Farkas Wellmann Endre

A stand uphoz is fel kell nőni

Al-Gharati Magyed: Minden humorista bekategorizálja magát azzal, hogy mivel viccel

Humorról, családról, kultúraköziségről és egyéb aktualitásokról beszélgettünk a hazai stand up comedy egyik kiválóságával, Al-Gharati Magyeddel, aki egyébként jelenleg Marosvásárhelyen fogorvosnak tanul. Félig jemeni, félig magyar származású, ő maga muszlim hitű, aki európai keresztények között él, így nap mint nap találkozik a két világ szembeötlő különbségeivel, amelyek sok esetben forrásul is szolgálnak színpadi poénjaihoz.

 

Mikor derült ki, hogy jó a humorod, és mik voltak erre az első visszajelzések?

Az iskolában minden osztálynak megvannak a bohócai. Én is ilyen voltam, aki nemcsak tanulni jár be az iskolába, hanem szórakoztatni az osztálytársakat és a felnőtteket is. Általában a tanárokat is próbáltam megnevettetni. Engem sosem utáltak különösebben a pedagógusok, nem voltam rossz gyerek. Aztán akkor jöttem rá, hogy ez színpadképes is, amikor a tévében – nagy Showder Klub-rajongó voltam gyerekként – láttam egy arab srácot, aki – úgy tudom – egyetlen egyszer volt a show-ban, és mondott egy poént, amit én azon a héten mondtam el az osztálytársaimnak egy az egyben: bezzeg ti ragaszthattok rágót a pad alá, de ha én ragasztom, kihívják a tűzszerészeket. Akkor ezen jót nevettek ők is, jót nevettünk mi is. Aztán rá egy hétre meg a tévében hallottam ezt az arab srácot ugyanerről beszélni. Mint ahogy a rajzfilmekben ábrázolják, kigyúlt egy kis villanykörte, hogy így is lehet. Akkor tizenhat éves voltam. Egy évvel később elindultam az első Humortechnikum tehetségkutató és gondozó programon, amit megnyertem. Azóta a Stand up Comedy Humortársulat tagja vagyok.

 

A családotokban vannak állandósult poénok, amivel heccelitek egymást?

Sok van. Az az igazság, hogy a faterom is egy old school viccmesélő, tehát ketten is vagyunk humoristák, de mindenki szeret nevetni a családban.

 

Édesanyád magyar, édesapád jemeni. Az, hogy két különböző kultúrájú ember alapította ezt a családot, kiütközik a házi viccelődésben?

Nem, mert anyukám fiatalon ismerte meg apát, és felvette a vallást is. Sosem volt érezhető, hogy a családon belül van két pólus. Inkább azt éreztem, hogy van a családom és a környezetem mint két pólus. Nyilván viccelni viccelhettünk vele, hogy mit tudom én, apa kakaó, anya a tej, én vagyok a kapucíner. Vagy apát szoktuk heccelni olyanokkal, hogy már olyan régóta él Európában, hogy kifakult. Szoktunk ilyeneket mondani, de otthon nem érzékelhető semmilyen kulturális különbség a családtagok között.

Milyen nálatok, amikor összeül a nagy család, az ottani nagyszülők és az itteniek. Milyen nyelven beszéltek?

Az az igazság, hogy nem volt ilyen alkalom. A magyar és a jemeni mamámat is ismertem, de egyik nagypapámmal sem találkoztam, sajnos nem úgy hozta az élet. Ők előbb elmentek, minthogy én jöttem volna. Voltak nagycsaládos ünnepek, de nagyon ritkán, mert apukám részéről a család Jemenben maradt, apukám az egyetlen, aki Magyarországon van, a magyar család meg elég kicsi. Anyukámnak egy testvére van, úgyhogy itt igazából nem voltak klasszikus értelemben vett nagycsaládos összeülések. Amikor Jemenben voltam, akkor viszont összejött az egész család. Az tényleg olyan, hogy ameddig a szem ellát, mindenhol gyerekek, mindenhol futkosnak, az tényleg olyan, mint a Bazi nagy görög lagziból egy jelenet, ott mindenki üvölt egymással, de jókedvében, tehát óriási a ricsaj. A földön van a kaja, a földön ülünk, európai szemmel ez furcsa, ott viszont ez a normális. De egyébként Magyarországon is sokáig ettünk a földön. Főleg, amikor még apa csak rezidens volt, és olyan albérletben éltünk, ahol kicsi volt a hely. Akkor csomószor terítettek a földre, mert már hárman voltunk gyerekek, plusz a két szülő, és kényelmesebb volt így. Plusz az arab konyhának sajátossága ez, és szerintem ezért is így vannak kialakítva a nappalik, mert elég sok fős családokról beszélünk. Másrészt meg azért, mert nagyon sok fajta kaját raknak ki. Amíg a magyarok úgy reggeliznek, hogy akkor vagy eszem tojást vagy müzlit, nálunk egy reggeli úgy néz ki, hogy a tojás mellé van négyfajta sajt, olívabogyóból kétfajta stb., mindent kipakolgatnak, és akkor mindenből egy-egy kicsit eszel. Ugyanígy van a főételnél is. Ezért szoktam nevetni azon, amikor mondják, hogy hú, karácsonykor annyi kaja volt, annyit ettem. Hát nekem azért ez egy sima szerda. Érted? Nálunk brutális, hogy milyen mennyiségű kaja van. Nem véletlen, hogy az arab világban mindenki el van hízva.

Alapvetően tehát az arab hagyományokat követi a család, de a magyar kultúra is része valamilyen szinten az életednek. Hogy találsz egyensúlyt a kettő között?

A magyar hagyományokat mi nem tartjuk, például nálunk nincs karácsony, soha nem volt karácsonyfánk. De nyilván, ha szól a Himnusz, felállok – mert nem arról van szó, hogy egyáltalán nem vagyok magyar, hanem hogy a vallásból eredő, keresztény ünnepeket nem tartjuk. A muszlim ünnepeket viszont igen: a ramadánt, a végén az eidet, rá pár hétre tartjuk a másik eidet, de azon kívül az arabok nem csicsázzák túl az évet. Sok ünnepünk nincsen, az az igazság.

Fotó: Szász Adorján