Döme Barbara

„Az emberek a fogukkal ássák meg a saját sírjukat”

Nyitottság, alázat, mögöttes tudás és kommunikáció szorzata – ez a jó orvos

Azon a napon, amikor találkoztam egy orvossal, aki megkérdezte, hogy érzem magam, és nemcsak az egyes szerveim állapotára volt kíváncsi, igencsak meglepődtem. Ez az orvos beszélgetett velem, érdekelte, milyen mostanában a lelkiállapotom, mit eszem, mit iszom, mikor fekszem le aludni, hol élek, milyen a viszonyom a környezetemmel, és még sok minden más is. Ez az orvos nem gyógyszereket javasolt, amikor kézhez vette a leleteimet, hanem újfent beszélgetni kezdett velem, hogy tanácsokkal lásson el arra vonatkozólag, mitől lesz jobb, teljesebb, mondhatni egész az életem. Mitől leszek egészséges, s hogyan élhetek minél tovább. Ilyen orvos nincs, mondhatná a szkeptikus olvasó, de én állítom: valóban találkoztam vele.

Dr. Bakanek György eredetileg szülész-nőgyógyász szakorvos, sportorvos, de ma már az integratív medicina elvei szerint praktizál. Csak azért, hogy értsük, pontosan mi is az integratív medicina, idézem a Semmelweis Egyetemen honlapján található meghatározást: „Az Integratív Medicina Tanszéki Csoport célja, hogy az orvosok gyógyító figyelmét a hozzájuk forduló beteg emberre irányítsa, és terápiás eszköztárukat, illetve kapcsolatrendszerüket úgy bővítse, hogy az optimális gyógyulás elérése érdekében képesek legyenek a beteg állapotának és igényeinek megfelelő gyógymódokat mérlegelni, a beteget választásában segíteni és aktív közreműködését elérve katalizálni a gyógyulás folyamatát. Mindemellett kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyógyító orvos ismerjen és alkalmazzon olyan módszereket, melyekkel saját feltöltődését és megújulását biztosítani tudja, hogy kiegyensúlyozott, egészséges életet élhessen…”

Mintha Bakanek doktorról olvasnék, gondoltam, amikor ezeket a sorok a látókörömbe kerültek, és megerősödött bennem az elhatározás, jó nyomon járok, amikor vele akarok beszélgetni test és lélek egységéről, harmóniájáról, arról, hogyan lesz egész az életünk, hogyan leszünk egészségesek. 

Egész mint egészség

Dr. Bakanek György nevével 2000-ben találkoztam először, amikor is a magyar sportolókkal együtt utazott a sydney-i olimpiára. A férjem a paralimpiai vívóválogatott tagjaként képviselte hazánkat, így találkozott Bakanek doktorral, akiről már akkor mindenki tudta, hogy nem csupán a testet, hanem a lelket is ápolja, pontosabban a kettőt egységben kezeli. Ódákat zengtek a dokiról, aki sosem volt hivalkodó vagy okoskodó, csupán egy dolgot akart: mindenkit arra biztatni, hogy figyeljen magára, az egészségére, s ne akkor forduljon orvoshoz, amikor valamije már fáj, hanem amikor még a korai stádiumában megállapítható a baj, vagyis a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, valamint jó tanácsokkal látott el mindenkit arra vonatkozólag, hogyan éljen, hogy sokáig élvezhesse a földi létet. S bár a férjem 2000 óta is sokat emlegette dr. Bakanek Györgyöt, sosem találkoztam vele, mígnem 2023. szilveszterén egy baráti társaságba keveredtünk. A jó kedélyű doktor hamar a társaság középpontja lett, s beszélgetés közben azonnal kiderült róla, mennyire elkötelezett híve annak, hogy az embert egységben kezeljék, s ne csak azzal a panaszával foglalkozzanak, amiért adott esetben felkereste a szakembert. Pillanatok alatt többünket is meggyőzött arról, hogy megelőzési jelleggel átfogó kivizsgálásnak vessük alá magunkat az új esztendőben, s ehhez egyébként segítséget is nyújtott. Amikor megmutattam neki a leleteimet, érthetően magyarázott, megnyugtatott, tanácsokat adott. Bakanek György olyan orvos, akit érdekel a beteg. S hogy nem bort iszik és vizet prédikál, az is jól példázza, hogy bár hetvenöt éves, ránézésre azt is elhinném róla, hogy hatvan. Ha mókásan akarnék fogalmazni, azt mondanám, ő az, aki ismeri az örök fiatalság titkát. Vagy lehet, hogy ez nem is annyira vicc? 

Amikor dr. Bakanek Györggyel leülünk, hogy a Magyar Kultúra magazin Egész tematikájú lapszámába készítsünk interjút, azzal kezdi mondandóját, hogy milyen szép a magyar nyelv, hiszen az egészség szavunk rendkívül kifejező, tényleg arra utal, hogy az ember rendben van, a teste és a lelke harmóniában, egységben létezik.

– A görögök ezt homeosztázisnak hívták, ami azt jelenti, hogy a környezetemmel harmóniában élek, tehát minden rendben van. A komplex állapot eléréséhez, amelyet egészségnek hívunk testi, lelki és mentális harmóniára együtt van szükség” – magyarázza a doktor. 

Fotó: Éberling András


A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2024./3. számában olvasható.