Döme Barbara

Az IQ egy mentális tornasor

Mensa HungarIQa: A szuperintelligens emberek klubja – a bűvös két százalék

Einstein agyában találom magam, és arra várok, hogy kipattanjon belőle a következő feladvány. Nem, nem őrültem meg, csupán egy társasjáték ötlete fogalmazódott meg a fejemben, amely az IQ-nkat teszi próbára. S mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a Mensa HungarIQa budapesti székhelyének fogadóterében rengeteg társasjátékot láttam. Dr. Kovács Katalin elnökkel már akkor kitárgyaltuk rajongásunkat a társasjátékok iránt, és azt is megtudtam, hogy a Mensa-tagok szintén szenvedélyes társasozók. Ekkor ütött szöget a fejembe annak a játéknak az ötlete, amit azóta el is neveztem AgyraMenőnek. A riportomból kiderül majd, mit is takar ez a név, s miért éppen az okos emberek inspiráltak ezen társasjáték kitalálására. Addig is, amíg Einstein agyában várakozom, elmesélem, miért is jártam a Mensában és mire jutottam IQ, EQ és AQ témában.

A Mensa egy nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma közel százötvenezer tagja van a világ száz országában. Célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése. A Mensa igyekszik tudatosítani és népszerűsíteni az intelligenciát  mint értéket, lehetőségei szerint mindent megtesz azért, hogy az emberiség javára fordítsák. Támogatja az intelligencia természetére, jellemzőire és használatára irányuló kutatásokat, nem utolsósorban pedig ösztönző közeget biztosít a tagjainak. Ha a napi működést nézzük, akkor a Mensa egyfajta klub. A tagjaik a szabadidejük egy részét töltik el a Mensában. Közös programokat szerveznek, Facebook-csoportokat működtetnek, kapcsolatokat építenek, logikai játékokat tesztelnek vagy éppen jótékonykodnak. Van olyan tagjuk, akit évente egyszer látnak, más minden programon ott van. A tagjaik egy része fiatal, másik része idősebb, az egyik felük budapesti, a másik felük az ország többi részén lakik.

Amikor a közösségi média került szóba, Kovács Katalin megjegyezte, hogy az ő Facebook-csoportjuk éppen olyan, mint a többi, esetleg csak jobb a tagok helyesírása, mint az átlag. Ezen persze mindketten mosolygunk, hiszen jól ismerjük a Facebook-posztok nyelvi sajátosságait. 

Az elnököt arról is faggattam, igaz-e, hogy a magas intelligenciával bíró emberek furák vagy különcök. Ő egy történettel válaszolt erre a felvetésre. 

– Pár évvel ezelőtt volt egy táborunk. Az egyik tagtárs leült az aulában, és végig csak Rubik-kockázott. A tábor végén írt egy hálálkodó Facebook-posztot, hogy neki ez a tábor mennyire jó volt és végtelenül jól érezte magát. És tényleg így volt, láttam. Ha valaki kategorizálni akarná őt, bizony nehéz dolga lenne. Alapvetően nem szoktunk olyat mondani, hogy a mensások ilyenek vagy olyanok. 5300-an vagyunk jelenleg, és ez tényleg 5300-féle ember. Ami azonban talán sokakra jellemző – de ez sem általános, csak többen beszámolnak hasonlókról –, hogy kicsit eltértek az átlagos gyerekektől, mert már akkor megmutatkozott, hogy nagyon bele tudtak merülni valamibe. Biztos ismersz olyan gyerekeket, akik mindent tudnak a lepkékről vagy az autókról. Mivel ők nagyon hamar megtanultak dolgokat, ezért nem illeszkedtek az iskolai keretekbe, sokat unatkoztak. Én is nagyon sokat unatkoztam. Azért nem voltam soha kitűnő tanuló, mert a magatartásom mindig legfeljebb négyes volt. Előfordult, hogy előre átnéztem a tanórák anyagát, ezért persze hogy nem kötött le a tanár. Inkább piszkáltam a padtársamat, meg szórakoztattam magam, sokszor olvasgattam a faliújságot óra közben. Szóval attól még, hogy valaki más, nem kell beskatulyázni, bizonyos kereten belül lehet szabadon más. Itt mindenféle ember elfér. Nyilván vannak alapvető szociális normák, amelyeket be kell tartani, ellenkező esetben jöhet a fegyelmi eljárás, esetleg kizárás. Erre csak nagyon ritkán kerül sor.

Katalin példát is mondott az utóbbira. Egyik tagtársukat nemrég azért kellett kizárni a Mensából, mert több hölgyet zaklatott, akik szintén mensások. Előtte azonban többször figyelmeztették, hogy amit tesz, nincs rendben, ennek ellenére tovább nyomult. Az ilyen eseteket nem tolerálják. 

Miközben Katalin a fenti esetről mesél, eszembe jutnak olvasmányélményeim, miszerint a magas intelligenciájú emberek között sajnos bűnelkövetők is vannak. Egy bizonyos Kemper nevű férfinak például 145-ös volt az IQ-ja, mégis sorozatgyilkos lett belőle. A leírások szerint először a nagyszüleit lőtte le, majd hat fiatal nőt ölt meg, végül a saját anyjával is végzett. A férfi feladta magát a rendőrségen. Egyesek szerint ha nem tette volna ezt, talán soha nem kapják el. 

Fotó: Éberling András