Leczo Bence

A világszerte ismert magyar világítástechnikus

Ha nem tudsz tenni ellene, akkor állj az élére – a mosoly, amely megváltoztatta Arató András életét

Arató András nyugdíjas villamosmérnök több könyvet írt a szakterületén, a Világítástechnikai Társaság alelnöke is volt. Rádióadást vezetett, a világ azonban mégsem erről, hanem jellegzetes mosolyáról ismeri: Hide the Pain Haroldként lett népszerű a mémkultúra hajnalán, ismertsége azonban máig töretlen. 

 

2011-ben jelentek meg az első mémek az arcával. Emlékszik arra a pillanatra, amikor először találkozott egy ilyen képpel? 

Kezdetben egy fotós keresett meg, hogy készítene rólam egy próbasorozatot, mert hasonló karakterű embert keres. Örömmel fogadtam a meghívást, hízelgő, ha hatvan fölött fotómodellnek kérik az embert. Elmondta, hogy stockfotókat készít, vagyis viszonylag olcsón hozzáférhető képeket, amit reklámokhoz, cikkekhez, kiadványokhoz bárhol felhasználhatnak. Ebben semmi rosszat nem találtam. Miután elkészült az első néhány sorozat, rákerestem az interneten, hogy mire is használják fel a képeimet. Semmi kivetnivaló nem volt benne, amelyik képen orvos voltam, azt egy kórház weboldalán használták fel, amelyiken pedig egyetemi tanár, azt egy egyetemén. Kicsit később megismételtem a keresést: ekkor találkoztam először a mémekkel. Akkor még meg akartam állítani a folyamatot, de nem tudtam. Igazából amióta beleálltam a szerepbe – és vannak segítőim, menedzserem –, azóta próbálok változtatni ezen az eredetileg vegyes képen. Igyekszem elnyomni a negatív dolgokat, és csak a pozitívakkal foglalkozni. Ehhez az is hozzájárult, hogy az emberek elneveztek Haroldnak, és valamiféle fájdalmat látnak a mosolyomban. Ami nem igaz, mert alapjában véve egy vidám, elégedett ember vagyok. De azt hiszem, mindenkivel megesik, hogy a fájdalmát nem szívesen mutatná meg a világnak. Lehet, hogy ez az üzenet fogta meg az embereket. És persze az is lehet, hogy a fiatalok valamiféle nagypapaszerepet látnak belém. Mindenesetre elképesztő, hogy nyolcmilliárd ember él a világban, és én vagyok az egyetlen, akivel ilyesmi történik. 

Sokan szólítják le a mindennapokban? 

Naponta előfordul. Egy nagy boltba szoktam járni, és ott nagyon sokszor megállítanak. Földob és inspirál, ha látom, hogy egy fotóval mennyi örömet tudok szerezni másoknak. Boldoggá teszem a napjukat. Volt, hogy egy fiatalember odajött hozzám a Vígszínház előtt fotót kérni, és indiánszökellésben távozott. Külföldön még egy fokkal többen ismernek fel, főleg Dél-Amerikában és legutóbb Hongkongban. Az elején zavart, hogy szándékos erőfeszítés és cél nélkül értem el népszerűséget, és úgy lettem híres, hogy nem is akartam. Évekbe telt, mire el tudtam fogadni. 

Mit élt át? Tehetetlenséget? 

Az elején igen. Szerintem senki nincs hozzászokva, hogy viccelődni kezdenek az arcával. El kellett jutnom oda, hogy ha nem tudok tenni ellene, akkor el kell fogadnom. Utánanéztem a jogi lehetőségeknek, de minden zsákutca volt. Ha nagyon akarom, le lehet tiltani egy fotót, be is lehet záratni egy oldalt. De ami egyszer az internetre került, az ott is marad. Ha letiltanak egy oldalt, másnap három másik jelenik meg helyette, ugyanazzal a tartalommal. Abban bíztam, hogy minden csoda három napig tart, majd elfelejtkeznek rólam. Ehelyett megindult, mint egy lavina a hegyoldalon, csak nőtt és nőtt, majd megállíthatatlanná vált. 

Hogyan derült ki, hogy Hide the Pain Harold igazából Arató András? 

Valaki kinyomozta az elérhetőségemet. Egy orosz fiatalember, akit Timurnak hívnak, nem is orosz, hanem tatár, elkezdett e-mailekkel bombázni, hogy Oroszországban nagyon népszerű vagyok, de sokan nem gondolnak valós személynek, photoshopoltnak tartják a képet. Először nem reagáltam rá, de kitartó volt. Felírtam egy papírlapra oroszul, hogy élek, készítettünk egy fotót, és feltöltöttem egy orosz közösségimédia-oldalra. Ekkor indult el az egész. Azóta is egyfajta szerepjátszásnak tartom, létezik Arató András nyugdíjas villamosmérnök, és létezik Hide the Pain Harold, aki szépen tud vigyorogni, és akiért megőrülnek a fiatalok. 

Fotó: Kurucz Árpád