy nincsenek végtelen erőforrásaink: a fosszilis tüzelőanyagok, ipari, mezőgazdasági és egyéb nyersanyagok, az édesvíz, a termőtalaj mind véges, vagy sokkal gyorsabban használjuk fel azokat, mint ahogy megújulni képesek. 

Ennek a folyamatnak a megértésével foglalkozik a kollapszológia – a kifejezést 2015-ben használták először, magyarul talán összeomlástannak mondhatnánk. A kollapszológia a kortárs tudományos kutatások adataira és fogalmaira épül, elsősorban az emberi és természeti rendszerek emberiség által indukált, és kölcsönhatásaival egymást súlyosbító folyamatainak megértésére törekszik. Nem világvégejóslatokkal és apokalipszis víziókkal foglalkozik, hanem tényekre, logikus okfejtésekre, számokra és adatokra alapozva mutat rá a legvalószínűbb forgatókönyvekre. 

Fotó: Kurucz Árpád