Gáspár Kinga

„Az egész életünk magva, közepe a kölcsönösség: hogyan tudjuk egymást megszólítani” – a mátészalkai Képes Géza Általános Iskolában jártunk

A recept nem bonyolult: végy egy nagy formátumú pedagógust, teremts számára valódi szakmai kihívást, és adj neki fáradhatatlan természetet, egy megviselt tantestületet és sok száz gyermeket, akiknek jelene és jövője azon múlik, hogy az iskola, ahol napjaik nagyobbik részét töltik, milyen értékek mentén gondolkodik, nevel, hogyan bánik velük és milyen áldozatokra képes értük.

Határhelyzetből mintaprogram: ezt a bravúrt látjuk működni a mátészalkai Képes Géza Általános Iskolában, amelynek igazgatója, Pénzes Ottó, elsősorban a hitelesség erejével és csak többedik szempontként anyagi segítséggel fordított egyet ötszázötven gyermek és egy hatvanfős tantestület sorsán. Ezt a mintát jó volna receptre felírni! Garantáltan csökkenne a pedagógusok körében általánossá vált pályaelhagyás veszélye, és egészen biztos, hogy több, hátrányból induló gyermek találná meg a helyét az iskolában és az életben egyaránt.

A reformpedagógiai törekvések mindig akkor jelennek meg, amikor valami problémára kell választ, megoldást keresni. 2018-ban a négy mátészalkai általános iskola közül a Képes Géza Általános Iskola maradt az egyetlen állami intézmény, a másik három egyházi iskolává vált – ennek következtében a város hátrányos helyzetű gyermekeinek nagy részét az állami iskola volt kénytelen fogadni. Így alakult, hogy az ide járó ötszázötven fős diáklétszámból százötven-kétszáz gyermek valamilyen hátrány leküzdését reméli az iskolai neveléstől, oktatástól. Világos, hogy ezzel a kihívással és a szakmailag és lelkileg is elcsigázott tantestülettel nem lehetett a korábbi gyakorlat szerint vezetni az intézményt. Az igazgatói pályázaton induló történelem szakos tanár – aki gondolkodásában, világlátásában Jankovics Marcell tanítványának vallja magát, példaképe pedig Makovecz Imre – egyszerre látott feladatot és kötelességet ebben a kihívásban, és a tantestület élére állva megnyerte kollégái támogatását egy új program kidolgozásával. 

Pedagóguscentrikus iskolába érkezünk Mátészalkára. A kifejezést nem sűrűn halljuk a közbeszédben, és elsőre némi magyarázatra szorul a „gyermekközpontú” gondolkodást szajkózó világban. Az idézőjelet ambivalens tapasztalatok indokolják: mindenfajta iskolai hiánytünet a gyermekek érzelmi és szellemi állapotában is megmutatkozik, ilyen értelemben minden iskola gyermekközpontú, de nem minden iskola képes az esetleges hiányosságokat pozitív lenyomatokkal ellensúlyozni. Pénzes Ottó igazgató viszont magát a pedagógust helyezte nevelési és oktatási programjának középpontjába, mondván, hogy amennyiben képesek vagyunk felszabadítani a tanárokat és megteremtjük a számukra az egyéniségüknek, ambíciójuknak, szaktárgyi igényeiknek megfelelő oktatási környezetet és körülményeket, jóval magasabb színvonalú oktatási és nevelési munkára lesznek képesek. A program sikerét három év alatt országos összehasonlításban is igazolták: a legutóbbi kompetenciamérés eredményei szerint a mátészalkai Képes Géza Általános Iskolában született a legtöbb pedagógiai hozzáadott érték. Két év után pedig ez a helybéli állami iskola kapta meg a Keresztény Értelmiségiek Állami Szövetségétől a Szent Adalbert-érdemrendet. 

A figyelemre méltó teljesítmény alapját a sokéves pedagógiai gyakorlat mellett egy egyéves előkészületi időszak tanulságai adták, melyeket egybevetve és a tantestülettel egyeztetve készítette el új pedagógiai programját Pénzes Ottó igazgató, aki eredetileg egyetlen kísérleti évre vállalta el az intézmény vezetését. Egy év alatt azonban kiderült, hogy elveiben, szemléletében és szakmai kvalitásaiban is iránymutató lépésekkel kezdte kivezetni az iskolát a „letargikus” állapotból, így nem volt kétséges, hogy a tantestület támogatásával közösen folytatják a megkezdett munkát. 

– Egyik fontos alapvetés volt létrehozni ezt a vizuális teret, hiszen az ember alapvetően nem fogalmi, hanem vizuális lény. Somogyi Győző és Jankovics Marcell grafikusművészek képi világát vettük alapul a környezet kialakításában. Nem feltétlenül azonnal mérhető tudást kell adni ugyanis a gyerekeknek, én ennél hosszabb távra gondolkodom. Hat- és tizennégy éves koruk között van a legfogékonyabb időszakuk, ezért ha ekkor olyan vizuális élmények érik óket, amelyek a magyar kultúra legfontosabb elemeit mutatják be, évtizedek múlva is elő tudják hívni ezt a tudást. Az agykutatók már bebizonyították, hogy akkor hívhatók elő könnyebben a megszerzett ismeretek, ha valamilyen pozitív érzelem kapcsolódik hozzájuk. Erre törekszünk, amikor ezt a vizuális teret biztosítjuk számukra – vallja az innovatív igazgató.

Ezt az intézményt csak úgy lehet megismerni, ha miközben a nevelési, oktatási program elemeit boncolgatjuk, lépésről lépésre bejárjuk azokat a tereket is, ahová gyermekek százai érkeznek naponta. Amint belépünk az iskola épületébe, az eredményes öregdiákok és a néptáncosok falai között elhaladva érkezünk a Varázsmondatok lépcsőjéhez, mely az alsósok szintjére, az első emeletre visz. – Az egész életünk magva, közepe a kölcsönösség: hogyan tudjuk egymást megszólítani – mondja Pénzes Ottó. Ezért is kerültek fel a lépcsőfokokra olyan hétköznapi társalgási formulák, amelyek udvariasságra, tiszteletre és a kölcsönösség normájára emlékeztetik a gyermekeket. A Légy szíves!, az Elnézést kérek., a Kérek szépen., a Nagyon sajnálom. és a különböző köszönések és támogató mondatok között igyekszünk fölfelé, ahol Somogyi Győző Jézus-triptichonja fogad Krisztus születéséről és a magyarság kereszténnyé válásáról. Ez egyben a tanári szoba bejárata is, ide vonulnak vissza pihenni a pedagógusok a tízperces szünetek ritmusába beépített huszonöt perces hosszú szünetben. Ilyenkor erre kijelölt nevelők vigyáznak a gyermekekre az udvaron, hogy a majd félórányi időben a tanítók, tanárok új erőt gyűjtsenek a nap második feléhez. A tanári szobában a magyar pedagógiai irodalom nagyjai fogadnak: – Nem a finn, nem az angolszász oktatási mintákra van szükségünk, hiszen a magyar oktatásnak olyan hagyományai vannak, amelyekhez érdemes visszatérni és onnan újból elindulni. Kodály Zoltán, Mérei Ferenc, Németh László, Klebelsberg Kuno mind-mind idetartozik. Eötvös Józsefnek azt a gondolatát emeltem ki, hogy haladni csak úgy lehet, ha az egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat a helyén hagyjuk. Tehát nagyon fontos az újdonságokat beleszőni a régi hagyományokba – magyarázza a vizuális tér és a pedagógiai program összefüggéseit az igazgató.

Nem csoda, hogy szinte naponta érkezik ide pedagógus-önéletrajz, hiszen híre ment a nem mindennapi programnak, és nagyon sokan jönnének ide tanítani. Pénzes Ottó közel negyvenéves tanári és több területen is sokéves vezetői tapasztalattal választja ki a leendő kollégákat, amikor szükség van utánpótlásra. Ritka eset, hiszen ebből a tantestületből már senki sem kívánkozik elmenni, így jellemzően nyugdíjazással adódik üresedés. Mégis hogyan lehet a nagyon különböző személyiségekből álló oktató-nevelő közösséget jól motiválni? Hogy létezik, hogy nincsenek gyenge pedagógusok egy ekkora iskolában? A válasz ezúttal is egyszerű: meg kell találni minden tanár személyes erősségét és ambícióját is, nem csak a tantervre és a csengetési rendre kell koncentrálni. – Én csak annyit kérek a kollégáimtól, hogy a gyermeket soha semmilyen formában ne bántsák meg méltóságában. Egyébként szabad kezet kapnak az ismeretanyag átadásának tempójában és módszereiben. A lényeg, hogy például negyedik osztály végére a gyermekek elérjék a tanterv által megkövetelt ismeretszintet – magyarázza Pénzes Ottó a pedagógusok felszabadításának egyik alapvető elemét.

Az alsós tanítóknak lehetőségük van megszabni, hogy milyen ütemben haladnak a gyerekekkel, így adódhat olyan nap is, amikor kevesebbet töltenek a tanteremben, mert a diákok figyelme nem bírja el a negyvenöt perces fegyelmezettséget: ilyenkor hozzájuk igazodva alakítják a programot rekreációs foglalkozásokkal. Ugyanígy alapvető volt az új program kialakításánál, hogy minden tanár elmondja, mi az, ami nehézséget, problémákat okoz neki, és erre közösen kerestek megoldást, feloldva a kényszerű kötelezettségeket. A matematikatanárnak például a rajz oktatása jelentett terhet, ezért az új rendszerben felszabadították ezen kötelezettsége alól, és a matematika tanítására tudott koncentrálni. Ráadásul kiderült, hogy különös érzéke van a számolási nehézségekkel küzdő gyermekek készségfejlesztéséhez, így azóta két-három „problémás” diákkal kiscsoportos foglalkozáson kiváló eredményeket ér el. Természetesen hamarosan érkezett az iskolába olyan rajztanár, akinek sikerült újra megszerettetnie ezt a tantárgyat a gyerekekkel. Nyertes-nyertes helyzetek: erre a kölcsönösségre épül a program, ettől érezhetik biztonságban magukat pedagógusok és diákok egyaránt. Nem tökéletesnek kell lenniük, hanem hitelesnek: ezáltal egyéniségük szerint érvényesülhetnek. 

A tanárit elhagyva az alsósok Csodaszarvas folyosóján haladunk tovább, Jankovics Marcell magyar mese- és mondavilágot ábrázoló képei között. A mennyezeten a csillagképekkel teli oltalmazó égbolt, a falakon és a szekrényeken egy-egy életfamotívum, mesejelenetekkel. Az elsőtől negyedik osztályig ide járó gyermekek csak az ötödik osztály megkezdésekor mennek föl a második emeletre, addig csak vágyakozva settenkednek fel – kíváncsiságból. Amikor elérkezik az ötödik évfolyam évnyitója, ünnepi szertartással vezeti fel őket az igazgató a Képes Géza lépcsőn egy másik világba: a magyar szellemi élet helyi Pantheonjába. Ez a rituálé életük egyik fontos fordulópontján nemcsak a magasabb iskolai osztályba való átlépést jelzi, hanem az érzelmi és szellemi érés egy új szakaszába vezet. Egyelőre úgy tűnhet, hogy az iskola névadójáról szóló tudnivalókra „épített” lépcső a következő négy évben juttatja magasabb szintre a felsősöket, de az itt kapott élmények egy egész életre meghatározzák lokális identitásukat is.

A második szinten a magyar irodalom, tudomány és történelem nagyjai fogadnak a szekrények ajtaján, további „varázsmondatokat” táplálva a fogékony gyermeki elmékbe. Itt működik a világegyetemet mintázó, kékbe öltöztetett fizika–kémia helyiség, amelynek megálmodója az iskola fizikatanára volt, a varázstanodának is beillő Harry Potter angoltanterem, de Somogyi Győző Magyar királyok arcképcsarnokával és egy zongorával felszerelt történelem-szaktanterem is, amely egyben igazgatói fogadóiroda. – Nincs igazgatói irodám. Átadtam a nálam ezerszer fontosabb munkát végző iskolatitkároknak, informatikusoknak, akiknek szükségük van térre – mondja Pénzes Ottó, aki történelemóráin barokk zenei aláfestéssel oktat. A gyermek lelkét a művészeten keresztül lehet felemelni – vallja –, a barokk zenében pedig a tanulást segítő jótékony monotónia van: kellemes, ugyanakkor emelkedett hangzásával nem tereli el a figyelmet a történelemóra tárgyáról. Ebből is kiderül, hogy a történelemóra nem tankönyvszagú adathalmazokra épül, sokkal inkább élményalapú, látókört szélesítő és tájékozódást segítő foglalkozás. 

Érintéspedagógiai módszerrel segítik a tanárok és a gyermekek ráhangolódását a foglalkozásokra: a csengetés után minden tanterem előtt felsorakoznak az osztályok, amelyeket a tanító vagy a tanár az ajtóban fogad. Minden gyermekkel külön felveszi a szemkontaktust és váltanak pár szót a bemenetelkor, így minden egyes diák úgy érkezik órára, hogy már a belépéskor külön figyelmet szentelt neki a pedagógus. Ez a figyelem erősebb kötődést és aktívabb jelenlétet eredményez: nincs szükség különleges fegyelmező módszerekre, ahogy az is feltűnik, hogy a rendkívül színvonalas környezetben rongálások sincsenek. Többek között így érvényesül különösebb erőfeszítések és poroszos fegyelmezés nélkül a „rend a lelke mindennek” nevelési elv is.

– Mindenki erre a látványos környezetre kapja fel a fejét, ezért jönnek, ezt akarják látni az iskolában. Én erre jóval kevesebb hangsúlyt helyezek, főleg amikor pedagógusok, tantestületek vagy igazgatók jönnek megnézni. Ha dekoratőrnek néznek, akkor félreértik a helyzetet, mert én is csak egy koncepciót teszek le az asztalra, és aztán keresek profi grafikusokat. Szerencsém van, mert egyrészt a kisebbik fiam grafikus, és ő is ennek az iskolának volt a tanulója, tehát együtt dolgoztunk, de van egy olyan rajztanárunk, aki maga is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett iparművész és óriási szellemiség, nagyszerű ember. Tehát a szaktantermeket már vele alakítjuk – mondja az igazgató, aki jelenleg is újabb tantermek átrendezésén dolgozik a kollégákkal, hogy ősszel a gyermekek ismét egy ingergazdag környezetbe érkezzenek.

A földszintre visszatérve, az udvari kijárat folyosóján magyar olimpikonok és híres sportolók képei között szoktak tornaórára igyekezni a gyermekek. Az udvaron lévő sportpálya mellett Képes helytörténeti játszótér várja a nebulókat a szünetekben, Kő Boldizsár által készített játékokkal: fel lehet mászni a fellegvárba Kerekes György kapitányhoz, a vár védelmezőjéhez, vagy a Csaholyi Ferenc csanádi püspökről elnevezett Csaholyi-kápolnába, odébb a Vízipók-csodapókot rajzoló Pathó István és a színész, színigazgató Szendrey Mihály nevét viselő hintákon lehet égbe lendülni, nem messze pedig a legnagyobb helybéli szélhámos, Strasznof Ignác kalodába zárt kézzel csörgeti láncait a szélhámosforgón. Az udvar sarkában iskolakert, amelyet egy helybéli nagyvállalkozó apa segítségével alakítottak ki, aki az iskolából elballagó gyermeke neveléséért érzett hálából ragaszkodott az intézmény támogatásához. A pedagógusok szakmai tekintélyének védelmében ugyanis az igazgató az egyik legnehezebb feladatot, a szülők „megnevelését” is felvállalta: minden olyan problémát, amivel az édesanyák, édesapák a tantestülethez fordultak volna, igyekezett maga kézbe venni és kezelni. Ily módon fokozatosan visszanyerte a szülők bizalmát is, sőt többen közülük bekapcsolódtak az iskolai fejlesztőmunkákba. 

Az ebédlőben újabb intelmek emlékeztetnek a helyes viselkedésre. A bejáratnál a hungarikumok fala előtt haladunk el, így a magyarság csúcsteljesítményeivel is megismerkedhetnek a gyermekek. Az asztalok körül híres magyar filmek ikonikus jelenetei szórakoztatnak és nevelnek egyszerre, a térelválasztókon pedig illemszabályok jelzik a mindenkitől elvárható asztali etikettet. 

Végigjártuk a Képes Géza Általános Iskola szintjeit, tereit, és ha egyetlen szóba kellene sűrítenünk benyomásainkat, leginkább azt mondhatnánk: rend van. Utánozni ér!